Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

lélek

    mindennapok

    Január

    Holnap leszedem a fát,elteszem a díszeket, alaposan kitakarítom a házat és igazából ilyenkor indul el mindig az új év.

    Huh, az előző kemény volt nagyon. Sokat tanultunk, nagyon sok megkérdőjelezhetetlen dolgot átértékeltünk, és ha most csak rágondolok az előttünk álló hónapokra, akkor egy szó jut eszembe: izgalom. Jó értelemben vett, pozitív, olyan remegősen futkározós izgalom.

    A Jóisten az elmúlt egy évben folyamatosan olyan embereket rendelt mellénk, akik vagy azzal, hogy jót tettek velünk, vagy azzal, hogy nehéz döntései helyzetbe hoztak bennünket, segítettek eljutni oda, ahol most vagyunk. Olyan, mintha egy óriási túrán vettünk volna részt: csontig fagytunk, bőrig áztunk és felperzselt a Nap,  volt nagyon kopár a táj és nagyon meredek a hegy, de ezt mind végig kellett járnunk ahhoz, hogy megérkezhessünk.

    Emlékszem, régen voltak golyós türelemjátékaim: egy átlátszó műanyag lap mögötti labirintusban kellett a golyókat a labirintus közepébe / a macska szeme helyére / a kincses ládába terelni. Az volt a legnehezebb, amiben több golyó is volt, mert egy golyót még pályára állítasz ugyan, hogy bejárhassa a maga útját, na de hármat-négyet már nagyon nehéz. Újra és újra az elejéről kell kezdeni, és van, hogy a már sínen lévő kettőt, sőt, hármat is ki kell mozdítani, mert a negyedik még mindig nem találja az irányt. Ilyenkor próbálod így, próbálod úgy, majd összerázod, és az a pillanat nagyon szar. A MAJDNEM MEGVOLT. A majdnem azonban nem elég, mert négy golyó van, és mind a négy egyformán fontos.

    Feladtam munkát, státuszt, szabadidőt. Medve is küzdött munkával, apasággal, éjszakázással. Gergőnek nehéz volt a “műanyag” bölcsis beszokás, ennek következtében a mézeskalács házikós családi napközinél is sakkozni kellett a napokkal, hogy mennyit bír el jó szívvel. Barnabás pedig… talán neki volt a legnehezebb ez az elmúlt 3 év, őt viselte meg a legjobban ez a kés élén táncolás, az ő lelke sérült a legjobban.

    Újratervezés. Újratervezés. Újratervezés.

    Egy pillanat volt, tényleg csak egy. Mintha harangot kongattak volna a fejem mellett, vagy trombitával a fülembe fújtak volna közvetlen közelről olyan volt az az egy szívverés. BUMM.

    MOST ÁLLJ MEG. Ne mozdulj, ne remegj, még a levegőt is tartsd benn, és óvatosan nézz körbe. Mindenki pályán van. LASSAN INDULJ. Hihihi, igen, határozottan mindenki a pályán van, és akkor most nincs más hátra, mint elindulni, de vigyázz, törékeny, nem kell loholni.

    ………

    Olyan, mintha Apu hangját hallanám játék közben: ne siess, ne kapkodj, figyelj oda.

    Az iskolát elkezdtük intézni, de a tanulócsoport kérdésében még nem döntöttünk. Barnabás itthon tanul majd, de Gergő marad a csanában, és utána valószínűleg óvodás is lesz.

    Nem rendeltem meg semmilyen tanmenetet egyelőre, nem iratkoztam be egyetlen webinarra sem, helyette olvasok, jegyzetelek és témákat csoportosítok nagyjából a Waldorf tanmenetet alapul véve.

    Nem hagytam abba a munkámat és nem is szeretném. Medve dolgozik, de tudatosan figyel, hogy az esti fürdetésnél ő legyen a kalózkapitány.

    Most ez ilyen csendes. Csendes, fehér, hideg és burkolózós. Gyapjú mellényt rendelek a gyerekeknek. Elő kell fizetni a másik kukára is, hogy folytathassam a lomtalanítást – így a leghatékonyabb, mert csak kiviszem, elviszik a felesleget. Fotózgatom a felesleges tárgyakat, könyveket, hátha megveszi valaki, mert van, amit sajnálok kidobni, postázni meg nem éri meg. Teljesen felhagytam a menütervezéssel, mert amióta a Zsámboki Zöldségdobozt rendeljük, mindig ahhoz igazítom az étrendünket, így mindig friss, ízes, biodinamikusan termesztett Demeter zöldségeket eszünk. Tegnap paradicsomos káposzta volt mazsolás rizzsel – ne döbbenj meg, orbitálisan finom volt!!, ma pedig kölest áztatok, mert megsütöm a hamis túrótortát.

    Igazából nem történik semmi extra, mégis a föld alatt, teljesen láthatatlanul mozognak azok az erők, amiknek mozogniuk kell ahhoz, hogy majd jókor, a megfelelő időben elindulhasson az élet.

     DSC_0010

    Megosztás:
    Egyéb

    Változás? Hát legyen!

    Az én életemben valahogy mindig úgy alakul, hogy sosem egy dolog változik, hanem egyszerre mindig sok.
    Most sincs ez másképp.
    Nem azért, mert annyira nagyon bírom, ha nem stabilak a dolgok körülöttem, hanem pont azért, mert nagyon nehezen viselek mindent, ami nem állandóság, biztonság, nyugalom.
    Meg kellene nézni, milyen csillagállások uralkodtak ebben a három hónapban, mert bizony több, nagy horderejű döntést is hoztam – hoztunk – dobott az élet:

     

    • döntöttünk a Stúdió sorsáról
    • megszűnt jó pár munkám, és egy jó párat én szüntettem meg
    • új életformát kezdtünk, mindkét gyerek waldorfos lett (ez a “fos” szótag még mindig mélyen érint :D)
    • most már hivatalosan is leválunk az eredeti, sőt, az általam módosított új-eredeti diétáról és egy még komplexebbet folytatunk majd
    • új hobbit találtam és talán új hivatást is álmodtam magamnak és mindent megteszek, hogy napról napra ügyesebb legyek és szebbek legyenek a dolgok, amik kikerülnek a kezem közül
    • … és a változás nem kerüli el a blogomat sem. Figyeljetek, hamarosan elköltözöm, megújulok és frissül a dizájn is 😉
    …………..
    Most pedig fejest ugrom a hétvégébe. Barnabás színházban, Gergő alszik (ezt a nyomorult hisztamin sokkot nehezen heveri ki), én pedig egy bögre teával kucorogtam a Büdös Vécé leendő gyerek gardrób előtt, amíg Medve leszerelte a csapot/elkezdte bontani a tapétát/ilyesmi.
    Megyek vissza, csak még dolgozom egy kicsit, aztán öltözködünk mert adventi vásárba megyünk, ha hazajön Barnabás.
    Forralt bor, karácsonyi izzó, mézes süti, friss ágynemű, Anne a Zöld Oromból – ilyesmik szerepelnek a hétvégi listámban.
    Megosztás:
    Uncategorized

    Megkönnyebbültem

    Jól döntöttem.Az a végtelen nyomás, ami a mellkasomon volt hetek óta, mintha elszállt volna. Ilyenkor szokták írni, hogy kicsattanóan érzem magam, de ez nem igaz: egyszerűen hosszú-hosszú idő után béke van bennem és nincs rajtam az a nyomás, hogy meg kell írnom valamit, amit nem szeretnék.
    Azon gondolkodtam, hogy amerre nézek a baráti társaságban, ismerősök között vagy épp az üzleti világban, ez most mindenhol a nagy reccsenések időszaka. Felszínre kerülnek olyan régóta hordozott bizonytalanságok, feszültségek, sérelmek és félreértések, amik óriási energiával csapódnak be, aztán hogy összeforr-e utánuk a heg vagy végképp szétválik az anyag… fene se tudja.

    tovább

    Megosztás:
    Egyéb

    … vagy elmondom, vagy kipukkadok

    olyan nagyon szomorú vagyok az utóbbi időben. Nem, semmi extra, nincs nagyobb káosz itthon, mint általában, nincs munkahelyi csőd, nincs semmilyen óriás tragédia…
    Azt hiszem, azóta nem vonultak el teljesen a felhők, amióta Budapesten állomásoztak a menekültek. Menekültek, migránsok, számomra egyik szónak sincs különösebb jelentősége, pedig pontosan tudom, hogy a menekültek balra, a migránsok jobbra használatos. Az emberek. Az emberek az utcán.

    tovább

    Megosztás:
    Egyéb

    Kinőttem- bejelentkeztem – listára írtam

    Kinőttem.
    Harmincnégy és fél évesen eljutottam ott tartok, hogy nem biztos, hogy tudom, hogy mi a jó nekem és hogy mire van szükségem, de azt biztosan tudom, hogy mire és kire nincs.
    Ennek megfelelően purgálok most magam körül mindent.
    Nincs szükségem például glossy magazinokra (Joy, Glamour, Cosmo stb.) Ádám mindig ilyesmit hoz, ha úgy gondolja, hogy szükségem van némi női megerősítésre, és egész eddig nem is szóltam, mert átlapoztam, meg minden, de… nem, már nagyon rég nem nekem szól.
    Nem iszom trendi koktélokat, nem török karrier babérokra, nincs szükségem borítéktáskára és hasított bőr peeptoe csizmára sem. Nem kell aranyóra, csábító parfüm, nem nekem szólnak a trendek úgy általában, és nem kenek magamra semmit.
    Nincs szükségem töltelék emberekre a facebook oldalon. Eddig sem örültem, hogy egy csomó, számomra érdektelen ember életét követem, de nem volt meg a bátorságom, hogy megnyomjam a gombot: unfriend. Nem hide, nem unfollow hanem unfriend.
    Nincs szükségem a Pinterest boardjaim jó részére: hosszú hajak, ombre festés. szőke melír… mind delete. Találtam egy-két pint, hogy mi lenne, ha kislányom lenne, milyen lenne a szobája. Két fiú boldog anyukája vagyok. Semmi szükségem rózsaszín függönyre – ha talán egyszer mégis, akkor majd akkor foglalkozom a kérdéssel.
    Nem kellenek sajtos receptek, sütireceptek, húsos receptek. Kinőttük, átnőttük, már nem eszünk olyasmit. Nem kell dolgozó anya ruhatár (nem megyek irodába), nem kell a “hogyan válasszuk ki a megfelelő iskolát a gyereknek” (ez pipa) és törlöm a diétás-fogyókúrás táblákat is – jó úton járok.
    A telefonom szerencsére megúszta a nagy purgálást: kézzel mentettem el minden egyes számot, amit fontosnak tartottam. A többi pedig le van mentve valahova, de azóta sem nyitottam meg azt a fájlt…
    Nincs szükségem kéretlen tanácsokra, energiavámpírokra és okoskodókra. Megoldjuk magunk. Jól-rosszul, nem számít. Vállaljuk a következményeket.
    ————–
    Bejelentkeztem.
    Bejelentkeztem fodászhoz. Egészen rövid lesz a hajam és már most imádom: az egyik legjobb dolog volt a kemoterápiában, hogy a haj szük-ség-sze-rű-en átmegy a rövid haj fázison. Imádtam. Imádom a mai napig.
    Bejelentettem Barnabást néptáncra. Ez volt a szíve vágya – kíváncsi leszek, hogy meddig tart majd a nagy lelkesedés.

     

    ————–
    Listára írtam.
     
    Elfogytak az olajak. Elfogyott a szezám-, a rizs-, a tökmag-, és a dióolaj is, ezeket pótolni kell, mert nagyon fontos szerepük van az étrendünkben.
    Elfogyott a B12 vitamin, a körömvirág kivonat és a türelmem.
    Ó, jaj, a türelmem. Ma nagyjából fél órán át kiabáltam sírva az apukámnak (nem az apukámmal!! az apukámnak!!), hogy fáradt vagyok.
    Fáradt, túlhajszolt, elhasznált.
    Üres.
    Üres bögre.
    Üres bögréből pedig nem lehet tölteni.
    Holnap nagyon kell az a pilates.
    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    Öt perc a semmiből – Tízegészhét

    Facebook.
    D. a  Nike runner blabla alkalmazással az imént 10,7 km-t futott.
    ———–
    D. tavaly ilyenkor kopasz volt. Három gyereke, klassz férje van, meg egy jó futócipője. És egy nehéz év a háta mögött: daganat, műtét, ne soroljam.
    Egyébként emlékszem rá, botrányosan jól nézett ki kopaszon is. Körülbelül 3 km hosszú lábai voltak és olyan arca, hogy a járókelők bebámultak az ablakon, mikor ott pingáltuk magunkat egy ilyen mellrákos nőknek szóló szépítő délutánon az Estée Lauder szalonban.
    “Magam is meglepődtem, de jól esett”-mondja, mert nem lát benne semmi hősieset, drámait, erőlködést. Így vagyunk mi ezzel: írunk, futunk, szakítunk a régivel, örülünk minden kis sikernek. Beleadunk apait-anyait.  Mélyebben szeretünk és melegebben süt a Nap. Nincs bosszantó apróság, nincs elvesztegetett pillanat és nincs lehetetlen sem. Már senkivel nem mérjük össze magunkat és nincsenek megugrandó szintek. Magunkhoz képest leszünk egyre jobbak, de ha nem, már az is rendben van. Megtanultuk, hogy a legnehezebb pont magunknak megbocsájtani.
    És persze ott van az a vasakarat, az a nagyon erős ösztön, amit már jó ideje nem neveznek nevén az emberek, mert az élet kényelmes és tulajdonképpen nincs rá szükség. Életösztön. Csakazértis összeteszem a hátam mögött a tenyerem. Csakazértis, mert anno azt mondták, hogy sosem lesz olyan mozgékony a műtött oldal. Éljen a jóga.
    Nem vagyunk áldozatok.
    Szerencsések vagyunk.
    Minden pillanatban élünk.
    (Csak az a kurva futás, na az nem megy a fejembe. 10,7 km-t ki a fene futkorászik, ha nem üldözik a farkasok???:D)
    Megosztás: