Itt is megtalálsz:
mindennapok

Puhán

Az utolsókat rúgja a tél. Ne, ne kezdd el mondani, hogy “ó,március 15-én még nagykabátban leszünk”, egyrészt azért, mert ez nagyon valószínű, másrészt azért, mert nem erről a télről beszélek.

Valami puhán, könnyedén, szinte a ködbe burkolva mozdul: érzem. Elindult hazafelé az első gólya, hamarosan beköszönt a böjti korszak, egy hangyányival mindig később sötétedik…

Várakozom.

Vajon milyen lesz? Aprócska de nagyhangú? Vagy észre sem vesszük majd, olyan kis csendes lesz? Én milyen leszek most? Mit hoznak az első hetek?

.

.

.

(Mit hoz az első CT?)

.

.

.

Igyekszem majd alapítványi szobába kerülni. Nem, igazából nem amiatt, hogy az én magánszférám megmaradjon, (bár azért van bennem némi félsz így a mellrák után elődobni a melleimet, na…), de inkább Gergő és Barnabás miatt: megérdemlik, hogy nyugodtan ismerkedjenek Kolossal, szeretném, ha odabújhatnának mellém, ha megölelhetném őket, ha az első pillanattól érezhetnék, hogy ők hárman egyenrangúak. Állítólag most már több alapítványi szoba van, hát, majd meglátjuk.

Rengeteg kérdés és kérés jön Tőletek is, arra viszont nem mindig van időm, hogy mindent nagyon részletesen kifejtsek, úgyhogy most címszavakban megpróbálom azokat megválaszolni, amiket már többet kérdeztek.

Milyen könyvből tanítom írni? – Az AIO sorozatot választottuk, azt hiszem Játékház a neve.

Milyen dezodort használok? – Most épp CRYSTAL márkájút, nem rossz, de váltani fogok olyan áprilistól, mert nyárra sajnos kevés.

Belevágunk-e végül az eldobható pelusozásba? – Egyelőre nem, az első hónapban biztos nem ez lesz a prioritás, aztán majd kiderül.

Milyen fehérjeport iszom? – Nem iszom fehérjeport.

Mit eszik majd a kisbaba? – Remélem anyatejet. Ha nem, arra is megvannak az ötleteim.

Legnagyobb csalódás mostanában (már amit megrendeltem és nem tetszett)) – Ez a Tchibo rendelés. Förtelem.

… és persze a párja, a “mi okozta a legnagyobb pozitív csalódást”? – Az Aliról rendelt szoptatós tank topok. Hibátlan mindegyik és 6 dolcsi volt.

A Nagyi is gluténmentesen eszik? – Nem, ő nem, illetve félig. Kiflit eszik, panírozott dolgokat, ezeket külön tepsiben melegítjük/sütjük neki, de nincs itthon búzaliszt és glutén tartalmú tészta sem, mert azt nem engedem be a konyhámba. Tejet iszik, eszik sajtot és joghurtot, tejfölt is, illetve nagyon szereti a kenőmájast és a téli szalámit is. Van egy külön polca a hűtőben, még sosem volt “baleset”.

Kedvenc színed? – Mostanában a piros. Vágyom egy piros bőr hátizsákra, egy piros nadrágra és nagyon szeretnék egy piros balerinát is.

Hogy töltődsz fel, mi a hobbid? – Ebben vannak a legnagyobb lemaradásaim: sehogy. Nem sportolok, nem jut időm a megszokott kis dolgaimra és nem olvasok annyit, amennyit szeretnék. Most mások a prioritások, de ezen muszáj lesz dolgoznom, mert csak akkor tudok magamból adni, ha előtte feltöltöm az energia raktárakat. Másképp nem megy.

Csak szép lassan… csak mindenre időt hagyva. A tavasz úgyis eljön mostmár, a gólya is útra kelt 😉

85189f047e8de7aff58063c14f3d5b97

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply