de ez nagyon hosszú menet lesz – életem végéig tartó odafigyelés,gyógytorna, ilyesmi.
Ennyit a nyakamról,most pedig vesézzük ki, hogy a tetves kócbatekert nyúlfülért nem tudok aludni fél négy óta,illetve hogy ezalatt az idő alatt miket mentegettem Pinteresten. Alvás helyett.
Erről a képről (pontosabban az almákról) eszembe jutott a tegnapi waldorf adventi kert. Először éltem át ilyet, még érnie kell bennem az élménynek.
De klassz lenne, ha lenne ennek a könyvnek magyar kiadása! Arról szól, hogy milyen lenne, ha úgy tudnánk elültetni egy álmot, ahogy a földbe rejtünk egy apró magot, aztán kitartóan táplálva, bízva benne, hogy megnő és virágba borul, napról napra nevelgetnénk a kis csodánkat -mindegy, milyen nehézségekkel kell megküzdeni a mindennapokban. A könyvet a 3-7 éves korosztálynak ajánlják, remélem, egyszer lesz magyar változata is.
Vagy 20 évig nem hordtam szoknyát, ugyanis akkora térdem van, mint egy kelt kalács. A térdem most sem kisebb, de nem érdekel: évek óta remekül érzem magam a szoknyákban (vastag harisnyában azért szebb, mint nyáron, ezért nyáron térdet takaró szoknyákban járok,muhahaha), ráadásul Medve szereti, ha szoknyát viselek, szóval…HARISNYAAAAAAAAAAA 🙂 Kötött egyszínűből a fekete, a csokoládé, a melange, az antracit, a padlizsán a favoritok, de most beleszerettem néhány mintás darabba. Ez a stílus egyébként a régi Promodra emlékeztet, arra az időszakra, amikor nyakló nélkül fújtuk az AmorAmort a Cachareltől (a régit! az eredetit! ez az új…mehh…), pasztellszínű volt a szánk. Mindenki a Juicy Tubesra esküdött, de nekem volt egy sokkal nagyobb favoritom – a Clarins Baume Levres Reparateur (a régi fehér,nem az új) összehasonlíthatatlanul szebben verte vissza a fényt – igaz, színtelen volt. Na hol is tartottam? Ja, igen. A régi Promod. Imádtam azt az népies folk /ethno/ indie stílust,amit akkor képviselt a ruháik nagy része. Rengeteg holmim volt onnan, a hippis tunikákat egyenes szabású farmerrel, gyönyörűen érett bőr csizmákkal és óriási táskákkal hordtam – utóbbi praktikus volt, mert az alap sminkkészletet elnyelte, ha dolgozni mentem, ugyanis nem nagyon szerettem a fém bőröndöt.
Ó, ez a készlet! Még mindig van pár teflonos edényünk, mostanában tervezzük lecserélni őket, és egy dolog biztos: na ilyenre nem lesz pénz. Klasszikus, elnyűhetetlen, réz… és iszonyú drága. Pedig elképesztő selymes mártásokat, ragukat, önteteket és püréket tudnék készíteni velük-bennük, de sajnos nem azon múlik a dolog, hogy őket meg tudom-e győzni arról, hogy jó helyük lenne itt nálunk, hanem arról, hogy ez nem a mi anyagi realitásunk.
Rákattantam erre a színkombinációra: nekem a cári Oroszországot idézi, minden pompájával, hedonizmusával. Jó forró fekete teát innék belőle, és valszeg Jekatyerinának hívnám magam, de aztán bumm!,összetörne az álom, mikor az ablakon kitekintve meglátnám, hogy Felhő megint a kocsibeállóra szart, és hiába kislány, mégiscsak komondor, így akkora a kupac,hogy havas a teteje, mint a Himalájának.
Tök jó ceruzatartó a gyerekek leendő szobájába. Rengeteget beszélgetünk róla, hogy milyen legyen, mit szeretnének, de erre érdemben Barnabás tud választ adni (kuckós, íróasztal, ablak alá lehessen ülni, legyen külön kis ágy a kedvenc játékainak, legyen benn hinta, sok polc),mert ha Gergőt megkérdezem, hogy „és te mit szeretnél?” akkor a másodperc törtrésze alatt vágja rá, hogy „vacsorázni.” Teljesen hasznavehetetlen lakberendezési szempontból.
Olyan varázslatos ez a kép… Gyerekkoromból két pöttyös (vagy csíkos?) könyvet is megidéz.Az egyik könyvből szinte semmire nem emlékszem, csak arra, hogy egy sokgyerekes család, valami régi, nagy házban élnek, egymáshegyén-hátán, de nagyon boldogan,és hogy egyszer, egy reggelinél az egyik fiú azt mondja: add ide a sót,én is meg akarom sózni a vajas kenyeremet!
A másik könyv szintén hasonló sztori: ott a véletlen folytán egy sokgyerekes család (baszki, ezeket a könyveket valszeg a Ratkó-korszakban írták) beköltözik egy elhagyatott kastélyba, amit felújítanak.
… és persze eszembe jut az első igazi utazásunk Medvével: Prágába mentünk januárban, majdnem összefagytunk, de csodálatos volt.
Ez csak simán szép:bár ilyen barna csizmám nincs, meg ilyen táskám sem (sajnos), azt legalább elmondhatom, hogy ilyen sálam sincs 😀 Na jó, egy hasonló stílusú van, csak teljesen mása színe, de ugyanez a kockáspléd dizájn: a Tchiboból rendeltem tavaly, azóta is imádom.
Harisnyák. Mondom, ez most becsípődött: mondjuk a feketét egy fekete, egyenes szabású gyapjúszoknyával és farmer inggel?
Ez a kép szintén a gyerekek szobájának felújítása során lehet érdekes, ha arra vetemednék, hogy ecsetet ragadok és szegélyt festek…
Basszus, 5:52. Elálmosodtam. Ők 20 perc múlva kelnek, nekem hasogatva fáj a fejem meg a nyakam. Ma csak az hívjon, aki meg akarja rázni a verbális pofonfát.
