Hónap: 2016. szeptember

Szemben a cserépkályha, nagy padkával, már párnával, rajta az elektromos fogkefém és az egészet telibe letojom: végre újra együtt a család, más nem számít.

Mindenhol konyhaszekrény alkatrészek hevernek, hegyekben áll a csomagoló anyag, a fürdőben fugás vödör és vízmérték van, de mindez nem számít, mert együtt vagyunk van wifi.

Kicsit dolgozom, kicsit tetszelgek magamnak a madártollmintás pizsamámban, eszem egy karika kibaszott organikus békéscsabai mangalica kolbászt, és elég volt. ELÉG volt. Én kinyitottam az ablakot, esküszöm, hajkurásztam is az a kurva legyet, de karma ide, karma oda, olyat vertem oda a Matyi és Sári az iskolában című könyvvel annak a dögnek, hogy szar nem maradt belőle.

Ezek után a képmutatások képmutatása organikus Clipper teát inni, nem?

nem tudom feldolgozni még mindig. A bőrömből kellene kibújni, a világot telekürtölni, babaneveket válogatni, a pocakomat simogatni, de…

Őszintén?

Nem felhőtlen. Nem jókor jött. Félek, hogy túl nagy falat lesz. Persze hogy félek, hogy mi lesz, ha mégis Fekete Pétert húzok és kiújul a daganat. Félek egy járókeretes, ellátásra szoruló nagyi, egy cukorbeteg, egy meglehetősen hiperaktív és egy csecsemő kombinációtól.

Nem szeretném, ha a reális félelem irreális szorongásba csapna át. Nem szeretném tovább ilyen szarul érezni magam azért,mert nem tudok ujjongani úgy, mint Barnabásnak és Gergőnek ujjongtam. Nem szeretném tovább jégbe fagyasztani az érzéseimet, nem szeretném, ha azt érezném, hogy nincs jogom örülni, mert mi-lesz-ha-baj-lesz.

Lelkifurdalásom van, hogy nem tudok felhőtlenül örülni, nem tudom várni, hanem nagyobb bennem a pánik. Becsúszott, Isten látja, hogy becsúszott, de… most már túl kellene lendülni a „nem így terveztem”-en és örülni az egyetlen jónak, amit ez a helyzet hozott: NEKI.

Medve átküldte a ma reggeli állapotokról egy képet: elkezdte beszerelni a konyhabútort, elvileg hétfőre végez vele, a sparhelten azonban még nincs rajta a vaslap, úgyhogy azon még egy jó párhétig nem lehet majd főzni. Nem feltétlen baj ez, azért még nem szeretnénk befűteni 😉

Ez a nagyon halvány tejeskávé szín lett végül a konyha és a családi szoba színe is. Annyira belebonyolódtam a színekbe, hogy végül teljesen Medvére bíztam, úgyhogy totál meglepetés lett, hogy mit választott végül. Nagyon tetszik:)

A csikótűzhely építésénél már nem voltam otthon, így egészen el is felejtettem, hogy ilyen virágos csempét kértünk a sarkokra- de milyen jól is tettük! A sütő része pont egy tepsinyi: isteni gluténmentes pogácsák, sült kacsa, pizza és kenyér készül majd benne késő ősszelés télen, míg a sparhelt főzőlap része elbír egy óriási kondérnyi lencselevest mondjuk.

A plafon és a díszcsík hófehér lett, nem is szerettem volna mást, az összes szobában ilyen. A gyerekszoba és a hálószoba ajtajára még várni kell, és nem vagyok benne még egészen biztos, hogy fehér vagy dió színű ajtóink legyenek. Vagy törtfehér. Vagy rábízom Medvére és majd ő eldönti.

Lehet valami ebben a tudat alatti szeptemberi átállásban, mert

• bordó körömlakkot kennék (ha lenne, de itt a száműzetésben még bőrvágó olló sincs)
• diós-körtés, fügés-vaníliás és tökös-mákos sütikre vágyom
• egyre több teát iszom, már rá sem bírok nézni a limonádéra
• megvettem Barnusnak az esőnadrágot, már ki is szállította a Tchibo, vasárnap megnézem az Aldisat is. Gergőnek nem kell, ő mindent megörökölt.

És tényleg: hiába perzselő a meleg, azért ez már nem olyan, már lágyabb, már selymesebb, már… ősziesebb. A Waldorfban ezt az időszakot Érlelőnek hívták, és olyan is, átmelegít hosszan, de ez már nem fejbe ver, inkább a lélekbe hatol be.

Nna. Őszi vágyakozásnak vége, flipflop, naptej, strand.

Ez gyakorlatban annyit jelent, hogy eszünk egy ünnepi fagyit, mielőtt lemegyünk ma a strandra, Gergő pedig ordibál, hogy első iskolás a NAGY BÁTYÁM!

Egyébként ez megy majdnem minden délután:

Jövő héten hétfőn mindenképp megyünk haza, a Kékgolyóba megyek vérvételre és már nagyon hiányzik minden és mindenki otthon. Az tartja bennem a lelket, hogy Medve majdnem minden reggel rendületlenül küldi a képeket, hogy hogy haladnak a dolgok (és meg kell jegyeznem, hogy a legpontosabb, legprecízebb, legodaadóbb szakembernek azért mégiscsak az apukám bizonyult). Kész a csikótűzhely, a hálószobai padka, a cserépkályha, szépek lettek a színek és már megvan a konyhabútor nagy része, úgyhogy kitartás, kitartás, KITARTÁS, nagyon várnak minket haza.

A legjobban Drazséka: