Csip-csup ügyeim vannak

  • Például a lábkörmöm. Mivel már senki nem látja, a pedikűr utáni szokásos gél-lakkozás most rózsaszín(!) csillámos(!) francia  lett. Instant Katy Perry. Vagy Havanna lakótelep. A kezemen pedig tűzpiros gél-lakk van, tetszik.
  • Megjött a csizma, naná, hogy nem voltam épp otthon, de sebaj.
  • Találtam ma egy kis igazi, ékszerdoboz butikot: válogatott olasz-francia divatáru, különleges, minőségi, de hordható. Már tudom, hol veszek télikabátot. Meg dzsekit. Meg nadrágot. Ja, és hosszú szoknyát.
  • Cserpes tejivó rulez. Kirúgtam a hámból: mangalica kolbászos szendvics, estére csirkés saláta, reggelire áfonyás és ribizlis joghurt.
———————————————————
Nagy lendülettel olvastam el az Inferno-t, és… nem tetszett. Úgy értem jó volt, okés volt, kusza volt. Kicsit túl kusza nekem. Lényeg a lényeg: túl vagyok rajta, így keresnem kellett új könyvet, amit el tudok hozni a kemóra. Kriszta múltkor hozott egy raklap könyvet, én pedig nekiálltam válogatni, és nyerítve röhögtem a gondolattól, hogy egy olyan olvasnivalóval állítsak be az onkológiai ambulanciára, aminek az a címe, hogy Holtaknak menete (ez egyébként Boleyn Annáról szól), Búcsú a szerelemtől vagy Az utolsó szerelmes levél. A Hadak útján már inkább. Aztán jól kiválasztottam és otthon is felejtettem.
———————————————————
Kaptam ma egy időnyerőt. Itt már megénekeltem, hogy milyen szuper is lenne, ha lenne egy ilyenem, és most visszaolvasva…ehh.
Ha lenne egy időgépem, akkor újra átélném, hogy milyen érzés gyerekként befordulni a nagymamáékhoz a kapun,és a kocsival belehuppanni a vízelvezetőbe. Akkor érkeztünk meg igazán. Vagy újra átélném az olasz diákcserét, a motorozást, az óriási fagyi kelyheket. Újra férjhez mennék Ádámhoz. Újra és újra rácsodálkoznék a hatalmas hasamra, visszapörgetném a szívhangos ultrahang vizsgálatokat és fognám először kezembe a kisfiamat, immár kisfiaimat.
Andikám, csodás meglepetés volt, igazán csak itthon tudtam kibőgni magam. 

———————————————————-
Kategóriák
5 perc a semmiből

5 perc a semmiből – harmadik

… a gerincem mentén végigfut a hideg, megrázkódom és megyek tovább. Papírok összekészítve, gyerekek elrendezve, a kérdéseket kell még összeírnom, hogy fel tudjam tenni őket az orvosnak…

  • saját költségen végeztessek BÁRMILYEN vizsgálatot?
  • honnan tudjuk, hogy most nincs bennem rák?
  • aggódjak amiatt, hogy egyre többet fáj a fejem és romlik a látásom?
„… Anya ezt nézd meg, írtam a Télapónak, és nagyon szeretnék egy biciklit. És nagyon szeretlek, te vagy a legszebb virágom, és MINDIG EGYÜTT maradunk, Anyucuanyuci”
————
És rájövök, hogy bármilyen jó is ezt hallani, a mondat már nem így helyes. Így talán sosem volt helyes.
Nagyon szeretlek, Kisfiam, Te vagy a legszebb virágom, és remélem, sokáig itt lehetek még Veled.
Jön a harmadik, apu velem lesz, nekimegyek. Nekimegyek a harmadik körnek is. Szerdán.

Aktuális kedvencek

Crocs Berryessa

Csizma. Meleg, rohangálós, szánkózós, bélelt. Farmerral, rohangálós kabáttal, meleg sapkával. Vízhatlan lábfejrésszel… Mondjam még?:)

Essence: do you speak love?

Meleg mélybordó, igazi őszi szín, tök jól fed. Fogalmam sincs, hogy mennyire tartós, majd beszámolok.

L’Occitane Huile Amande

Mandulás fürdőolaj – ezt ajándékba kaptam:) Valami isteni! Pihe-puha lesz tőle még az én kemótól gyötört bőröm is, szóval ha ez elfogy, lehet, hogy benevezek egy nagyra.

Dan Brown – Inferno

Elgurult a gyógyszerem

Tessék, íme, van ilyen, nincs mindig kolbászból a kerítés: hülye vagyok. Annyira megbénít a félelem és annyira érzem minden sejtemben a pánikot, hogy hülye vagyok, de nem kicsit, nem felszínesen, hanem TELJESEN és TOTÁLISAN idegbeteg.
Kiakaszt a legkisebb nesz is, nincs türelmem semmihez, egy komplett függönyt téptem-vágtam szét, mert nem úgy sikerült a felhajtás, ahogy terveztem, aztán bementem sírni a gardróbba.
Ordítok Medvével, piszkálom (jaj, ez a legszörnyűbb) a gyereket: pakolj össze, szépen ülj, ne zörögj már…
Nehéz. Nagyon-nagyon nehéz most nekem.
Nehéz. Nagyon-nagyon nehéz most velem.
Kategóriák
Egyéb

Random

  • eszméletlenül intenzív hétvégén vagyok túl mind testileg, mind lelkileg
  • a időközi tüdő röntgen negatív
  • vettem egy csodás táskát: minden elfér benne, imádom
  • helló, burgundi körömlakk!
  • holnap befejezik a tetoválásomat (szem, száj, szemöldök), így pár napig ismét Maria Geronazzo és Kiszel Tünde örökbefogadott gyereke leszek. Aki sokat sírt. Hogy a szem se maradjon ki.
  • Imádom az édesmandulát. 
  • Jövő héten kemós hét!
  • mindenképp kell ilyen kapros krumplichips. Még a héten.

Ó, te jó ég

Annyi mindent kell vásárolni, hogy emlékezni is fáj már rá, ráadásul nem „egy helyen mindent” a dolog, hanem szanaszerteszéjjel.

  • Liszt. Fehér és zabliszt is kell, nem is kevés.
  • Pizsama Barnusnak az óvodába
  • Ágynemű Barnusnak, szintén az óvodába
  • Gergőnek pelenka (Ez hülyeség így leírva. Ny-i-l-v-á-n Gergőnek lesz a pelus…)
  • Esőnadrág Barnusnak. Ezt még azért alaposabban meg kell nézni, mert ez csak sima nadrág, én meg jobban szeretem, ha kantáros – akkor tuti nincs kinn belőle a dereka. Az esőnadrág lényege, hogy az egész vízhatlan, gumiszerű, sárálló anyagból készült. Imádom.
…………………………………………………………………….
Na eddig tartott a bejegyzés reggel, azóta mögöttem egy nagyon tartalmas nap: főztem mosószert, szépen kitakarítottunk, új, friss ágynemű vár, és egy – számomra – csodálatos hír. A szuper tüdőgyógyász doktornőmmel megegyeztünk, hogy 6(!) hetente ránéz a tüdőmre, hogy nyugodtak lehessünk, hogy minden rendben és a rák nem üti fel a fejét ott (sem).
A bevásárló lista tovább bővült 
  • Kell még valami felvágottnak való hús, amit pácolni fogok, majd hajszálvékonyra szeletelni,
  • Fagyasztó zacskó (előbb kaptuk meg a karácsonyi ajándékunkat Ádám nagynénjétől, és így vettünk egy 400(!) literes fagyasztóládát)
  • Húslevest kívánok, de nagyon (Itt iszonyú hideg lett, erősen gondolkodunk rajta, hogy befűtünk)
  • … és sütőtököt
  • … teát (fel kell tölteni a teakészletet, ez azonban nem egy naaagyon megterhelő feladat: IMÁDOM összeválogatni a téli teakészletet. Semmi flancos, semmi extra: málnás, epres-csipkebogyós, sima lady gray és valami télies)
Meg együtt töltött időt. Szeretetet és azt, hogy sokáig láthassam őket:
Kategóriák
Egyéb

Vannak ilyen (majdnem tökéletesen) csodás esték

Boldogság, nyugodt fürdetések, békés vacsora, alvó gyerekek már fél 9-kor.
Nekem idő, hogy végiggondoljam a napomat, a teendőket. Szeretem, hogy ilyenkor nem „beesek” az ágyba. hanem van időm, energiám befejezni a napot.
Átgondolni, hogy igen, kell a gyereknek esőálló nadrág, van időm csetelni egy kicsit a barátokkal, és meginni egy pohár finom teát.
Miért majdnem? Mert Ádám még dolgozik.Tökéletes úgy lenne, ha most ő is itt lenne. 
No sebaj, jön majd szabadnap:)
Addig pedig nézelődöm: rengeteg poncsóm van, de ez… jaj, de kéne!

