Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

december 2014

    Egyéb

    Hajnali 5-kor keltem.

    Kávéztam, olvastam egy keveset, néztem a sötétséget.
    Kint minden hideg, nyirkos, szeles, szomorú.
    És idebenn is.
    Nem a gyerek, nem, ő köhög ugyan, de jókedvűen alszik az apja mellett, nem is tudom, mikor keveredett át éjjel.
    Nem a kicsi, ő eszik-alszik, csak szuper lenne, ha már nem enne éjszaka.
    Nem, nálam, odabenn, legbelül esik az eső, szomorú és szürke minden. Nem tudom, hogy miért. Talán csak sok volt ez az utóbbi pár hét, talán most elhalványult valami, nem tudom. 
    De azt igen, hogy ilyenkor semmi más nem segít, mint a festék és az ecset, és arcok hiányában marad a vászon és a gesso.
    Haladok a receptekkel, haladok a tanfolyami anyaggal, de most más kell, valami, aminek azonnal érzem az eredményét, ami sikerélményt nyújt, ami örömet okoz. 
    ——————————
    Remélem, kifájom magamból a csalódásokat.
    Megosztás:
    Egyéb

    Kár

    Nagyon kár.

    Nos, több változás is van az életemben munka fronton, egész pontosan kettő, de teljesen másképp élem meg mindkettőt.

    Az egyiket könnyen engedtem el: a helyzet már megérett a váltásra, nem szerettem már azokat az embereket, akikkel együtt kellett dolgoznom, és egyébként is, szép kerek volt az egész folyamat, befejeztem egy szezont és eljött a búcsú ideje, az 5. évet már nem akartam elkezdeni.

    A másik egészen friss. Szemforgatós, kétségbeesett, dühös menekülés valaki elől, akinek valszeg most esett le, hogy mennyire jó lenne a munkám, hisz most lesz rá igazán szüksége, de nem, nem és nem. Hazug ember. Nem kicsiben, nagyban, és sosem fog kiderülni, mert elsikálja az élet.

    És nekem ez a tény óriási csalódás.

    Megosztás:
    Egyéb

    Idén újra (talán most sikerül): 4 ajándék

    want, need, wear, read.

    Idén mindenki, ismétlem min-den-ki 4 ajándékot kap.

    Medve:

    want: fiskars GAZKISZEDŐ. Ne kérdezd, nem akarod tudni. Klaudia, szólj Ferkónak.
    need: ezt nem tudom
    wear: egy nagyon szép övszettet választott magának
    read: nem olvas ez semmit, úgyhogy ez lesz a legnehezebb.

    Én:

    want: csőszegecselő
    need: sztem a hozzá való sapka-sál kombó lesz a befutó. Ez a tchibos sál nagyon tetszik, csak nincs hozzá sapka, de ha lenne is, akkor is túl kék lenne minden a kék kabáttal, én pedig inkább nyersszínűt szeretnék. Ami tetszik, ez a puha, műszőrmés megoldás, de nem, még nem találtam meg az igazi szettet.
    wear: megvettem a Decathlonos kabátot
    read:  ezen még gondolkodom.

    Barnabás:
    want: Villám McQueen távirányítós autó
    need: kabát
    wear: egyenpizsama Gergővel, olyan, ami itthoni szabadidőnek is jó, puha, meleg, természetes anyagból
    read: annyi könyv van itthon, de az Emil könyveket imádja, annak a két új részét kapja meg.

    Gergő:
    want: na ezt értelemszerűen kurvára nem tudjuk. Majd megkérdezzük Barnabást
    need: nem kell neki semmi, mindene van
    wear: egyenpizsama, ami ugyanúgy jó szabadidiőnek is.
    read: muhaha

    Soha nem hittem volna, hogy Gergő lesz a leggyengébb láncszem ajándékozási szempontból, pedig de.

    Megosztás: