Nagyon sok év kellett, mire elfogadtam, hogy a dolgok folyamatosan változnak és egyszerűen elkerülhetetlen, hogy időről időre komfortzónán kívül kerüljek.

Vannak,akik hajszolják az ilyen helyzeteket és óriási örömöt lelnek abban, ha újabb és újabb mumusokat le tudnak győzni és meg tudnak hódítani.

Én pont nem ilyen vagyok. Viszketek a változástól. Remeg a gyomrom, felkészülök a legrosszabb eshetőségre, listát írok a fejemben arról, hogy mi üthet ki balul és igyekszem bevédeni magam és a családom az úgyis-balul-üt-ki dolog esetére.

Beszari vagyok, és ezt nagyon de nagyon elítéltem magamban.

Aztán a hétvégén egy klassz kurzuson minden megváltozott: az alkalmat vezető -általam nagyon nagyra tartott- csajszi egyszercsak kimondta azt a mondatot, aminél megállt a toll a kezemben.Így hangzott:

“… tehát félelem ellentéte számomra nem a bátorság, hanem a fantázia.”

Fantázia, amivel kitalálom, hogy hogyan tovább. Ami miatt nem kell és nem is szabad évekre előre gondolkodnom, hanem azt az utat kell választani, ami ebben a pillanatban a legegyszerűbb, legkönnyebb, legjobban megőrzi az erőmet.

Két óvoda között őrlődöm: az egyik mellett az szól, hogy van folytatása (iskola,gimi), de nagyon nehezen megközelíthető (konkrétan kínszenvdés a derekammal naponta 4x) és nyüzsgős. A másik 3 év dédelgetés, könnyű út minden reggel, közel hozzá Barnus zeneiskolája, gyönyörű az épület is, de nem tudom, mi lesz 3 év múlva,mikor iskolába megy(?) majd Gergő.

A félelem ellentéte a fantázia. Majd kitalálom. Majd akkor, ha eljutok oda,megoldom. Ha három évvel ezelőtt nekem a mostani életemről mesél, nem hiszem el egyetlen szavát sem. Most pedig megoldom. Jól-rosszul, de megoldom. Mert kitalálom, hogy legyen. Mert a legerősebb fegyverem, a leghűségesebb segítőm a fantáziám, a tehetségem, amivel meglátom, hogy merre menjek kifelé akáoszból, hogyan formáljam élhetővé és túlélhetővé a mindennapjaimat. Nagy felismerés volt.

Novembertől iskolába járok majd, jövő héten pumpát kap Barnus (jaj, de nem hiányzik a kórházi befekvés, de hát ez van), ma kínai tésztát készítek ezerféle zöldséggel picit csípősen, lepakolom és lemosom a sparheltet (hamarosan begyújtunk), elkezdjük a szorzótáblát, megírom az egyik főnököm jövő heti beszédei, lefoglalom a wellness hétvégénket (10 évesek leszünk Medvével) és… ennyi.

Megyek olvasni.