• ha megkérdezik, hogy fotózkodtam-e már földig érő rakott, rózsaszín tütüben művirág bokrétakoszorúval a fejemen, akkor elmondhatom, hogy igen, fotózkodtam. Maga a fotózás b-o-r-z-a-l-m-a-s volt, egyedül az tartotta bennem a lelket, hogy tudom, hogy a fotós nagyon profi, és hogy a hónaljból leizzadós, szenvedős pillanatokból gyönyörű képek lesznek. Erősen gondolkodtam, hogy a büdös francba otthagyom a gyerekeimet 🙂 Egyébként ultra cuki nyuszi volt a stúdióban, a gyerekek odáig voltak tőle teljesen, úgyhogy most fel van adva a lecke: legyen nyuszi vagy ne legyen nyuszi. Akinek van nyuszija: mekkora szívás? Úgy értem, két komondor (ők nem jönnek be, a nyuszi meg nem megy a kertbe) és egy szobakutya (ezt is meg lehet oldani) mellé maga az almolás, takarítás, tennivaló mennyi vele? 
• biztosan állíthatom, hogy a Stadelmann tejszaporító teája működik, mint a varázslat
• egy kicsit nagyobb a rend a fejemben. Átgondoltam az elmúlt hat hetet, mindent eltettem a megfelelő polcra, papíron is megfogalmaztam, hogy milyen segítségre lenne szüksége a családunknak ebben az élethelyzetben. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy ez egy zaklatottabb, kiabálósabb, rendezetlenebb időszak volt, és hogy ennek vége. Gergő is és Barnabás is a létező legrosszabb formáját hozta az elmúlt hetekben és én is nagyon elfáradtam mind a Nagyi dolgában, mind abban, hogy a két teljesen szétesett gyereknek a legalapvetőbb dolgokért (vegyél fel papucsot, húzz zoknit, gyere ebédelni) fél órákat kell könyörögni, és bizony sokszor kiabáltam, ami persze nem segítette a helyzetet.
• végre nem a csupasz falakat nézzük: Medve elkezdte feltenni a képeinket. A hálóban már van két esküvői fotónk, a gyerekek szobájába is kikerült néhány nekik fontos dolog
• lesz hol szárítanom az ingeket: felhoztunk a pincéből falra felfúrható szárítókat és pont a radiátor fölé tettük
• vége a véget nem érő “figyelj, azt is meg kellene” és a “beszéljük meg, hogy” itthoni meetingeknek, amikor pusztán a feladatok delegálása, huszonötször elmondása, bevásárlólista készítése volt porondon. Éljen  Trello! – egy olyan feladatmegosztó és időmenedzselő applikáció, ami pont erre való. Mi évek óta Google naptár t szinkronizálunk, mert elképesztően sok feszültség volt abból, hogy Medve rászervezte a programját az én kis kevés szabadidőmre. Remélem ezt is megszokjuk és megszeretjük majd.
• már nincs hiányom töltött karalábéban, mert megvolt az idei első – rengeteg petrezselyemmel, ahogy kell. Traminit ittunk hozzá.
• végre rendben a fejem, ugyanis eljutottam fodrászhoz. Juhhúúúú, juhhúúúúú, nagyon tetszik, ahogy le lett vágva, ráadásul bitang könnyű formában tartani és most, hogy újra a Khadi sampont használom, a színe is teltebb, fényesebb.
• a nagy fúrás-faragás, kopácsolás közben viszont feltűnt, hogy Kolos nem reagál a zajokra. Először poén volt, később egyre inkább hitetlenkedve figyeltük, aztán pedig már a pánik és a kétségbeesés szélén, hogy semmire nem reagál de még egy szempillantással sem. Előkutattam a zárójelentést, amit (idióta módon) csak végigfutottam, és ott ott van, hogy visszarendeltek minket hallásvizsgálatra, mert a két objektív és egy szubjektív módszer közül az egyik objektívvel (BERA) nem volt kimutatható a hallás, így azt ismételni kellett volna, de ez elkerülte mind a védőnő, a gyerekorvos és az én figyelmemet is, illetve a kórházban sem szóltak külön, hogy vissza kell menni. Basszameg. Ma kérünk időpontot és újra megcsinálják a vizsgálatot. Én már kisírtam magam, Medve szerint nem lesz gond. Nos, gond semmiképp nem lesz, ha hall Kolos, ha nem. Megoldjuk.

Mindent megoldunk úgy, hogy neki a legjobb legyen.

1., Tévé. Ördögtől való vagy sem, a gyerekeim tévéznek. Most a DaVinci Learning-re vannak rákattanva, úgyhogy izgalmas kísérletek és tudományos felfedezések garmada zajlik az otthonunkban. Már nem emelem fel a szemöldökömet sem, ha szétnyírt fülpiszkálót, asztalra ragadt ragasztót, csiganyálkát vagy tobozt találok. Néha elszáll az agyam, akkor az egész utca (város) hallja, hogy gyereket nevelek, de tök felesleges. Fiúk. Rendetlen, koszos, büdös kis lények.

2., Foglaljorvost.hu portál. Egyszerűen imádom! Csípőszűrés a kicsinek? Gyógytornász nekem? Nincs telefonálgatás, időpont egyeztetgetés, csak felmegyek, megnézem hol van időpont, lefoglalom és kész. Rengeteg szakterület, rengeteg szakember, az időpontot át tudom tenni, le tudom mondani, újat tudok foglalni, szóval szuper, tényleg.

3., Emeibaby. Az előző posztban nem szenteltem elég figyelmet neki, pedig megérdemelné: egy csoda. Az egyetlen csatos-kendős, ami újszülött kortól is jó, valóban tartja és jól tartja a popót, Kolos pedig gyönyörűen alszik benne most is, miközben a posztot írom – két kézzel. Néha nyomok egy puszit a fejére.

4., Kávé. Mostanság lesz esedékes a hathetes fejlődési ugrás, úgyhogy Kolos most éjszaka is többször kel fel enni, mi pedig lefújt légyként tántorgunk – hiába na, elkényeztetett bennünket a gyerek. Nem vészes így sem a helyzet egyébként, szóval olyan igazi picsogásra semmi okom, a két másikkal bőőőven kimerültebbek voltunk, Gergőnél ilyenkor már az első kemót tapostam azt hiszem.

5., Gyógytorna. Végre-valahára megkaptam a gyakorlatsort és ha az eredmények egyelőre nem is, de a tudat, hogy teszek. valamit. magamért. nagyon sokat számít lélekben. Összeszedettebbnek és energikusabbnak érzem tőle magam, és ennél többet most nem is kívánhatnék.

De. Mézes-krémes zserbót, de azt nem lehet.

Amiről nincs kedvem írni, az Barnabás rohama hétfőn, Gergő hisztije kedden és az én szerdai sírógörcsöm, miután Medve beszélt a Nagyival.

Szóval legyen tánc!

Pénteken ugyanis eljutok fodrászhoz! (ez felkiáltójelet érdemel.bőkezűen.így: !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!). Most nem szeretném annyira nagyon rövidre vágatni a hajam, gondolkodom rajta, hogy megnövesztem egy kicsit. Nem nagyon, a cél valami olyasmi lenne, mint a képen, csak nekem nincs olyan hattyúnyakam, mint Victoriának, és nem vagyok szőke. Egyénként valahogy belebotlottam a youtube-on egy vele készült interjúba, és ritka normális nőnek tűnt.

Ilyen kakaó van itthon. Eleve már a doboza miatt királyság, ráadásul még nagyon finom is, szóval…

Elhatároztam (ismét, sokadjára), hogy jobban odafigyelek majd magamra. Ennek egyik fele, hogy pont most vagyok vitamin ciklus váltásban (új cuccokat szedek most egy kúra erejéig), másrészt égető szükségem van arra, hogy minden nap csináljak valamit, ami haszontalan, aminek semmi de semmi értelme. Kalligráfia. Tökéletes lesz.

Megvesszük az emeibabyt. Annyira kényelmes és olyan mértékben tehermentesíti a karomat, hogy az minden pénzt megér. Nem várom meg, míg a gyerek súlya és a kivett nyirkcsomó együtt ödémát okoz, hanem megrendelem.

Megérkezett az anyák napi Myflores sálam. Enyhe célzást elejtettem, hogy szeretnék egy ilyet (kitettem facebookra, tageltem Medvét, átküldtem neki mailben és felhívtam, hogy mindenképp nézzen fészbukot, mailt, mert VAN OTT VALAMI :D)

Ez, ami a fülemben van, ezt pedig Kolos  születésére kaptam. Gyönyörű.

Amiről nagyon is van kedvem írni, de külön bejegyzést érdemel, az az, hogy mennyi végtelenül kedves ember vesz bennünket körbe, legyen szó akár az én munkahelyeimről, akár Medve munkahelyéről. Kaptunk tortát,pelenkát, kisruhát, alvókendőt,könyvet,cédét, amazonas hintát, jó szót, őszinte örömöt az örömünknek. Ez utóbbi volt a legfontosabb. Nagyon-nagyon-nagyon közel állnak a szívemhez, na.

Igaz, még Medve kapott egy telefont pénteken azt hiszem, hogy mi a nagyit fogva tartottuk, bezárva ( nagyi egyik barátnője hívta fel méltatlankodva a férjemet, hogy szegény néninek ezt kellett öreg korára megélni, hogy kvázi martalócok áldozatává válik), de aztán ennyi.

Magunk voltunk.

Anyu hozott egy kondér húslevest (marhából, hogy még erősebb legyen), mi pedig teraszt takarítottunk, átraktuk a kutyaházat, kivittük a szőnyegeket, végre lemértük a függönyt, játszottunk a gyerekekkel. Én is asztalnál tudtam ebédelni (ilyen nem nagyon volt az elmúlt 10 hónapban), nem kellett gigantikus bevásárlótúrákra menni szombaton (ami nekünk kell, az minden van itthon).

Szóval elvoltunk. Babáztunk, gyerekeztünk. Megkérdeztük őket, mit szeretnének gyereknapra, tervezünk egy hosszú hétvégés kiruccanást valahova, és így akkor újra készülünk a Balcsira – hosszabb időre.

Elkezdtünk ismét szanálni, most az olyan dolgok kerülnek sorra, amiket kidobni sajnáltunk, eladogatni viszont nem volt még érkezésünk:tűzzománc falikép, goblein,bronz gyertyatartó… nem kellenek,nem szeretnénk már őket,valaki mának meg nagy öröm lehet.

Kiválogattam és összepakoltam sok kismama ruhát is (amiket nem hordtam) és most, hogy simán begombolom a szülés előtti nadrágokat, elkezdtem levenni a polcról a sima nyári cuccokat. Amire nincs szükségem, vagy nem szeretem, meguntam, szintén megy eladásra. Könyvek, parfüm,ékszerek… Fillérekért, de sok kicsi sokra megy, és bizony van egy kiszemelt áldozat, amit nagyon szeretnék megvenni,de igazából égető szükség nincs rá, úgyhogy csak akkor veszem meg, ha legalább az ár nagy része bejön az eladott cuccokból. Egy elég különleges hordozóról van szó, most kapunk egyet kölcsön és többször elolvastam, miket írnak róla – ha csak a fele igaz, akkor zseniális, köszönjük, köll-de-azonnal.

A “baj” az, hogy meglehetősen sok kiadás lesz ebben a hónapban: megyek CT-re, ami önmagában egy kisebb vagyon, ki kell fizetnem némi illetéket (másik vagyon) és egy ekkora extra most nagy lelkifurdit okozna pluszban 😀

Az anyák napja csodálatos volt, el nem tudom mondani, milyen érzés: megérkeztem, jól vagyok, szeretem, hogy három fiam van.

Ezek vagyunk mi.

No hát… dicstelen vége lett, annyit mondhatok. Elment, elkúszott, elszelelt az életünkből, hazugságokkal, intrikákkal és mérhetetlen gonoszsággal.

Megtudtam, hogy mi őt fogva tartottuk, bezárva, nem beszélhetett senkivel, nem gondoskodtunk róla… de tulajdonképp mindegy is.

Kisütött a nap.

Pizzát eszünk ebédre, röhögve, frissen a sütőből.

Nem győzzük szélesre tárni az ablakokat, sikálni, takarítani, nevetni, nagyot nyújtózni, beszélgetni, mesélni, építeni, főzőcskézni…

Megkönnyebbültünk.

Van türelmünk, kedvünk és időnk olvasni. Most például ezt szerettük nagyon (Gergő különösen!): élvezhető a történet (kicsit tanít, kicsit szórakoztat, kicsit), bájosak a szereplők (egy gondolás kisegér és egy sárga szárnyú pillangó), érdekes a helyszín (Velencében játszódik) és álomszépek az illusztrációk.

Ő időközben dagadék lett. Gyönyörűen fejlődik, most 4270g (3560 volt a születési súlya.Vagy 70? Nem tudom, Zsuzsi tuti tudja fejből, muhaha).

Viszonylag békés kiskrapek. Üvölt, ha éhes és ha tele a bugyor, egyébként pedig tök jól elvan, nézelődik, fekszik, cicizik, alszik. Tény, hogy semmire nem mondunk nemet. Egyetlen pillanatot sem aludt még a kiságyban. Napközben rajtam alszik (vagy az egyik kendőben, vagy csak úgy szó szerint r-a-j-t-a-m), éjjel pedig mellettem az ágyban. Nem, nem félek, hogy érettségire is mellettem készül majd. Nem, nem fekszem rá. Nem, nem cél, hogy a saját ágyában aludjon. Majd ha ő akar. Nem, nem lehet letenni mert felébred -ebben a boltban ilyet adnak. De, sajnálom. Sajnálom, hogy a másik kettőnél még nem ENNYIRE szabadon csináltam. Jobb lett volna.

Döbbenet,de a nagy átrendeződés-kavargás-tekergés közepette vége lett a tanévnek, már mi is az év végére készülünk. Naponta több oldalt olvas hangosan, bőszen írjuk a feladatlapokat és már 4-5 mondatos tollbamondásokat is bevállalunk, annyira ügyes Barnus.

Nem hagyjuk abba nyáron sem, értelme sem lenne: megszoktuk és megszerettük ezt a ritmust, úgyhogy tankönyv híján (azzal megvárom a szeptembert) jön Mosó Masa és Gőgős Gúnár Gedeon, jön a térkép, jönnek a múzeumozások és jön a jóga. Barnus nagyon szereti és nagyon jót is tesz neki, amikor csinálja úgy veszem észre. Hiába, az ő élete egy hinta a hypo- és a hiperglikémás állapotok között, és a legfontosabb, hogy megtalálja a kettő közötti egyensúlyt. Érdekes,mert többször mesélte nekem, hogy úgy tudja elképzelni, amikor rosszul van, mintha kibillenne jobbra vagy balra, és olyankor azt képzeli, hogy szép lassan visszatér középre és ott megtartja magát. Pont mint a jógában 🙂

Van néhány olyan dolog/terület az életünkben, amik annyira jelentéktelenek, hogy szinte figyelni se érdemes rájuk, mégis nap mint nap bosszúságot okoznak.

Egy ideje észrevettem, hogy vannak visszatérő basszamegezések a napomban, és… mégis miért kellene így lennie? De most komolyan. Miért?

Azért. Pont azért, mert annyira piszlicsáré dolgokról van szó, hogy valahogy mindig a nagyot szerettem volna megoldani: lomtalanítani, erkélyt festeni, átrendezni, ezekre meg sosem maradt idő vagy figyelem.

1., A poharak.

Megbolondulok ettől a kérdéstől minden. áldott. nap: minden ivásnál minden gyerek új poharat vesz elő, és üvegpoharaink vannak. Törnek, koccannak, beborítják a pultot, behordják a szobába, én meg rimánkodom, hogy hozzák ki, és… na szóval érted.

Ikea lett a megoldás, 400Ft-ért vettük 6 színes műanyag poharat. Rendkívül bonyolult volt ez a probléma, csoda, hogy nem vontunk be külső segítséget. Muhahaha.

2., A fürdőszobai polc.

Van azon minden, mint a kisboltban: felmosófej, legó, hangyairtó, könyv… lepakoltam. Kész.

3., “Válasszatok egy mesekönyvet és abból mesélünk”.

Ahhoz, hogy megértsd, mi a bajom, el kell mondjam, hogy könyvkiadókkal dolgozom nagyon régóta. Megvan medve összes gyerekkori mesekönyve és az én gyerekkori mesekönyveimből is jó pár. Medve apukájának ifjúsági regényei, ajándékba kapott kötetek, repi példányok, sorozatok… 4 hatalmas ikea Billy méretű könyvespolc van tele mesekönyvekkel.

És nem találnak kedvükre valót. Majd Gergő előveszi Thomast. Mint előző este.

Én meg eret vágok magamon.

Úgyhogy mostantól minden héten kiteszek 5 kiemelt könyvet. Olyat, ami az évszakhoz / aktuális ünnephez, ünnepkörhöz / élethelyzetünkhöz /gyerekek lelkivilágához éppen kapcsolódik, és elsősorban ezekből választunk majd. Így én is jobban átlátom majd, hogy mink van, a gyerekek is élvezik majd a változatosságot, és nem fordul elő, hogy 3 olyan könyvet hozunk ki a könyvtárból, amiről kiderül, hogy itthon is megvan, csak elfelejtettük.

Úgy döntöttünk, hogy mégis megvesszük az adamo hintához az állványt, nem szeretnénk összefúrni a plafont. Már ki is néztünk egyet, csak el kell menni érte, szerintem szuper lesz, Kolos ugyanis az összes ilyen ringatós dolgot nagyon szereti.

Pakolom a kismama ruhákat: bedobozoltam mindent, amit el szeretnék adni (ezek 44-46-os ruhák, és nem hordtam őket) és külön, mosolyogva elpakolom azokat, amik még kellhetnek 😉

Gergőnek újabb kötözés jön a héten, szerdán Kolost kell a doktornénihez vinni (egy hónapos lesz!), vissza kell vinnünk a rééég lejárt könyveket a könyvtárba, és szombaton még fotózásra is megyünk, úgyhogy kellene valami frankó cucc a gyerekeknek (két hasonló inget szeretnék venni nekik).

Kifogytunk a vitaminokból, úgyhogy azt is rendelni kellett (sokan kérdezitek, hogy mit szedünk/szednek a gyerekek, úgy fest ez a téma örök klasszikus), illetve pluszban rendeltem kapszulát, mert nagy mennyiségű antioxidáns van itthon kapszulázatlanul, és nem tudom  úgy bevenni, mert feltapad a szájpadlásomra és hányingerem lesz tőle -de sebaj, megoldja a cellulóz kapszula.

Nagyi-ügy: még semmi. Hidegháború. Végkimerülés. Végig kellett várni, míg lefutja a köreit: úgy fest minden terve és felmentő serege dugába dőlt, úgyhogy lassan belátja, hogy marad az otthon. Két hete kavarja a szart, de lassan elfogynak a lapok és… elmegy. Maradhatott volna, ha elégedett. De neki nem volt jó itt, nem volt elég, nem volt megfelelő. Most, hogy körbenézett, szembesült a valósággal,meg is döbbent rajta, de sajnos nem lehet visszacsinálni.

Tovább kell lépni.