Szombaton eljutottam addig a pontig, amikor már csak nyűglődve vergődtem az ágyban, és egy szép, szabályos, kivitelezésében legalább 9,8-as pontszámot érő hisztéria után arra jutottam, hogy itt már csak a nagyágyú segít. A bombabiztos mosolyforrás. A garantált siker.

Szusi. Sok szusi. Rengeteg szusi. Négy teljes box szusi.

Azért egy Gilmore Girls új epizóddal bebiztosítottam, hogy a rosszkedvnek nyoma se maradjon és vidámság szállja meg a szívemet az összes szusi az enyém legyen, mert Medve mikor meglátta a főcímet, lemenekült a pincébe, így megettem mindent. Az összeset. Három csomag pácolt gyömbérrel.

A vasárnap már nagyon jó volt, leginkább azért, mert nem történt semmi. Felkeltünk, odatettem az ebédet, adventi koszorút készítettünk és végre felkerült a konyhába az elszívó és az elszívó szekrénye is, úgyhogy már csak a díszlécek / takaró lécek hiányoznak, és lassan kész. A nagy pakolásnál megtaláltam az egyik CD-t, amit Apukám állított össze még két éve: bő egy óra (talán még több is) karácsonyi zene: Palya Bea, Gryllus Vilmos, Bognár Szilvia, Ghymes, Kolompos, Muzsikás, mi pedig hallgattuk, ahogy ropog a tűz, vaníliás narancsteát ittunk és előkerült a vízfesték és a színes papírok is.

Nem, nem érzem, hogy túltoltuk, vagy ha igen, akkor jól tettük – az igazság az, hogy nagyon ránk fért már egy kis giccses nyugalom. Néhány olyan óra, amikor elhisszük, hogy minden rendben van, hogy kézben tartjuk a dolgokat, hogy nem csaptak össze a hullámok a fejünk felett és a gyeplő sem a kocsi után szalad, hanem még kézben tartjuk… pedig nem.

Délután még volt egy kis munkám, aztán elmentünk találkozni a Mikulással. Két programot is kinéztem, mindkét helyre ígértek beöltözött Mikulást, első körben a Pálmaházba mentünk, ott próbálkoztunk. Gyönyörű volt, pazar, kivilágított. A gyerekek is és mi is szépen felöltözve, csak a Mikulás nem volt már sehol.

Úgyhogy gyorsan ránéztem a telefonomra, és elmondtam a gyerekeknek, hogy helyzet van. A Mikulás ugyanis roppant elfoglalt, innen már tovább kellett utaznia, de semmi vész, mert KAPTAM EGY FÜLEST, hogy hol lehet, és ha elég gyorsak vagyunk, talán ott még elcsípjük.

Ami ezután következett azt sosem felejtem el.

Kedves Otthonoktatás! Köszönöm Neked, hogy Barnabás még hihet a Mikulásban. Köszönöm azokat a perceket, amikor hangosan éltették az apjukat, hogy taposson a gázba, ahogy az öreg kocsinkkal kifaroltunk a Pálmaház kertészetéből és elindultunk a Karácsonyházba. Köszönöm, hogy mindkét gyerekem fehérre szorította a kezem, hogy elpróbálták a kocsiban, hogy mit fognak mondani, hogy hallhattam, milyen gyorsan kopognak a kis lábaik, míg végre belépünk az ajtón.

Ott volt, teljes nejlonszakállas-bőrfoteles valójában, meghallgatta a gyerekeimet, szólt a csengőszó, forralt bor illat volt mindenhol, és igen, tényleg varázslatos volt. Tiszta szívvel elhitték, olyannyira, hogy Barnus szinte remegett az izgalomtól, ahogy mesélte, hogy mit kért.

– Anya, vízisárkány készletet kértem, mert csak kis dolgokat teljesít a Mikulás, a nagyobbat, hogy vékonyabb legye az inzulinos tű, azt majd a Jézuskától kérem, mert azt már kérni sem lehet, hogy gyógyuljak meg, de azért a tű lehetne kisebb, és… ó, nézd, egérkék!

És hirtelen összeszűkült a tér, és zúgott a fülem, és szorított a torkom, nem kaptam levegőt no meg nem is láttam semmit: egy vizes ablakon át néztem az egérkéket, majd gépiesen lefotóztam és mosolyogtam, hogy mennyire szép a mandarin, amit szaloncukor helyet kapott. Sosem felejtem el a Mikulás arcát, miután Barnussal beszélt.