Itt is megtalálsz:
mindennapok

Konmari

  • Porszívók, amik nagyon drágák voltak, és majd egyszer megjavíttatjuk. Öt éve.
  • Dermesztő pofájú plüssfigurák, amik még a gyerekkoromból maradtak, de hát emlék.
  • Teljes garnitúra merőkanál-krumplitörő-húsvilla-klopfoló készlet, ami majd egyszer még jó lesz valahova, de jaj, mégsem, mert a Balcsin is van már.
  • Még működő ’78-as kávédaráló. Ha elromolna a másik kettő.  És persze két kotyogós kávéfőző a nyolcvanas évekből. Évek óta Gaggia gépeink vannak. Igen, kettő.
  • Tepsik, fazekak, húsfeldolgozó teknő, üstök, kondérok, megfeketedett fakanalak, kicsit elromlott villanyrezsók.
  • Majd még beleférek ruhák.
  • Majd még jó lesz, mert drága volt öltönyök – a kétezres évekből.
  • Ipari páraelszívók, amiket csak meg kell javítani.
  • Hordó, amiben majd fát lehet gyökereztetni.
  • Bútorok, amiket majd fel lehet újítani, kár, hogy nem bírom a DIY-t, mert vagy 130 éves gyönyörű bútoraink vannak, amiket nem festenék le, vagy megveszem, ami kell és nem antikolok.
  • Csempék a dühöngő ’90-es évekből, amik kb 5 négyzetméterre elegendőek. Hatféle. Ugyanitt lambéria maradványok és pont annyi üvegtábla, hogy sehova ne legyen jó, mert úgysem lesz üvegházunk.
  • Boroshordó.

Majd, majd, majd. Nem sorolom tovább, semmi értelme, mert még mentében is a sírógörcs kerülget, annyira nyomaszt, mert három éve, harminckét évesen egy jó kis mellrákkal küzdve meg kellett tanulnom, hogy egyáltalán nem biztos a majd.

A helyzet az, hogy ülünk a szaron.

Mert ami az enyém, azt már nem veheti el tőlem senki, és majd egyszer nagy érték lesz,és ha majd venni kell, akkor nem kell érte pénzt kiadni. No meg más hogy örülne, sok rászorulónak meg egy sincs, jöhetnek még rosszabb idők, becsüljük meg amink van.

Az igazság azonban az, hogy lépni nem tudunk.

Fuldoklunk mindattól, ami elhasznált házasságokból, elhasznált életekből, sikertelen sorsokból ránk maradt – egy nagycsaládban a válások száma egyenes arányos a Pillangó című könyv példányszámával – abból ugyanis mindenki vett magának egyet. Nálunk legalább hat példány van. Kicsit elhasznált gumigyűrűvel záródó fagyistermoszból is. A válást-úgy fest- csak fagyival lehet túlélni.

Könyvet nem dobunk ki, baszki, csak a regényemet nem találom, de van itt Kabos önéletrajz, Gogol Köpönyegből 3, meg Moldovától duplázva sorozatok, csak nem olvasok Moldovát. Műalkotások elemzése. NDK autóstérkép.

És babaruhák. Nem baj, ha kicsit foltos a body, itthonra jó lesz a harmadiknak, de csóró, csak kinyúlt, átfosott, lesárgabarackozott bodyban fog járni, mert hát baszki MINDIG itthon vagyunk, lehet, hogy Vakarcs vagy Kiskoszos lesz a ragadványneve. Vagy Örökölt. Vagy Jó Lesz Az Még. Én pedig Jó Lesz Az Még anyukája leszek, és már bömbölök, hogy a Jó Lesz Az Még életemben váltogathatom a félig jó villanyrezsókat és betehetem az aranycsíkos román vázába a művirágot, és nem, az Istennek sem találom a kedvenc rúzsomat, mert egy ezer éve nem használt szájzuhany mögött van a vadiúj Braun elektromos fogkefe fejekkel együtt, hogy basszameg mennyt kerestem. De nem baj. Mert van műszálas, ezüst topom a pincében, amiben 2004-ben Siófokon…

Nyelem a könnyemet, nyelem a taknyomat, jön a düh és jönnek az emlékek, fogdosom a felfele kunkorodó agyarú elefántot, amit valaki olyasvalakitől kaptam, akit utálok, de nem baj, mert a Terebessben vett elefánt biztos frankón szerencsét hoz, még a címke is a talpán, volt vagy há-rom-e-zer forit is, bumm, a konténer aljára.

Majd ha mennek a gyerekek kirándulni, fél literes üvegpalack? Tényleg? De nem mennek kirándulni. Iskolába se. Dirr. Törjön is össze. Rezsóval töröm az üveget, basszameg.

Stóla. Stóla, amit majd egyszer felveszek az operába. Csak nincs hozzá ruhám. És nem akarok az operába menni ebben a stólában. Alatta egy régi Damiani selyemkendő. Azt kiszabadítom, a stóla repül. Vele minden olyan, amit nagyon szeretnék, de igazából nem szeretnék: az ezüst borítéktáska, a belebújós kispapucs (frankón van marabutollas papucsom?), a balconette melltartóim. Harmincöt vagyok, lassan három gyerekem lesz, és hatszor akkora a mellem már, mint ami ebbe beleférne, és ha még kínálnám is a portékát, pillanatokon belül hétgyerekesek lennénk.

Nem kell banana split kehely. Hányok ettől a kék üvegtől, na. Nem eszem banana splitet. A nyomorult rák óra nem ehetek tejterméket és glutént sem, cukrot sem. Szarok rá, mennyi volt ez a kurva kehely. Nászajándékba kaptuk. Biztos ők is kapták, mert egyébként jó ízlésük van, erre nem adtak volna pénzt. Banana split. Tarthatnék benne mondjuk gyöngyöt. Csak nem fűzök gyöngyöt. Cukorbeteg gyerek. Dirr.

És gyűlik, halmozódik, a kiserkélyről dobálom: a cirkalmas betűkkel díszített summer 2004 cd-t és a mese dvd hegyeket, amit azóta nem tudunk lejátszani, hogy Gergő egy egész guriga gyurmát belenyomott a rendkívül jó minőségű AKAI lejátszóba, ami szintén megy a konténerbe.

Elherdáljuk, nem becsüljük, nem tartjuk, nem tiszteljük. Ugyanakkor jön a dac, hogy de igen. Előre húzom a Hummel figurát. Előveszem a kedvenc bögrémet, ami dobozban volt, mert egyszer valaki olyantól kaptam, aki már nem aktuális… de ettől a bögre még szép és jó lenne naponta nézni. Megszállottként rendezem át a színpadot, dobom ki a másét és veszek egyre nagyobb levegőket, és röhögök a saját hülyeségemen: hát bolond vagy? Hát kinek az életét akarod élni? Hát kire vagy tekintettel?? Kinek a szarait őrizgeted? Olyan emberek holmijával van tele az életed, akiknek ez, ez a felesleges adakozás, a gyerekeknek adtam az egyetlen módjuk arra, hogy megmaradjon az emlékük: nem, nem hívnak fel, mikor kórházban vagy a 25-ös cukrú Barnabással és egy tál levest nem hoztak a kemoterápia alatt, de majd a gravírozott étkészletből tudni fogják az unokáim, hogy xy aztán marha fontos lehetett, mert hisz lám van tőle egy redvás étkészlet? Amit meg kéne tartani,mert biztos milyen fontos volt anyának…

És csak hull-hull a  rengeteg holmi.

Félre ne érts, nem jó érzés.

Egy háború sosem jó érzés.

A túlélést választottam, a saját életemet. És annak az az ára, hogy Moldova ne takarja el a kedvenc regényemet.

14991852_1129848147084333_5126949326857277667_n

Megosztás:
Previous Post Next Post

11 hozzászólás

  • Reply Kata

    Tök igazad van, tényleg nincs értelme felesleges kacatokat őrizgetni.
    “A helyzet az, hogy ülünk a szaron.” – ezt meg valamiért úgy sikerült olvasnom, hogy ülünk a TERASZON”… elég jó állapotban lehetek mentálisan ezekben a napokban… 😀
    És egy darabig nem is értettem, hogy kerül ide a terasz, na de mondom jó’van, ti a teraszon szerettek konmarizni, ennyi.

    Költözés előtt állunk és már előre rettegek a szortírozástól-pakolástól, mert mi is csak kotlunk a sok szaron, a majdjóleszvalamire csetreszeken és társaikon. Pedig hát mennyire felszabadító érzés megszabadulni olyan tárgyaktól, melyek ráadásul akár fájdalmas emlékeket is idézhetnek…vagy csak simán semlegesek és így tök feleslegesek.

    2016-11-14 at 14:48
  • Reply Piffeny

    Óriási poszt. Mindenkinek kötelezővé tenném, hogy elolvassa. Csak sokan nem értenék, az a baj. Én viszont tanultam belőle és felébredtem kicsit. Imádlak olvasni.

    2016-11-15 at 07:16
  • Reply Három Hónap - Pakkot kaptam

    […] Egy kis immunmodulálás, megelőzés, roborálás sosem árt. Csak hogy frankón tudja pakolni a következő konténert […]

    2016-11-16 at 19:11
  • Reply Dalma

    Hú nekünk is kéne egy ilyen konténer, de kettőt is meg tudnék tölteni…egyben rájöttem, hogy én egy Jó lesz Az Még anyukája vagyok. És nem akarom. Harmadik kisfiam, nem lesz több. Élvezni akarom, babaillatú, friss, róka mintás kantáros gatyában szeretném dögönyözni. Itthon is.

    2016-11-18 at 14:33
  • Reply Három Hónap - Sok volt ez az év

    […] feltöltődni, hímezni, szelektálni, a felesleggel megtölteni még egy konténert. Átgondolni, hogy a rengeteg […]

    2016-11-21 at 22:21
  • Reply Audrey80

    Na, ez ütős cikk, elolvastam, ha már belinkelted Pareto lányához. Nagyon nagy kidobálós vagyok, de a teljesen jó dolgokat nincs szívem kidobni. De most kidobok párat, amiről olyan ember jut eszembe, akihez legszívesebben hozzávágnám (ha találkoznánk, de 10 éve nem láttam :). Az egyetlen szerencsém, hogy nálam meglenne még a ’78-as kávéfőző, mert ami nem füstöl el, ahelyett nem veszek újat és így kevesebb a cucc. Felér egy megkönnyebbüléssel a kidobálás.

    2016-12-01 at 13:25
    • Reply Ági

      Hova linkeltem?

      2016-12-01 at 13:40
      • Reply Piffeny

        Én linkeltem. Audrey csak figyelmesen olvas… 😉

        2016-12-01 at 17:37
        • Reply Ági

          Piffeny for pre … azaz queen.

          2016-12-03 at 19:59
    • Reply Ági

      És hogy érdemben is mondjak valamit: olyan félig térdreborulós, állati, megkönnyebbült ordítás volt, amikor elkerült innen a konténer. Azóta teleraktam még egy konténert. Ami építőanyag maradt, azt egy most építkező, rászoruló család kapja majd: a férjemet hívták fel, hogy figyelj, az xy óriási gondban van, nagyon beteg a gyerek, építkeznek, maradt-e valamitek.

      Maradt. Az oda megy.

      A szelektálás egyébként azóta is folyamatos, csak már a kukába megy, ami nem kell, no meg már nincs is annyi minden, bár lehet, hogy ha lecseng ez a nagy purgálás, azért tavasszal rendelek egy utolsót, hogy végképp menjen ki minden, ami nem a mi életünk.

      2016-12-01 at 13:47
  • Reply Három Hónap - Számokban

    […] 2 teli konténer – gone for good […]

    2016-12-31 at 08:43
  • Hozzászólás a(z) Kata bejegyzéshez Cancel Reply