Az utóbbi napok már rettenetesek és sajnos a közeljövőben semmi de semmi esély rá, hogy jóra forduljon az egész és a finisbe érjünk. Persze, kifestettek a festők, de nem mindenhol. Persze, elmondta a kályhás, hogy a felső peremet hogy képzeli, de ezek szerint mégsem értettem, mert ahogy lett, úgy nem jó, és ha ő valóban úgy gondolta, hogy az úgy fasza lesz, akkor… nem is értem. Kikészült Medve is, a Nagyi is a végét járja, a gyerekek szófogadatlanok és sírósak, én meg hát csak kapkodom a fejem, próbálom a kezemben tartani a millió gyeplőt és hányok.

Olyannyira elég volt, hogy elhatároztam, hogy a jövő hét eleji ultrahang után én bizony elmegyek a gyerekekkel a Balcsira. Apukám jön velünk, ami egyrészt azért szuper, mert a kölykök imádják és kezesbárányként viselkednek a közelében, másrészt a legklasszabb programokat csakis Gabi papa szervezheti, és hát tervekből nincs hiány: éjszakai pecázás, tábortűz, fürdés és kalandpark.

Mire visszajövünk, már kész lesz a burkolás, a csikótűzhely, és talán a parketta is, akkor pedig már végre nem az étkezőasztal alatt alszunk majd, hanem rendesen. Ágyban. Mint az emberek.

Konyhám egész biztos, hogy nem lesz még, ugyanis akkora hely kell a szereléshez és annyi elemből áll majd, hogy azt nem lehet csak úgy összedobálni a pincében, csak akkor tudja apa és Medve szerelni, ha már rá lehet lépni a padlóra, mert a pincében összeszerelni, majd a frissen festett lépcsőházban felcincálni, az azért nem opció.

Remélem,hamarosan minden jóra fordul.

tartsd magadnál a Gergőt, mert az ellenség betört a kerti oldalra is. Most dúcolják alá az én kupis szobámat és a gardróbot, mert meg kell támasztani, ugyanis holnap jön a nemtudommilyen nemtudommi, ami felnyomja a betont a tetőre.

Hurrá, ott újabb 120 m2-t lehet kialakítani majd, még nem tudom, mire használnám. Lehet kozmetika lenne. Klubhelyiség. Nemezműhely. Fazekas szentély.

Anyu, nem bírom tovább.

Szívem szerint átmennék, és közölném, hogy HAGYJÁTOK ABBA, BASZKI, MINDEN JÓ ÍGY AHOGY VAN. Köszönöm, meggondoltam magam, nem kell festék a falra, csempe a konyhába és úgy egyáltalán… menjetek haza.

Álmos vagyok, éhes vagyok, összetört vagyok és kismama vagyok.

Anyu, a legjobb, amit tehetsz, hogy távol tartod a Gergőt.

Köszi.

akkor az az, hogy be kell tartanom az összes olyan szabályt, amit az orvosaimmal szamárvezetőnek megjegyeztünk. Tripla negatív mellrák után egy terhesség – ez bizony jó alapos körültekintést és figyelmet, fegyelmet igényel.

1.  Napi 160g CH, abból is zömében lassú felszívódású, kiváló minőségű kell.
2. Természetesen marad a glutén-, tejmentes, rendkívül kevés húst (de inkább halat) tartalmazó diéta. (heti 1 étkezés)
3. Kiemelten fontos, hogy nem hízhatok – figyelj- 5 kilónál többet. Minden plusz kiló oxigént von el, az oxigénhiány pedig a rák melegágya.
4. Könnyű, de rendszeres testmozgás: erre tökéletes egy séta, az úszás, a jóga, a szobabicikli.
5. Sokat, de nem extra sokat kell innom. napi 2-3 liter, kevesebb nem, több nem.
6. Jön az ősz, jönnek az alma-cékla turmixok, a rengeteg rakott mindenféle és a teák… hmm!
7. Fontos, hogy megtartsam az erőmet – ezzel múltkor sem volt gond, gyakorlatilag döccenő nélkül dolgoztam végig és a szülés után egyből, jót is tett, megmaradt az erőm,az energiám. Vicces volt, de a legaktívabb időszakom a szülés után volt mindig, akkor születtek meg a legjobb kampányok, képek, szövegek. Pihenni, semmit fel nem adni és nagyon boldognak lenni, mert egy kisbaba érkezik a családunkba – ezeket kötötte leginkább a lelkemre az én áldott nőgyógyászom.

Barnabás nagyon rosszul volt. Vasárnap kezdődött, hétfőről keddre drámaivá vált a helyzet: 27-es cukorral feküdt a gyerek és nem, nem, nem, semmiképp nem akart lemenni. Hatszoros inzulinnal próbáltuk áttörni az ideiglenes inzulinrezisztens állapotot, szinte percenkénti kapcsolatban a doktornéninkkel, és a harmadik nap már eljutottunk a ketonok és az aceton ellenőrzéséhez is, illetve összepakoltam a kórházi csomagot.

Nagyon kemény. Életemben nem sírtam még ennyit, életemben nem féltem még ennyire, nem ölelgettem ennyit az álmában is küzdő kis testet… jaj, szörnyű volt. Gergő Anyunál, mi készenlétben, a ház pedig…

így.

Mi a ház másik felében, földön, matracon vackoltunk, filmeket néztünk, neteztünk, és  csak figyeltük Barnabást, aki annyira rosszul volt, hogy csak aludt, aludt és aludt.

Megvettük a csempét, megvan a járólap, a tetőtér szigetelése is elindult, megépült a két kémény, nagyjából elkészült a villanyszerelés, már nincs fúrás-faragás, nem nyeljük a port: most jön az építős rész.

Hétfőtől épül a tűzhely és a cserépkályha, jön a burkoló a konyhába, jön a parkettás javítani, aztán pedig az utált tapéta lekerül és tükörglett, festés, ilyesmi következik.

Kedden az ultrahangon a várandósság korának megfelelő képet láttak, minden rendben van, két hét múlva megyek vissza, hogy van-e szívhang, nagyjából akkor már esélyes, hogy van.

Fáradt vagyok, sírós és rettenetes hét van a hátam mögött. Evvan, innen kell felállni.

Tele vagyok tervekkel:)

Hétfőn még akupunktúrára viszem Barnust, aztán leadom őket Anyunál, majd elmorzsolok egy könnycseppet. Szabad leszek, mint a madár 🙂

Munka munka hátán, kicsit előre is dolgozom majd, aztán kedden délelőtt egy megbeszélés, aztán irány a doki, megnézik a legislegkisebbet.

Kedd este lehet, hogy koncertre megyünk, aztán a szerda, az áldott szerda reményeim szerint a régi Szerdai Randik időszakát idézi majd: krémhabfürdő, egy pohár vörösbor, Emma szerelme és egy ó-r-i-á-s-i alvás (ha csütörtök reggel megyünk a gyerekekért), de ha Barnabás cukra miatt korábban kell mennünk, akkor sem lesz hiányérzetem.

Végül megtaláltuk álmaim csempéjét, meg is rendeltük, remélem minden simán megy majd, de elvileg raktáron van, lefoglaltuk, minden frankó. Színben visszafogottabb,mintában gazdagabb, ráadásul nem óvatoskodunk: telibe rakjuk vele a falat, nem csak egy dekorcsík lesz 🙂 Nem érdemes időtálló dizájnban gondolkodni, időtállóan bohém, eklektikus, színes az ízlésünk, szeretjük a színeket és az otthonos, kuckós tereket, a régies formákat és a csetreszeket. Kusza, rendetlen, fésületlen banda a miénk, na.

Mire hazajönnek a gyerekek, elkészül a kémény, burkolat kerül a konyhába, és teljesen befejezi a munkát a villanyszerelő is… de mindez eltörpül amellett, hogy azt ehetek, főzhetek, vehetek, amit csak akarok. És most indiai kaját szeretnék – bármi áron.

Kezdek belebolondulni a felújításba.

Na jó, ez így nem igaz, inkább úgy fogalmaznék, hogy már épp szakadt volna a cérna és dobtam volna a láncot, ha nem lennének kézzelfogható, látható eredmények, mint a konyha lealapozása, a falak elkészülte és a számtalan hirtelen felmerülő döntéshelyzet (dió? tölgy? osztott csempe? mozaik? cementlap?)

Hétfőn már burkolás, elvileg hétvégére megvan a konyha, én pedig bevetem magam az edények közé, ugyanis… háttööö… folyton éhes vagyok. Egyszerre ennék paprikakrémet, medvehagymás tofut, vegán sajtot és málnát, roppanós héjú guténmentes kenyeret, cukkinivadast, tonhalkrémet és indiai rizst, köleskrémest, almás rácsost, paradicsomszószt és palacsintát. A baj az, hogy semmi nem megy le, ami meg lemegy, az fel is jön, kivéve a paprikakrémet. A barátnőmtől kaptam: kápia, paradicsom, fokhagyma, fűszerek hmmm… csúszik kenyérre, zöldséggel, tortillába, magában, MINDENHOGY.

Legnagyobb megdöbbenésemre jók rám a 40-es kismamanadrágok és az M-es kismama felsők, azok, amiket Barnabással hordtam, úgyhogy ha eljutunk oda, igazából csak pár apróságra lesz szükségem, gyakorlatilag minden megmaradt az előző két körből. Kedden megyek ultrahangra, akkor kiderül, hogy van-e szívhang, aztán augusztus második felében aktuális egy emlő-, hónalj-, has ultrahang. Nagyon úgy fest, hogy indul a mandula.

… és azt kell mondjam, igazából félelem nincs bennem. Az előzőnél volt: őt mi hívtuk, vártuk, jött is, és végig azt kérdeztem magamtól, hogy nem megyünk-e teljesen szembe a sorssal, nem hívjuk-e ki magunk ellen. Ez a kisbaba bomba meglepetés, ép ésszel szinte érthetetlen, hogy hogy akadt be, és jelentős fejtörést okozott, hogy most akkor hogyan is tovább, de már itt van, benn van és jól van ez így.

Elfogadtuk, hogy jönni szeretne.