Egész nap feküdtem és fájtam. Fájtam lelkileg, fizikailag, mindenhogy. Telesírtam fél csomag zsepit.

Sokat beszélgettünk Medvével. Zöld turmixokat ittunk, maréknyi vitaminokat tuszkolt belém, összebújtunk, elaludtunk, közénk bújtak a gyerekek is. Sokat nevettünk, bekuckóztunk mint a nyuszik a nyusziházba. Érdekes, hogy a gyerekek hogyan képzelik el a babavárást: Barnabás például annyit mondott, hogy jaj, Anya, hát akkor egy kicsit JOBBAN kell hívnunk azt a kisbabát – és hát így egy kicsit később születik majd meg. Ennyivel le is zárta 🙂

Megyünk hát tovább. Lemondom a mai akupunktúrát (ahhoz, hogy bekavirnyázzak a városba két gyerekkel még nem vagyok elég erős), készítünk valami klassz zöldségkrémet, mert Barnus délután megy a napközibe, nekem két új ügyféllel is megbeszélésem van holnap, azok kampányterveit is át kell olvasnom, és persze dolgoznom is kell…

Tegnap, miközben a kutyák oltási könyvét kerestem a szekreteremben, a kezembe akadt mindkettő terhességi kiskönyvem. Végignéztem mindkettőt, és teljesen megdöbbenve vettem tudomásul, hogy mindössze 5 kilóra vagyok attól a súlytól, amiről Barnabással indultunk… citromos víz, zöld turmixok, egy 3 napos léböjt és ott leszek megint. Ott, ahol minden elindult.

Még elintézek néhány telefont, megiszom a kávémat, aztán elhúzom a függönyt és kitárom az ablakot.

Mély levegő, (újra)indulunk.