Elképesztően szeretlek Benneteket – ez erősebb bárminél, bárkinél, csak Édesapátokat szeretem még ennyire, de az tök más dolog, nem ide tartozik.
Szóval tegyük ezt tisztába és mondjuk ki: Ti vagytok a szívem kalácsában a mazsola, az életem értelmei, a gondolataim és a cselekedeteim legfőbb mozgatórugói.
Ezért nem adok meg nektek mindent.
Nem veszem meg azt a játékot, aminek nem látom értelmét. Nem lehet olyan ágyneműtök, amin számotokra tökéletesen ismeretlen -de nagyon divatos- riasztó figurák vannak. Szerintem az ágyneműnek barátságosnak, álomba hívogatóak kell lennie – ráadásul kiderült, hogy kiválóan lecsukódik a szemetek egyszínű vagy sima csíkos paplanhuzatban is…
Nem érdekel, hogy mit reklámoznak. Nem érdekelnek a lidl-ös kis bizbaszok, a gyűjthető plüssök és a veszélyes turbó-ellenség-legyőzők sem.
Szerencsére nem (vagy még csak kicsit) értünk el a „kinek milyen ruhája van” korszakba, de előre szólok, hogy eddig is és eztán is a következő szempontok vezettek: vízhatlan-e, meleg-e, jól mosható-e, UV-szűrős vagy sem, gyorsan szárad vagy sem, indokolatlan/veszélyes műanyag-e (álságos lenne a softshell outdoor kabátok korában ragaszkodni a csak természetes anyag dologhoz). Nem veszek szuperhősös felsőt – egyrészt a legnagyobb szuperhős az apátok, másrészt nem ismeritek ezeket a meséket, így totál felesleges. Semmi bajom a mintás cuccokkal, de legyen a szemnek kedves, nem felnőttes, nem obszcén az a minta, ráadásul nem is nagyon válogathattok: a Tesco, a C&A (itt nagyon klasszak a biopamut dolgok) és a h&M (itt is!) ami elérhető számunkra. Nagyjából ennyi.
Barnesz, Neked van tableted. Azt sem tudod, hogy hol van. Van telefonod is (a cukor miatt), azt is elnyelte a fekete lyuk – úgy egy hónapja már. Felesleges volt megvenni? Totálisan. Megpróbáltuk? Meg. Kapsz jobbat-szebbet-újabbat? Persze hogy nem. Nem, Karácsonyra sem.
Készüljetek, mert idén sem lesz nagy karácsonyi hacacáré: ismét meghitt, békés, csendes ünnepünk lesz, legalábbis nagyon remélem. Olyan ablakra csillagot ragasztós, ropogó hóban lépkedős, sült kacsát eszegetős, cserépkályhás-narancsillatú-duruzsolós. Megyünk majd a két ünnep között a gyerekekkel visítva szánkózni? Persze. Lesznek nagy forralt almalevezések? Igen. De a családi Karácsony nem ilyen. Az a miénk. És tudom, hogy szeretitek így, megtaláljátok benne az örömöt.
A dolog kulcsa ugyanis ez: egyáltalán nem szeretnélek ÉN boldoggá tenni Benneteket. Bármennyire keményen hangzik, ez így van: nem dolgom, nem feladatom, hogy ugró bohócként lessem, lefele görbül-e a szátok. Babáim, nekem is fáj, ha Nektek fáj, de az élet sajna ilyen: nem lehet mindig kétszer venni a sütiből, nincs minden nap új játék és van, hogy vissza kell adni a homokozólapátot – és nem biztos, hogy veszünk ugyanolyat / otthonra /sajátot.
Biztonságot nyújtok, otthont adok, amennyire csak tudom, megmutatom az életet és igyekszem úgy élni, hogy azt lássátok, hogy bármikor újra lehet kezdeni, bármit túl lehet élni, és hogy egy icipici szépség mindenben van.
Ha megtanuljátok, hogyan legyetek boldogok a jóban és a nehézségben egyaránt, sosem várjátok majd mástól, hogy kerekké tegye az életeteket. Felismeritek majd, ha nem szeretnek, ha kihasználnak, a eltipornak, és tovább is tudtok majd állni, és -talán ami még ennél is fontosabb- felismeritek, ha jó helyen vagytok és nem akartok majd űzött vadként elmenekülni új kalandokat kutatva. Ha nem kell mindig jobb és szebb, ha örülni tudtok az életnek, ha nem függ másoktól, pláne mihaszna tárgyaktól az önbecsülésetek és a tartásotok – na az az igazi boldogság és erő.
Ha eljuttok odáig, na AKKOR érdemes majd elővenni a pénztárcátokat. Akkor már ésszel, a minőséget felismerve és értékelve megy majd a vásárlás, mindvégig tudva, hogy ezek csak tárgyak. Az igazi boldogságról tudjátok majd, hogy úgysem ott van, és sokkal jobban vigyáztok majd rá, mint bármilyen autóra vagy órára.