Ismét óriásit főztünk Anyuval

Megint úgy 50 ezer, és ismét két hónapra megvan a kaja. A teljesség igénye nélkül:

  • csülkös bableves
  • bolognai, ebből van, ami simán fagyasztva, van, ami palacsintába töltve húsos palacsintának (sajttal a tetején), egy harmadik adag meg fusillire öntve, tejszínnel forralva és úgy lehűtve-elpakolva
  • fokhagymás-fetás-spenótos cannelloni betöltve
  • Tamara csirke (rengeteg)
  • Tacos töltött palacsinta sajttal a tetején
  • reggeliző krémek: padlizsánkrém (sima; paradicsomos; sajtos), fetakrém (aszalt paradicsomos olajjal, fokhagymával, olajbogyóval), konfitált májkrém (sima. most mazsolásat nem készítettem)
  • Rizottó (húsos-paradicsomos-olajbogyós)
  • két nagy tepsi rakott kelkáposzta
  • pirított zöldségköret (jaj, ez isteni – harsogóan színes, nagyon változatos, többféle is készült)
… 
  • nagyjából 20 kiló lecsó (ez külön bejegyzést érdemelt)

  • és akkor amit nem kellett főzni, de ment a fagyasztóba: csirkemellek, bécsi virsli (tuti, szójamentes), kacsacombok
  • ami meg a fagyóba se ment: olaj, tej, liszt, zabpehely, müzli
és most jön majd:
  • piték (póréhagymás-főtt tojásos, fahéjas almás, szilvás)
  • reggeli kekszek (csak ki kell venni a fagyóból és 15 perc alatt megsül – nekünk nagyon bevált)
… és ami jött VOLNA
  • sajtos croissant, pizzák, kalács, kenyér, kakaós csiga.
és miért nem? Mert a nyomorult Bosch nem működött. Nem kértem tőle lehetetlent: mindössze 60 dkg liszt lett volna az első kör, és nem, nem, nem akart velem játszani.
Csörgött-zörgött, csattogott-imbolygott, majd’ szétesett. Egy szó nélkül visszaadták a pénzt. Gondolom nem mi voltunk az elsők. 
Mi a jó hír? Visszakaptuk a pénzt. Mi a rossz? Nincs dagasztógépem.
Viszont újra itt a remek alkalom, hogy válasszunk, és ezúttal már nem lövünk mellé: iparit veszünk. És kész.
Kategóriák
alma meg a fája

Amiről azt hittem, hogy hülyeség, de nem

Ami azt illeti, SOHA ilyen alaposan nem fürdött még Barnabás, testének minden kis négyzetcentimétere kék lett:)

És mély nyomot hagyott benne:

– Barnus, ma délután levágom a hajad.
– Olyanra, mint a tiéd?
– Nem, Neked lesz hajad (:D)
– Milyen?
– Milyen legyen?
– Hát sötétkék!

Nyár elején

…amikor még azt hittük, hogy nincs más dolgunk, mint melegítőt venni az óvodába, gondolkodni, hogy van-e itthon egzotikus (értsd: szárított papayás) müzli, megvenni az egy mérettel nagyobb supinált Szamos kiscipőt, összeegyeztetni a két gyerek fürdetését.

És itt vagyunk most, szeptember elején, és mindazzal együtt, ami történik velünk, gyakorlatilag minden nap azzal szembesülök, hogy a kérdés ugyanaz:

  • van-e itthon egzotikus müzli? (ÉS csokis gabonagolyó?)
  • melegítőt venni az oviba (meg tornacipőt, oviszsákot, ágyneműt…)
  • Szamos szandi kipipálva (most épp kék és repülős)
  • mindkettő a kiskádban fürdik. Illetve nem is – Gergő leginkább a csapban:)

Rákos vagyok. Gyógyulok. Fejlődök. Küzdök. Győzni akarok. Tanulok.

De azért lássuk be, ez NEM lehet az egész életem:)

Úgy értem, anya vagyok, feleség, barát, testvér, gyermek, dolgozom, alkotok, tanítok. Másképp, máshogy, más ritmusban, de élem az életet.

Éljük az életünk.