Itt is megtalálsz:
Browsing Category:

Egyéb

    Egyéb

    Kifejtős

    könyv: már megvannak az ételek (RENGETEG!!!) recept, amiket most főzök le, hogy a pontos arányokat lássam. Remélem a teljes kézirat meglesz április végére, szóval most csak főzünk és főzünk itthon, nagyon rossz nekünk. Ha végre megkötjük a szerződést, akkor szerintem legkésőbb ősszel, de maga a projekt már zöld utat kapott. Ha itt nem, akkor meg várják máshol, szóval most már tényleg csak rajtam múlik, hogy mennyire vagyok gyors az írással.

    Barnabás asztala: azért felnőtt, komoly bútor, mert a gyerekem egy 80 éves ágyon alszik és a szekrénye hátán az áll, hogy Magy. Kir. Bútor 1896. Vagy valami ilyesmi.
    Olyat szeretnék, ami sokfiókos, nem feldönthetős, nagy és masszív.

    Elpakoltam és kiszortíroztam a téli holmikat: csak azokat a kabátokat tettem el, amiket még hordani akarok. A többit elajándékozom.

    Milyen kocsit szeretnék? Nos, nekem elérhetetlen, örök álmom a Renault Grand Espace. Ne kérdezd, nem tudom miért, fogalmam sincs. Talán amiatt, hogy nagy, pakolható, sok rekeszes, olyan, mint egy feneketlen női táska, rengeteg apró zsebbel, ahol előbb-utóbb mindennek meglesz a helye. Befutó még a Sharan, a Galaxy és a Xsara Picasso is.

    Nem tudom, hogy a dezodornak és a mellráknak van-e köze egymáshoz. Én minden esetre alumínium menteset használok.

    A tejhabosítóm sosem érkezett meg. Kifogyott az a modell, nem tudták küldeni, mi meg nem rendeltünk még másikat. Most a Metroban láttam egyet elég jó áron, meglátjuk.

    Megosztás:
    Egyéb

    Vicces-megható

    Anyám, a nők napja lesz, ezért veszek neked rózsát, meg rózsabokrot, meg rózsa…ööö…rózsaszín fogkefét, meg rózsaházat, rózsahimlőt…
    … és rózsaszínűvel rajzoltalak, és itt nem volt hajad, de akkor is szerettelek, te ANYÁM!!!

    Megosztás:
    Egyéb

    Fekete fehér igen nem

    És fekete: az új bőrkabátom. Kihagyhatatlan volt.

    Fehér: a kedvenc Liquitex akrilfestékem. Egész pontosan titanium white, és bőven használtam mostanában, mert tudtam, hogy tök könnyen pótolható, erre bezárták a Pólusban azt a boltot.
    Most rendelhetek, mert a könyv még nincs kész…:

    Igen: vannak remek együttműködések még ebben a világban. Barátságok is, bizony. Ma szerencsém volt mindkettőhöz: egy olyan munkakapcsolat, ahol nincs kedved izomból megütni a másikat, és egy olyan barátság, ahol mindkettőnknek lehet rossz napja, és elintézhetjük azzal, hogy figyelj, rossz kedvem van, folytassuk hétfőn innen.

    Igen 2: 2 és fél napot bírtam, most már ettem egy kis rizst (meg egy avokádót) és jelentem, remekül ment, bár időközben azért a fél karomat adtam volna egy recegős sült tarjáért.

    Olyannyira jó érzés volt, hogy most hajlamos lennék azt mondani, hogy értem, miért böjtöltek régen heti 1 napot.

    Nem: még mindig nem, nagy nem az átgondolatlan vásárlásokra.

    Megosztás:
    Egyéb

    Juj. Három napos léböjt on.

    Reggeltől.

    Már most utálom.

    A májamnak viszont egyértelműen szüksége van rá, úgyhogy nincs kecmec, holnap reggeltől indul a horror, mert kell, mert pont most nem lehet feladni.

    (ez egy horror, bazdmeg. én nem ez vagyok. én tésztát dagasztok, bőven megszórom cukrozott kakaóval és feltekerem, és lucsog-csucsog a közepe a kakaós-folyós masszától, és ráküldök egy pohár hideg tejet. én nem, nem, NEM az a lány vagyok, aki léböjtöl.)

    Nem is tudom, hogy fogom kibírni.

    És a bónusz / a szarnak a saller /a cucc, amivel megrázom a pofonfát az ez:

    Teljesen kivagyok.

    ————-

    Mondjuk a fiam megfogta a praktikus oldalát: anya, így nem kell majd kakilnod, csak pisilned.
    A férjem pedig miután kivihogta magát, közölte a gyerekkel, hogy

    1., ilyet nem mondunk (és röhögött tovább, amíg Halálosan Szigorú Tekintettel nem néztem rá)
    2., és a kislányok nem is kakilnak, pláne nem finganak.

    Most MINDEN nőnemű ismerősünket megkérdezi Barnesz. Vidám lesz hétfőn az óvoda (ne felejtsem el, hogy Ádám vigye, égjen ő :D)

    Megosztás:
    Egyéb

    Fiú felemás zokniban

    – … és mától hivatalosan is szeretném megerősíteni, hogy valószínűleg a gyerek soha többet nem lesz egyforma zokniban. – mondtam tegnap az óvodában a fogadóórán.
    —-
    Vagy ha igen, az a véletlen műve. Az csak azért lehet, mert reggel, mikor álmosan és kócosan kiveszem a szekrényből a dobozt, véletlenül pont egyforma zokni akad a kezembe – méretben és színben is.
    Annak a fatális véletlennek köszönhető, hogy az arcocska simogatása, a reggeli dédelgetés, a csendes szavak és a gyors arcmosás közepette valami manó pont EGY. PÁR. ZOKNIt. nyomott a kezembe.
    Ugyanis ezen a ponton én ezt befejeztem. Két fiam van, az 4 kis láb, rengeteg színes zokni, amiknek sosem kerül elő a párja… és igen, lehettem volna gondosabb, vehettem volna egyforma sötétkéket, feketét vagy hófehéret (na jó, azt nem), és akkor nem lenne gondom, de…
    … de nekem egyszerűbb volt a Lidlben és az Aldiban bedobni egy ötös csomag zoknit. Egyszerűbb volt a Tescoban a saláta mellé tenni, mert kell, mert fogyóeszköz, mert sosincs két egyforma, és azt gondoltam, hogy így kiválthatom a minden egyes reggel érzett keserűséget.
    Azt a keserűséget, hogy megint nem sikerült. Hogy megint egy ostoba kis citrom sír a gyomrom helyén, hogy nincs a gyereknek egy pár zoknija, hogy jojózik a szemem a kazalnyi kis színes ellenség láttán, és mikor megörülnék, akkor kiderül, hogy csak hasonló, de ez nem a párja. Múlnak a percek, keressük a szekrényben, a mosásban, a lemez újra pörög és hangzik a “ezt nem hiszem el!!! hogy nincs egy árva, resveteg nyomorult pár zokni”, meg a “hova tetted, nem igaz, hogy nem tudod párban levenni” és persze emelkedik a hangerő, majd jön a  “világ pénze nem elég arra, hogy neked zoknid legyen”.
    Záróakkordként mindig csend, dohogás, “elkésünk”, “mármegint”, “mint a talált gyerek”.
    Minden. Áldott. Reggel.
    Én ezt nem szeretném csinálni.
    Ó, a jó büdös francba, én ezt soha többé nem szeretném csinálni.
    Vannak kisgyerekek, akiknek az anyukájuk összeszedettség és zokni ügyben sokkal jobban van huzalozva. Zoknipárosító génnel születtek, mindig van a táskájukban zsepi, nem felejtik el pontosan befizetni a zeneóvodát és persze tiszta a kocsijuk. Olyanok a szememben, mint a szuperhősök. Mintha az Oscar gálát nézném, és ámulnék a sok 34-es ruha láttán – gyönyörködve, elismerve, minden rosszindulatú irigység nélkül, de tudva, hogy ez nem az én kávézóm.
    Én -ez már tisztán kiderült – nem vagyok ilyen. Másképp, máshogy, másban vagyok jó, és a maximum ezen a téren, amit el tudok érni, az az, hogy tiszta, esetenként vasalt ruha legyen a gyereken. Nekem nem megy csuklóból a tökéletes, nekem nem alapértelmezett a rendezett, nekem nem egyszerű ez a pontosság, pedig nagyon, nagyon, nagyon igyekszem, és azt hiszem, javulok is.

    Ha ilyen vagy, nem vagy egyedül. 
    Itt vagyok én, és valószínűleg még nagyon sokan. Látlak, érezlek, tudom, az én reggelem is ilyen. És maszatos, tökéletlen, álmos, kócos. Könnyeket nyelős.
    Felemás zoknis, szégyenkezős. Szemlesütős.

    Pedig tudom, tudnám én ezt jobban is.
    Nem, persze, hogy nem lesz meg az a rohadt zokni, de a mizériát /vulkánt /hurrikánt ki tudnám kerülni. Lehetne felemás zoknis, arcsimogatós. Nyugodtan mindigkésős. Történethallgatós, macskát megnézős, tornacucc elfelejtős. Telhetnének úgy a reggelek, hogy nem utálom és ostorozom már kora hajnalban magam valamiért, ami nem vagyok.
    “Látod, milyen vidám a lábam ma reggel, Anya? Olyan, mintha beszélgetne egymással a narancssárga és a kék. Látod, milyen szép?”
    Látom, Kisfiam, látom. Csak azt sajnálom, hogy eddig nem láttam.
    Megosztás:
    Egyéb

    5 éves

    A vers Heinrich Heine, a képet saját digitális kollázs-alkotás, a gyerek pedig egy csoda.

    Megosztás: