Kategóriák
Egyéb

Buksisimi

taknyos bőgés, szurkolásból ötös, csak több helyen(!!) meg van repedve(!!!!!) az a kurva borda, azaz bordák, mert 4(!!!!!!!!!!!!!!), kemótól van, az orvos szerint azért beszarok a fájdalomtól, helyeseltem, nem áttét, nem, nem áttét, taknyos sírás, nagy örülés, ólmos fáradtság, munka, lézengés, nagyon nagy öröm, elszántság, élek, élni fogok, jól dolgozom a lelkemen, ügyesen tartom a diétát, biobolt, kurvasokpénz, doktornő, hümmögés, téllegnemáttét, hazafelé két új felső, turiscsaksemmiflanc, haza, vadasszerűvel várt Medve, megkönnyebbült, majdnem belerokkant, nagyonszeretem, a gyerekeink viszont idegesítően vinnyognak, én meg majd’összeesek, csakbenéztem, mert nagyon klassz, hogy vagytok.
Köszönöm kérdéseiteket, 
áttét nélkül vagyok.
Most hülyére iszom magam úgy két pohár roséval, aztán lefekszem, mély álom, bársonyos, puha, mély álom.
Kategóriák
Egyéb

Készül 2 (!)

új honlap, hétfőn indul egy új, nagy munkám és most jött el az a pillanat, hogy kiveszek egy napot, és…

Elmegyek sétálni. Kifizettem a Rock My Run app prémium variációját, csodás zenéket, válogatásokat állítanak össze bpm szerint.

Olvasok.

Alszom.

Talán megnézek egy filmet.

Iszom egy finom teát.

Várom a délutánt.

Kategóriák
Egyéb

Helikopter

Helikopter. Angolszász nyelvterületen hívják azokat az anyukákat, akiket itt, mi Magyarországon csak szimplán ciki anyunak nevezünk.
Akik vastagon, hófehérre kenik le a gyerek lábát – borult időben is. Hogy nehogy megégjen.
Csóró gyereket körbefújják kullancsriasztóval, és büszkék, hogy hiába öklendezik a gyerek a szagtól, kullancs nem megy bele.
Akik a kirándulásra kézfertőtlenítőt, váltóruhát, hosszú nadrágot, esőkabátot, pulóvereket, fürdőnadrágot csomagolnak, amikor a gyerek csak 6 óra hosszát lesz távol.
Akiknek egy szem nyugtuk sincs, mert mi lesz, ha leesik, beveri, befullad, kinyitja, félrenyel, megfázik, megvágja, felhasítja. Mi lesz, ha hintázik, csúszdázik, lehorzsolja, megégeti a kis száját, összezúzza a térdét. Legszívesebben körbetekernék a gyereket egy pukifóliával, és megkérnék, hogy maradjon fenn a (légkondicionált, télen fűtött, nyáron pedig nem nagyon hidegre hűtött) buszon.
Helikopter anyák.
Velem az élen.

Kategóriák
Egyéb

Insta-bővebben

Az úgy volt, hogy Anyu azt mondta, eljön most hétvégén hozzánk. És nagyon, nagyon, gatyarohasztóan  meleg volt. És Barnabás -aki egy született úriember- nem hagyhatta, hogy az ő drága Mamija hévre pattanjon, úgyhogy kitalálta, hogy menjünk el érte. Nos, nagyjából az út harmadánál elkezdett pittyegni a kocsi, és nagy, piros betűkkel jelent meg a kijelzőn, hogy most-azonnal-kurva-gyorsan álljak meg, mert innen egy tapodtat sem tovább, baj-bajbaj-gondság-kakaság…

Én két gyerekkel, nulla cuccal félre, Medvét felhívtam, jöjjön gyorsan, felforrt a hűtővíz, Mamit felhívtam, jöjjön hévvel, szálljon le, várjuk.
A csúcstalálkozó ennél a kőkerítésnél volt, ami (haha) pont egy cukrászdához tartozik, úgyhogy felkészültem az ÜVÖLTÉSRE, hogy de fagyi kell, fagyi kell. Mondtam, hogy nem lehet, mert nekünk olyan fagyit nem lehet…. Oké – mindössze ennyi volt a válasz. Meg hogy otthon majd csináljak olyat, amit lehet. Oké – én is csak ennyit mondtam. Gergőkét meg nagyon nehéz meló volt tartani, így felültettük, ő meg örült és szép volt.

Rendet rakott. Anya, JEGGYEZZÜNK KI valamiben. Én rendet rakok a szobámban, és utána endlibölzözhetek egyet. És lőn.

Mert ő már nagyfiú. És szép fiú. Nyurga és kedves. Kajla és ügyes. Okos, ugyanakkor hatalmas bohóc. És ugyanez érvényes Barnabásra is:P

Jaj, ez iszonyú jó lett. A pite tésztája ropogós és omlós – nem pitetészta, érzésre tettem össze. Asszem 3 tojás, sütőpor (egy kicsi), olaj úgy egy szűk deci. Só. Rizsliszt és tejszín. Pici víz. Sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie. Kivajazott piteforma, sütő, 180 fok, légkeverés. Mikor feljött és megszilárdult a teteje, rásimítottam a pórés-barna-csiperkés-fokhagymás krémet. Tetejére pórékarika, vissza a sütőbe. Határozottam olyan íze volt, mintha csirkemájas krém lenne rajta. El is fogyott. Házi majonézzel, salátával, paradicsommal ettük…

Először Adamo hintát akartam, aztán dalient, később kiderült, hogy a dalien már nem elérhető. Egy jó kis függőágy viszont átmenetileg tökéletes lehet, és azt kell mondjam, zajos siker. Szó szerint, ugyanis hangosan hortyog.

Itt pedig Gubancka és az ő szuper póráza: Ádám ugyanis feltette a kocsi tetejére a méregdrága, külföldről rendelt, extra erős flexibilis pórázt a kocsi tetejére, majd elfelejtette, gázt adott és valahol elhagytuk. Redőnygurtni. Ne kérdezd.

Fűszervaj a javából: snidling, póré, friss petrezselyem, fokhagyma. A vámpírok a közelünkbe se jöttek:D

Kategóriák
Egyéb

Nekünk két

házassági évfordulónk van. Ez azért különösen praktikus, mert igazából egyiket sem tartjuk, mivel mi a megismerkedésünk időpontját ünnepeljük minden évben. Már amikor eszünkbe jut.

Lényeg a lényeg, tegnap volt a polgári esküvőnk hatodik (6. hat. H-A-T!!!! Medvével. Hat. Durva.) évfordulója, melynek kapcsán csodálatos élményekben volt részünk.

Először is csinálhattam reggelit mindenkinek, már fél 7-kor. Végigszenvedhettük, hogy Gergőnek semmi de semmi nem jó (helló, felső metszőfog, gyereki, gyereki a kurvaanyád, mer’ elég volt ebből a cicázásból), Barnabás meg unatkozik (tutul, tülköl, óbégat, fekszik, ugrik, vetődik – mikor mit kíván a helyzet).

Bevásároltunk, ebédet főztünk, majd délután úgy döntöttem, hogy sej, én királylány vagyok, sej, nekem jár az ünneplés. És nem bírtam tovább magamban tartani.

– Figyi, akarok valamit mondani.
– Mindjárt, csak letörlöm a szart Gergő pelenkázójáról és lefújom Sanitollal.
– Figyi, nekem kell a romantika.
– Majd akkor könnyes szemmel fújom le.
– De komolyan. Mondd, hogy szeretsz. Hogy életed legjobb döntése, hogy elvettél. Hogy egy napig sem bírod nélkülem. Hogy minden sejted beleborzong a boldogságba, hogy a feleséged vagyok.
– Borzongós legjobbdöntésem vagy, szerelem-szerelem-szerelem nagyon, add ide légyszi a Sanitolt.
– Ne már, basszus, de tényleg.
– Szép a hajad, szép a szemed, királylány vagy csak add már ide azt a tetves Sanitolt, mert le kell fújnom az ex-szaros pelenkázót.

– TESSÉK. TESSÉK! Ha neked ENNYI a mi HÁZASSÁGUNK,  a köztünk lévő szent kötelék, a Titanic-szerelem, a szenvedély, a románc, a rügyet hozó életfa, akkor baszd meg. Az egészet. Mert nekem romantika kell!!!
– Jóvanmá’, na. Jó a didkód. Most jó?- széles mosollyal, azokkal a gyönyörű fogaival.

Kifordultam, és sírva nekitámasztottam a hátam az előszoba falának. Jó a didkóm. Nem beteg, nem rákos, nem suta, nem kacska, nem nemtudoménmilyen, hanem jó.
Ez jut eszébe róla.
Ez jut eszébe rólam. Miközben épp apa. Nagyon jó apa.
A házunkban.
Az életünkben.
Együtt.

Boldog, boldog évforduló.

Kategóriák
Egyéb

Medve mustrálja a futócipőmet

– Nem olyan rossz ez Nyuszkó. Egész szép.Medve
– Szép?? Hááát, a szép cipő nem itt kezdődik. Egy Jimmy Choo vagy hogy közelebbit mondjak, egy Cango and Rinaldi…
– Azt a Csimicsumit nem ismerem. A Rináldóról hallottam már. Olyan, mint a Ronáldó, csak táska.

Ez van. Disznó elé gyöngyöt vetni.

Kategóriák
Egyéb

Felemás

Hol így, hol úgy van a lelkem mostanában. A tegnapi nap például pocsék volt: Gergő üvöltve visít és sikítva ordít egész. álló. nap., ha nem veszem ölbe. Ezt most kezdte, és egyszerűen másfél óra elteltével leszakad a karom.

Kaptam egy nagyon klassz diktafont Medvétől, most úgy érzem magam, mint valami Nagyon Fontos Ember, ahogy járkálok a diktafonommal és beszélek rá. Vicces.
Ugyanakkor iszonyú hasznos: estére már szivacs van az agyam helyén, jobbára csak arra jut erőm, hogy leírjam, amit egész nap rámondtam, de akkor és ott kitalálni már nem lenne erőm.

Barnabás itthon van velem, ami egyrészt idegtépő (de éhes vagyok, szomjas vagyok, százegykiskutyakell, meséljünk, viszket, pisilni kell) másfelől nagyon de nagyon klassz (jókat beszélgetünk, odabújik hozzám, hajtogatunk, dekorálunk).

És most van egy nagy, naaaaaagy, naaaaaaaaaaaagy tervünk: az előszobába, az erkélyre és a konyhapult külső részére is ilyet tervezünk.

————————
Iszonyú sokat gondolkodtam egyébként mostanában arról, hogy hogyan is neveljük a gyerekeinket. Aztán mikor jól belemerültem volna, gyorsan abba is hagytam, ugyanis borzasztóan megrémített az, hogy most ÉN vagyok az anya, aki eldönti… aki eldönti, hogy mit lehet és mit nem. Aki eldönti, hogy mi a jó és mi nem. Mit nézünk, eszünk, mivel játszunk, hogyan öltözködünk. Hogyan beszélünk.
Mással.
Egymással.
Mom sets the tone – mondaná az angol, és ez igaz – anya lövi be a hangnemet. Anya tereli helyes mederbe a stílust, amiben kommunikálunk, létezünk, élünk nap nap után.
Azt hiszem, ebben nem vagyok túl jó.
Azt hiszem, ebben bőven van hova fejlődni. 
De megéri. 

Kategóriák
Egyéb

Szivárvány

Piros. A piros alma lett az új cukor. El kellett hagyni, de nem gáz, két hét után minden almát szájösszeragasztósan édesnek érzek… ma este vacsorára bundás alma lesz: almát karikázok, palacsintatésztába teszem, kisütöm. Oké, a palletrészta rizslisztből lesz, vizezett tejszínnel. Ennyi a különbség.
Narancssárga. Most, hogy mosom a nyári holmikat, feltűnt, mennyi narancssárga pólója van Barnabásnak, hogy mennyire szeretem, mikor élénk narancssárgában van, tök jól megy mindenhez, legyen szó farmernadrágról vagy kekiszínről. Cipőben is inkább a narancsszín betétet választottam neki, pedig a zöld is klassz, kisfiús volt.
Sárga. Kérdés nélkül az új kedvenc színem. Egyszerűen olyan, mint egy tál napfény. Nagyon vágyom rá, jót tesz.
Zöld. Az új ülőgarnitúránk. Khömmm – nálunk a 3 személyes kanapé a 2 személyes, a 2 személyes kanapé bekerült a dolgozómba és most onnan írok, a fotel… na abba meg a gyerek ül.
Világoskék. Gergő szeme. Mindig megdöbbenek, mennyire tiszta, mennyire égszínkék.
Sötétkék. Mosás. Egyszerűen nem tudok elég sötétkéket mosni. Apropó vissza a narancssárgához, valószínűleg a színista sminkes múltam: a kék és a narancssárga komplementer színek. Jók együtt.
Lila. Elvirágzott az orgona a kertben. Volt tegnap orgona ága – barackfa firága. Volt nagy sírás. Anno mindenki azzal nyugtatott, hogy anyák napjára már sűrű hajam lesz. És itt leszek.
És sűrű hajam van. És itt vagyok.
Kategóriák
Egyéb

És

És akkor, amikor megtudtam, hogy vagy, akkor nagyon izgultam.
És jól akartam csinálni. Jó anyukáddá szerettem volna válni.
És nagyon vártunk.
És nagyon büszkék vagyunk rád.
És nem tudsz olyan rossz lenni, hogy ne szeressünk.
És nem, soha nem szerettünk volna mást helyetted.
És igen, csudaklassz voltál az első pillanatban is. Puha volt a fülecskéd és rózsaszín a talpad.
És csak néztünk, és gyönyörködtünk.

Mert a világ egy jobb hely lett.
A világ egy sokkal jobb hely lett Veled, aztán a testvéreddel.

Nagyon szeretlek Benneteket. Köszönöm, hogy az édesanyátok lehetek.

Kategóriák
Egyéb

A Gergő, a Barnabás-ja-nem-Gergő meg az Aida most már összetartoznak.

Eszméletlen sűrű, intenzív napokon vagyunk túl. Házat szépítgettünk, udvart tettünk rendbe, már én küldöm Barnusnak az óvodába az ételt, fogytam 6 kilót (eddig), megtartottuk Gergőke keresztelőjét, sokat sütöttünk, még annál is többet főztünk. anyák napja volt, új ülőgarnitúránk van, haladok a munkával, ez a hét megnyitó-rendezvény-sok munkamegbeszélés, a kislakásnak új lakói vannak, baptista pont és nagybevásárlás-menütervezés glutén-, tej- és cukormentesen.
Mivel kezdjünk?