Szerző: Ági

Szemben a cserépkályha, nagy padkával, már párnával, rajta az elektromos fogkefém és az egészet telibe letojom: végre újra együtt a család, más nem számít.

Mindenhol konyhaszekrény alkatrészek hevernek, hegyekben áll a csomagoló anyag, a fürdőben fugás vödör és vízmérték van, de mindez nem számít, mert együtt vagyunk van wifi.

Kicsit dolgozom, kicsit tetszelgek magamnak a madártollmintás pizsamámban, eszem egy karika kibaszott organikus békéscsabai mangalica kolbászt, és elég volt. ELÉG volt. Én kinyitottam az ablakot, esküszöm, hajkurásztam is az a kurva legyet, de karma ide, karma oda, olyat vertem oda a Matyi és Sári az iskolában című könyvvel annak a dögnek, hogy szar nem maradt belőle.

Ezek után a képmutatások képmutatása organikus Clipper teát inni, nem?

 

nem tudom feldolgozni még mindig. A bőrömből kellene kibújni, a világot telekürtölni, babaneveket válogatni, a pocakomat simogatni, de…

Őszintén?

Nem felhőtlen. Nem jókor jött. Félek, hogy túl nagy falat lesz. Persze hogy félek, hogy mi lesz, ha mégis Fekete Pétert húzok és kiújul a daganat. Félek egy járókeretes, ellátásra szoruló nagyi, egy cukorbeteg, egy meglehetősen hiperaktív és egy csecsemő kombinációtól.

Nem szeretném, ha a reális félelem irreális szorongásba csapna át. Nem szeretném tovább ilyen szarul érezni magam azért,mert nem tudok ujjongani úgy, mint Barnabásnak és Gergőnek ujjongtam. Nem szeretném tovább jégbe fagyasztani az érzéseimet, nem szeretném, ha azt érezném, hogy nincs jogom örülni, mert mi-lesz-ha-baj-lesz.

Lelkifurdalásom van, hogy nem tudok felhőtlenül örülni, nem tudom várni, hanem nagyobb bennem a pánik. Becsúszott, Isten látja, hogy becsúszott, de… most már túl kellene lendülni a „nem így terveztem”-en és örülni az egyetlen jónak, amit ez a helyzet hozott: NEKI.

 

Medve átküldte a ma reggeli állapotokról egy képet: elkezdte beszerelni a konyhabútort, elvileg hétfőre végez vele, a sparhelten azonban még nincs rajta a vaslap, úgyhogy azon még egy jó párhétig nem lehet majd főzni. Nem feltétlen baj ez, azért még nem szeretnénk befűteni 😉

Ez a nagyon halvány tejeskávé szín lett végül a konyha és a családi szoba színe is. Annyira belebonyolódtam a színekbe, hogy végül teljesen Medvére bíztam, úgyhogy totál meglepetés lett, hogy mit választott végül. Nagyon tetszik:)

A csikótűzhely építésénél már nem voltam otthon, így egészen el is felejtettem, hogy ilyen virágos csempét kértünk a sarkokra- de milyen jól is tettük! A sütő része pont egy tepsinyi: isteni gluténmentes pogácsák, sült kacsa, pizza és kenyér készül majd benne késő ősszelés télen, míg a sparhelt főzőlap része elbír egy óriási kondérnyi lencselevest mondjuk.

A plafon és a díszcsík hófehér lett, nem is szerettem volna mást, az összes szobában ilyen. A gyerekszoba és a hálószoba ajtajára még várni kell, és nem vagyok benne még egészen biztos, hogy fehér vagy dió színű ajtóink legyenek. Vagy törtfehér. Vagy rábízom Medvére és majd ő eldönti.

Lehet valami ebben a tudat alatti szeptemberi átállásban, mert

• bordó körömlakkot kennék (ha lenne, de itt a száműzetésben még bőrvágó olló sincs)
• diós-körtés, fügés-vaníliás és tökös-mákos sütikre vágyom
• egyre több teát iszom, már rá sem bírok nézni a limonádéra
• megvettem Barnusnak az esőnadrágot, már ki is szállította a Tchibo, vasárnap megnézem az Aldisat is. Gergőnek nem kell, ő mindent megörökölt.

És tényleg: hiába perzselő a meleg, azért ez már nem olyan, már lágyabb, már selymesebb, már… ősziesebb. A Waldorfban ezt az időszakot Érlelőnek hívták, és olyan is, átmelegít hosszan, de ez már nem fejbe ver, inkább a lélekbe hatol be.

Nna. Őszi vágyakozásnak vége, flipflop, naptej, strand.

Ez gyakorlatban annyit jelent, hogy eszünk egy ünnepi fagyit, mielőtt lemegyünk ma a strandra, Gergő pedig ordibál, hogy első iskolás a NAGY BÁTYÁM!

Egyébként ez megy majdnem minden délután:

Jövő héten hétfőn mindenképp megyünk haza, a Kékgolyóba megyek vérvételre és már nagyon hiányzik minden és mindenki otthon. Az tartja bennem a lelket, hogy Medve majdnem minden reggel rendületlenül küldi a képeket, hogy hogy haladnak a dolgok (és meg kell jegyeznem, hogy a legpontosabb, legprecízebb, legodaadóbb szakembernek azért mégiscsak az apukám bizonyult). Kész a csikótűzhely, a hálószobai padka, a cserépkályha, szépek lettek a színek és már megvan a konyhabútor nagy része, úgyhogy kitartás, kitartás, KITARTÁS, nagyon várnak minket haza.

A legjobban Drazséka:

 

Egyrészt rengeteg munkám van, és szerencsére a Balcsin én remekül tudok dolgozni, másrészt a két gyerek egész napra megoldja, hogy ne legyenek üres perceim a munkán kívül sem.

Gergő ás, terepet rendez és megtanult felmászni a cseresznyefára, Barnus gyíkokra vadászik és a jellegzetes vörös homokkőből kis szalonnasütőt épített, én pedig laptoppal az ölemben és szalmakalappal a fejemen azon gondolkodom, hogy jövőre -ha minden igaz- hárman lesznek. Egyébként ezen a téren jól vagyok, az émelygés, a hányinger/hányás ugyan nagyon nem akar múlni, de szerencsére az a mindent elsöprő fáradtság nincs, mint az előző két terhességnél. Igen, szerintem kislány – nem azért, mert kislányt szeretnék, hisz ugyanúgy örülnék egy kisfiúnak is, de egyszerűen most kislányt érzek, és eddig még mind a két alkalommal igazam lett, jól éreztem. Minden valószínűség szerint szeptember végén megtudjuk a választ:)

A héten már mindenképp hazamegyünk: van két megbeszélésem, szombaton előadásra mennék (e-g-y-e-d-ü-l!!!) és persze jó lenne már Medvével lenni, ugyanis bármilyen out-of-the-box, még 8 év házasság után sem szeretünk ennyi ideig egymás nélkül lenni.

Édesapám (mert csinálta) és a felesége (mert szó nélkül bírta) volt a hét hőse, feltette a konyhacsempét és letette a padlóburkolatot a konyhában, úgyhogy el lehet kezdeni megrendelni, összeszerelni, kialakítani a konyhát is. Apa még a héten munka után csinálja majd a nappalit, úgyhogy ha minden igaz, mi már a készbe megyünk haza, és elkezdhetjük kialakítani a tanulós részt. Hjah, igen, kezdődik az iskola. Egyelőre megpróbálom nem túlgondolni, hogy mit is fogunk csinálni, egyelőre ugyanis nagyon élvezzük ezt a késő nyári – kora őszi Balatont. Több idő van mindenhol: ráér a zöldséges, beszélget a butikos és persze van hely a strandon is… Még zöld minden, de itt-ott már lágyabbak a fények, több a biciklis és már friss a szőlő, a zöldséges mondta, hogy egyenesen Badacsonyból hozták.

Kalandparkozni megyünk ma, meg átmegyünk Tihanyba strandolni egyet még a hidegfront előtt, aztán holnap már hosszú nadrágban leszünk a meteorológia szerint.

Meglátjuk.

 

Medve otthon, mi a Balatonon. Barnus és Apukám a Bodorkában csodálják a Balaton élővilágát, mi Gergővel döglünk az ágyban és délutáni szunyálunk.

Ő kalandparkba mennének, én pedig egy tihanyi butikot néznék meg szívem szerint, nem tudom, hogy lesz-e rá mód.

Itt valahogy nem akar befejeződni a nyár, otthon pedig ugyanígy nem akar véget érni a felújítás – azt hiszem, az idegösszeomlás előtti pillanatban léptem ki az ajtón. Még láttam a csikótűzhelyet félig, a cserépkályhát majdnem készen, viszont kimaradtam a „mégsem tud jönni a burkoló” és a „ja, a megrendelt csempét elvitte valaki raktárról,6 hét, mire beérkezik” szólamokból.

Nap süti a talpam, barackillatú minden, Apa isteni lecsót főzött,megjártuk Tihanyt és most játszótérre indulunk Gergővel…

Néhány nagy alvással (napi 5x kap inzulint Barnabást, ez most stabilan tartja) később már sokkal szebb a világ.

Dudaorrú. Dudaorrú, almaarcú, csupa báj. Rossz, mint a bűn. Édes, mint a méz. Imádom.

Barnus alkotott. A teljesen natúr, chipboard dolgokat először akvarell ceruzával beszínezte, majd ecsettel átmenetesre festette. Színes ragasztószalagot (washi tape) és ceruzát is használt, majd keretbe foglalta a kompozíciót. Betojtam rajta.

A konyhám fala, immáron teljesen a plafonig húzva. A másik oldalán gyerekszoba lesz.

Az utolsó reggeli még a szétbombázás előtt. Medvehagymás „sajt”, kápia paprika, uborka, zöldségkrém és persze GM kenyér.

Néha még számomra is csak fényképeken tűnik fel, hogy mennyire nagyon hasonlítanak a fiaim egymásra. Barnussal egyébként nagyon komoly, szívfacsaró beszélgetéseken vagyunk túl. Az”anya,nem érzem az ujjaimat” és a „leszek én még felnőtt?” no meg az „elromlott minden bennem és nem is kellene élnem?” összebújós éjszakákhoz, hajnalig tartó beszélgetésekhez vezetett. Őszinte, megnyugtató beszélgetésekhez. Talán most jobb. Ha kérdése lenne, mindig itt vagyok neki.

Még szerencse, hogy ilyen nyugalmas, békés, otthonos környezetben kell megküzdenünk ezekkel a kérdésekkel. Instant basszameg.

És nem tudom annyiszor felmosni a fürdőszobát, hogy ne így nézzen ki. Hiába, átlagosan napi 8-10 ember dolgozik a házban.

Úgyhogy el is menekültünk Barnabással. Gergőkére anyu vigyázott, mi pedig elmentünk az ultrahangra („minden negatív és eseménytelen, kivéve a méhe, Ágnes, abban van egy gyerek” :D), utána pedig benéztünk a Millenárisra a dínó kiállításra. Óriási élmény volt (neki) és rettenetes szenvedés (nekem).

A szemfülesek a háttérben cserépkályha részleteket láthatnak 🙂 Ráadásul fenn a díszcsík, kész a villanyszerelés és dolgoznak a festők is.

Nem is tudom mi lett volna, ha nincs a kertünkben játszótér. Rengeteg időt töltöttek el ott a gyerekek, egyébként nagyon klassz látni,ahogy összefésülődnek korban: Barnesz türelmes Gergővel, Gergő meg olyan nagyfiús lett…

Tessék, ez 30g Ch. Ennyi egy reggeli. Van, hogy a fülén jön ki… Erre még egy pohár tea,és úgy jóllakik, mint a duda. A melegszendvicsben zöldségkrém, vegán sajt, néha tonhalkrém van. Barnus szerint nem lehet megunni.

 

Az utóbbi napok már rettenetesek és sajnos a közeljövőben semmi de semmi esély rá, hogy jóra forduljon az egész és a finisbe érjünk. Persze, kifestettek a festők, de nem mindenhol. Persze, elmondta a kályhás, hogy a felső peremet hogy képzeli, de ezek szerint mégsem értettem, mert ahogy lett, úgy nem jó, és ha ő valóban úgy gondolta, hogy az úgy fasza lesz, akkor… nem is értem. Kikészült Medve is, a Nagyi is a végét járja, a gyerekek szófogadatlanok és sírósak, én meg hát csak kapkodom a fejem, próbálom a kezemben tartani a millió gyeplőt és hányok.

Olyannyira elég volt, hogy elhatároztam, hogy a jövő hét eleji ultrahang után én bizony elmegyek a gyerekekkel a Balcsira. Apukám jön velünk, ami egyrészt azért szuper, mert a kölykök imádják és kezesbárányként viselkednek a közelében, másrészt a legklasszabb programokat csakis Gabi papa szervezheti, és hát tervekből nincs hiány: éjszakai pecázás, tábortűz, fürdés és kalandpark.

Mire visszajövünk, már kész lesz a burkolás, a csikótűzhely, és talán a parketta is, akkor pedig már végre nem az étkezőasztal alatt alszunk majd, hanem rendesen. Ágyban. Mint az emberek.

Konyhám egész biztos, hogy nem lesz még, ugyanis akkora hely kell a szereléshez és annyi elemből áll majd, hogy azt nem lehet csak úgy összedobálni a pincében, csak akkor tudja apa és Medve szerelni, ha már rá lehet lépni a padlóra, mert a pincében összeszerelni, majd a frissen festett lépcsőházban felcincálni, az azért nem opció.

Remélem,hamarosan minden jóra fordul.

 

tartsd magadnál a Gergőt, mert az ellenség betört a kerti oldalra is. Most dúcolják alá az én kupis szobámat és a gardróbot, mert meg kell támasztani, ugyanis holnap jön a nemtudommilyen nemtudommi, ami felnyomja a betont a tetőre.

Hurrá, ott újabb 120 m2-t lehet kialakítani majd, még nem tudom, mire használnám. Lehet kozmetika lenne. Klubhelyiség. Nemezműhely. Fazekas szentély.

Anyu, nem bírom tovább.

Szívem szerint átmennék, és közölném, hogy HAGYJÁTOK ABBA, BASZKI, MINDEN JÓ ÍGY AHOGY VAN. Köszönöm, meggondoltam magam, nem kell festék a falra, csempe a konyhába és úgy egyáltalán… menjetek haza.

Álmos vagyok, éhes vagyok, összetört vagyok és kismama vagyok.

Anyu, a legjobb, amit tehetsz, hogy távol tartod a Gergőt.

 

Köszi.