Itt is megtalálsz:
mindennapok

Senki nem mondta, hogy könnyű lesz

és nem is az.

A szoptatás amilyen jól indult, olyan gyorsan változott rémálommá, és ezen az a tény sem dob sokat, hogy a hipoallergén tápszerből kivonták a tejfehérjét, “csak” laktóz van benne. A táplálékallergiásoknak szánt tápszerben csökkentett laktóztartalom van (muhahaha), de magasabb a ch tartalma. Egyelőre elég alternatív módon oldjuk meg a hozzátáplálást, de nem volt egyszerű kiokoskodni, hogy akkor mivel és hogy töltsük meg Kolos bendőjét. Érdekes, de teljesen random, hogy épp kiüríti-e a cicit vagy a pótlás kell neki. Ha pótlás kell neki, akkor is kell a mellem (ahhoz az egyszem működőhöz úgy ragaszkodik, hogy már szinte vicces).

1

Az alvás meglepően jól alakul, ha nem éhes, akkor alszik. Ilyen egyszerű lélek ez a fiú, semmi más nem számít neki, csak hogy kijöjjön a kaka és bemenjen a kaja. Olyan 5-6 órákat azért tudok aludni, persze nem egyhuzamban, de Barnus cukorbetegsége óta ez meg sem kottyan már.

A gyerekek a múlt héten meg voltak őrülve. Konkrétan alig lehetett bírni velük, sokszor a sírás kerülgetett, de ahogy egyre jobban tudok mozogni, úgy van egyre nagyobb ráhatásom a dolgokra és lassanként kezdenek a napi rutinunk egyes részei visszaépülni, ami azért nagy biztonságot ad nekik. Is.

Medve lassan úrrá lesz a pánikon, megnyugtatja, hogy vagyok, és már nem akarom minden pillanatban fejbevágni egy wokkal, amire azért az elmúlt napokban bőven volt példa: ideges, fél és félt engem, és ilyenkor ezt a lehető legszerencsétlenebb módon fejezi ki. Veszekszik, dühöng és méltatlankodik. Kurva idegesítő. 😀

Kolos már meghaladta a születési súlyát, nagyon tetszett a drága doktornéninknek meg az egész rendelői csapatnak, én meg úgy éreztem magam, mint aki hazaért és fürdőztem abban a sok megértésben, szeretetben és segítő szándékban, amit ott mindig kapunk. Dolgozni már ugyanúgy tudok (kivéve hogy elromlott a telefonom töltője, megkapta a klasszikus ájfontöltő betegséget és nemes egyszerűséggel szétfoszlott), főzni felváltva főzünk (mikor ki éri), és készülünk a Húsvétra.

Én pedig… jobban vagyok. Nem tudom miből van a doktornő keze, de a császár már szinte nem is téma, az utána következő műtétből is jobban vagyok – már nem fáj a pisilés, már tudok hajolni.

A lelkem pedig… vártam, hogy azért majdcsak beüt a krach és elsiratom ezt a normál szülést, de nem. Teljesen békében vagyok azzal, ahogy döntöttem, azzal ahogy alakult, azzal, ahogy kijöttünk ebből az egészből, és mindennel együtt még mindig azt gondolom, hogy a létező legjobban és legszebben alakult minden a körülményekhez képest.

Boldog vagyok.

Csak fáradt 🙂

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply