Itt is megtalálsz:
mindennapok

Este minden lassabb

Máskor rohan az idő (meg a gyerek), jön a fürdetés, cumisüveg és „anya, kakiltam!”, „hol a repülő” és a „meséld el a kandúrcicát”, de itt most nincs semmi.
Vibrál a neon, kicsit fáj tőle a szemem. Hallom, hogy a szemben lévő ágyon megfordul Marika néni – ő már 70 felett, immáron fél mellel. Sóhajtás mellettem, Magdika készül a másnapra, őt is műtik, de nem merek a szemébe nézni, de még csak az irányába sem: alig várja, hogy előadja a meghalunk, meghalunk magánszámát. Kimegyek telefonálni, hívom a férjemet, jól vannak, minden oké velük, ne aggódjak.  „Félek?” Nem. Inkább várom.
Meglepően jó kedvem van, zenét hallgatok és próbálom megfejteni, hogy mitől van ennyire party-érzésem, de igazából tudom: én vizsgázni is elsőnek szerettem mindig, szeretek szemtől szemben állni az ellenféllel. Oké, nem keresem én a bajt, de ha nincs más választásom, akkor inkább úgy vagyok vele, hogy essünk túl rajta.

 

Fekszem és szól a zene, szól a zene és fekszem, hoznak nyugtatót (rutin), beveszem, és lassan beszippant az álom: látom Gergőt, hallom Barnabást; látom Barnabást és hallom Gergőt, majd már semmit, csak visz az álom, és Medve nagy meleg tenyerét érzem a vállamon.
Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply