Aztán időközben harminchat éves lettem.
Minden évben teleengedem a kádat vízzel, befekszem és átgondolom, hogy épp hol tartok. Idén kicsit nagyra sikerült a kád, az idei évzáró ugyanis a Balcsiban történt.
Nem vagyok egy nagy strandhuszár, napozni végképp nem volna jó nekem (5 évig a kemó után nem annyira jó),úgyhogy jobbára csak álltam, tologattam Kolost, néztem hogyan strandol Barnabás, de csütörtökön bizony bementem, mert nagyon igaz az a mondás, hogy vagy tőle halok meg, vagy érte.
Inkább érte.
A lányok, akikkel nyaraltunk megkérdeznék, hogy fogok-e úszni (igen), majd mivel mindnyájan remekül (van,aki versenyszerűen) úsznak, azt is megkérdezték, hogy milyen úszásnemben (ahogy sikerül,muhahahahaha), aztán bevetettem a testemet a hullámok közé. Na jó. Centiről centire.
Ilyenkor mindig először Tihanyt keresem a szememmel, az apátságot, a nagy zöld hegyet a kék vízben. Aztán nézem a Bakony végét, aztán a vitorlásokat, és minden egyes alkalommal eszembe jut, hogy a Jóisten, ezt a vidéket nagy örömében teremthette, mert kevés ennyire szép hely van a világon.
És én itt lehetek.Nem baj, hogy a nyaralóban a fiúk szobájában annyira mállik a vakolat, hogy eszembe jutott,hogy veszek egy csomag filcet és lelkifurka nélkül rajzolhatjuk az idei élményeinket a falra,mert jövőre úgyis le kell festeni. Nem számít, hogy bár mi elmentünk itthonról, az életünkből, a diétánkból, a nai rutinból nem tudunk kilépni, csinálni kell. Nem érdekes, hogy pókok vannak, hogy meleg van, hogy kopott a lépcsőnk és csúszik, mert szeretem a Balatont, szeretek itt lenni és szeretem, hogy együtt vagyunk.
Erre a pár szeretem-re akkor és ott mindennél nagyobb szükségem volt. Őszintén mondom, életemben nem voltam még akkora gödörben, mint az elmúlt 3 hétben: valahogy megragadtam, megrekedtem, és kilátástalannak tűnt, hogy valaha ebből egy igazán boldog élet lesz. Barnus nagyon nehéz, sokan nem látják, mire fel az állandó készültség, minek ez a nagy felhajtás, és ez természetes, hisz Barnus jól van – MERT CSINÁLOM, AMIT CSINÁLOK. Ha nem tenném, remegő lábbal rogyna össze, és volt olyan is most, hogy annyira rosszul volt,hogy üvegbőlitta a tömény Szobi szörpöt. Jó,mert kevesebb inzulin kell. Rossz,mert nem stabil a gyerek.
Gergő pedig nagy talány. Rettenetes nagyokat esik, szinte hajszolja a veszélyt, az őrangyala gyanítom már megőszült és folyamatosan prémiumot kap: egyszer a feje, a szeme, a lába, a foga, a gluténérzékenysége – ésezek csak ezen a héten voltak. Kőlépcső? Fejjel neki! Autó? Másszunk fel rá! Erkély? Hajoljunk ki a korláton! Lépcső? Másszunk fel a korlátra ott is! Villanytűzhely? Fogjuk meg a platnit! Soroljam még?
Nehéz. Én pedig a ne csináld, gyere ide, fogd a kezem, ne szaladj el, mérd a cukrod, enned kell, nem ehetsz, elestél, innod kell, ne pisilj oda (baszki, mi ez a fiú gyermekekkel és a nyilvános meztelenkedéssel / random bokrokba,pázsitra vizeléssel??), nem szabad, töröld meg közepette valahogy elkoptam és elfáradtam, de nagyon. Nagyon nagyon.
Puhaságra vágyom. Szép dolgokra, praktikus, szerethető tárgyakra. Jó könyvekre és egyszerűbb mindennapokra. Probáltam, nagyon próbáltam megfogalmazni,hogy mire is vágyom igazán,de folyamatosan az csengett a fülemben, hogy amira igazán szükségem lenne, az a hit. Hinni abban, hogy mindennek így kell lenni. Hinni abban, hogy a dolgok változhatnak. Hinni, hogy valaki fenn vigyáz rám és szeret engem,megóv,megtart, megmutatja merre az arra. Hinni abban, hogy képes vagyok uralni a káoszt és a félelmeimet.
Egy felfújható cápa és egy gumimatracon fingó pasast elhagyva arra jutottam,hogy a hit mellett olyan mindennapi apróságokra is szükségem van, amikben kedvem és örömöm lelem, ami a poros országúton kocsma lehet a nap során.
Szerencsére a munkámat imádom (ki ne szeretné a könyvet, a bort, a gasztronómiát és az utazást?). Szerencsére a gyerekeimet is imádom. Szerencsére a férjemet is imádom, bár néha megturmixolnám az arcát egy botmixerrel.
Szerencsére ennél több szerencse nem is kell 😀
Aztán összeszedtem gyorsan 36 dolgot (karcsapásonként egyet), ami kiindulási alapnak jó.
- Nia. Szeretek táncolni.
- Piros körömlakk. Botrány és szégyen, ahogy kinéz a kezem.
- Befestem a hajam. Igaz csak hennával, de akkor is.
- Dörgicse. El kell oda mennünk még a nyáron.
- Artézi víz. Annyi vas van benne, hogy egész más még a színem is.
- Puha törölközők. Még keresem a kedvencet.
- Egy új telefon. Medvéé tetszik, az Iphone nem csinál szép képeket. Neki valami hiperszuper Samsung van, ráadásul Adrienn, a bioguru megmondta, hogy az Iphone sugárzik a legjobban.
- Cotton Ball lámpafüzér.
- A fiúk szobájának kicsinosítása (most újra egy szobában szeretnének lenni).
- Mákos szilvafagyi. Igen, kajával engem simán lehet jutalmazni. Nem, nem vagyok kutya.
- Koncertek. Szeretek koncertekre járni. Kicsire, nagyra, pajtába, arénába, mindegy. Az élő zene lenyűgöz.
- Köveskál, Kapolcs, Dörgicse… Káli-medence.
- Hárs illat. Gyertya?
- Nemezelés. Minden adott, mégis megrekedtem. Lehet kellene egy újabb tanfolyam?
- Kerámiák. Csodálatos, egyedi, kézzel készített gyönyörűségek. Bővült a készlet, nekem bizony jobban esik ebből a müzli.
- Rózsa minta. Tavaly vettem egy rózsás pólót és nagyon szeretem.
- Kókuszillat.
- Rendezett és rendszerezett kocsi – illetve az indulásokkal járó nyűg csökkentése. Ó, ez nagyon boldoggá tenne.
- Utazás. Kár, hogy rajtam van a két-napra-nem-érdemes baromság. De, érdemes.
- Színház. Mindig nagyon pezsgő kulturális életem volt, ez, hogy tudom, hány cserép van a szomszéd tetején, ez kiborít. Elfogadom, hogy a gyerekek miatt nem jut annyi, mint régen, de azért ennél több kell.
- Egy puha köntös.
- Vörösbor. Fehér. Rosé. Frizzante. Pezsgő.
- Beszélgetések Medvével. Szerencsére ez van, csak megjegyeztem, mint amiből kell, amiből nem elég.
- Megengedni magamnak, hogy semmit ne csináljak.
- Képeslapot írni.
- Megcsináltatni a tetoválásokat, amikről ezer éve álmodozom itt a szemetek láttára.
- Grillezni. Szeretem nagyon, egész más íze van mindennek.
- Skanzen. Röhögni fogsz, de a Balcsi mellett az a másik #myhappyplace
- Tudatosítani magamban, hogy a Dédi nem jön vissza, a férjem kiállt a családért, és nem összerezzenni, valahányszor csörög a telefon.
- Végre használni a méregdrága fényképezőgépem.
- és valahol itt elakadtam. Miillió meg egy apró szarság eszembe jutott még: tárgyak, amiket szeretnék, helyek, amiket megnéznék, dolgok, amiket kipróbálnék, de semmi érteme nem lett volna tovább sorolni. Vitorlázás, Skócia, Peru, SUP, vérnarancsot szüretelni és Zoób Kati ruhába beleférni.
Ja, igen.
Ezek vannak.
De a legfontosabb mégiscsak a szív alakú felhő volt, amit pár éve már láttam, de most visszajött, nagyobb volt mint valaha és pont akkor volt az égen, amikor jelre vártam. Ennél már csak egy dolog volt fontosabb: kurva gyorsan megkerülni a bóját, mert várnak a parton. Van három csodás fiam és a férjem, akivel bármi is legyen, nagyon egyek vagyunk.
