Szerző: Ági

Talán ez a bejegyzésem most a veronai buszbaleset kapcsán még sokkal érthetőbb -még számomra is- mint amikor írtam. Bele se gondolok, hogy azok a szülők, akik elvesztették a gyereküket, mit adnának azért, ha vércukrot méregethetnének, diétát állíthatnának össze és otthonoktathatnának. Bármit. Bármit, de azokat a gyerekeket már semmi nem hozza vissza 🙁

Minden, amit írhatok ezek után annyira csip-csup semmiség, annyira súlytalan és lényegtelen, hogy.., talán pont ezért megteszem. Meg, mert másképp nem lehet kibírni az ilyet, és igen, ilyenkor egy kicsit azért mindig magunkat is sajnáljuk, mert ha velük megtörténhet, ha ez a borzalom sima magyar röhögő-sítáborozó gimnazista csapattal megtörténhet, akkor a halál tényleg nem válogat, és…

És amikor ez átfutott a fejemen, akkor egyenesen ledermedtem, lemerevedtem, és már csak a helyzet komolysága miatt is úgy ítéltem meg, hogy az Angliában élő húgommal  a legmegfelelőbben a facebook messengeren lehet olyan dolgokat megdumcsikázni, mint:

Ő: Bökd ki

Tudom, hogy ha a nagyszülők kiesnének, hazajönne értük, hogy felnevelné őket, hogy szeretné és dédelgetné helyettem is… de jó volt ezzel szembesülni. Jó volt megkérdezni, olvasni, érezni, látni.

Ennyi mára.

Annyira sok levelet kaptam Tőletek, hogy már rendesen lelkifurdalásom van, hogy nem válaszoltam egyenként, de…

köszönjük, jobban ugyan nem vagyunk, de beállítottuk az „új normálist”.

• ami leesik a földre, az ott is marad, amíg apa nem jön
• a gyerekek kétnaponta fürdenek
• nincs esti rend, fekszünk amikor sikerül, a gyerekek ott alszanak, ahol épp biztonságban érzik magukat (és ez jobbára a mi ágyunk,a képen is egy Gergő tappancs látható)

• mindent lemondtunk -nekem a jövő héten mindössze egy programom van, egy vérvétel és Barnus negyedéves kontrollja, az is a hét elején, aztán ennyi, nem megy több

Hétfőn már nálunk lesz a babakelengye, már csak egy kiságy kell meg egy babakocsi (végül mégsem lett jó, amit kinéztünk), és akkor elkezdem összeállítani a kórházi táskát is.

Medvének még brutális fájdalmai vannak, de valószínű megússza egy sárga lappal, nem kap most kiállítást ebben a körben. Nagyi pánikol, félti a nyugodt kis életét, jobban stresszel ezen a helyzeten, mint a gyerekek: jaj, most mi lesz, jaj, jön a kisbaba, jaj, mi lesz VELE, vele senki nem foglalkozik majd. Feszült a gyerekektől, feszült,mert félti a kényelmét és persze azt sem éli meg valami jól, hogy már egyre nehezebben tudok az első szóra ugrani, mert nagyon nagy lett a hasam. A facebookon mutattam már képet a szép, új, piros ruhában, de most mutatok egy másikat is:

ekkora. Azt csak a Teremtő tudná megmondani, hogy mitől vagyok ennyire szöszös (mintha nyulat rágtam volna), de ez a szett messze jobban mutatja a mindennapi öltözékemet, mint a piros ruha. Az Art on Me cuccai egyébként majdnem mind alkalmasak kismama ruhának is, ez a zöld, ülepes nadrág nagy kedvencem lett. ez olyasmi, mint ami rajtam van, csak nem ilyen mély az ülepe.

A fiúk egyébként továbbra is ügyesek, bár pont múltkor úgy rá kellett dörrenni Barnusra a tanulás miatt, hogy magam is megijedtem, kezd ugyanis belecsúszni abba, hogy megtanulta az alapokat, és mivel már érdekesebb a könyveket bújni, mint mondjuk az írott nagybetűket formálni, hajlamos két-három napig is elhúzni egy lapot, én meg azért fontosnak tartom, hogy eljussunk a-ból b-be, és bizony vannak feladatok, amiket keményen bevasalok rajta. Annak nagyon örülök, hogy Gergő egyre többször kapcsolódik be az asztali feladatokba (természetesen a saját életkorának megfelelően), és ő is szépen elfoglalja magát egyre hosszabb időre.

Most nagyon sokat javult a dadogása, kiegyensúlyozottabbnak látom, és mivel köztünk alszik, nyugodtabb az éjszakája is, nem olyan sírós-riadt.

Megvagyunk. Apa egy angyal, és anyukámék is jönnek holnap: bevásárolnak, hoznak egy hadseregnek való kaját (borscs leves lesz, spenótos-gombás pite, fokhagymás csirkecomb, rakott zöldségek, legalább kétféle desszertke a gyerekeknek, szóval erős túlzás, de hát istenem, majd valahogy megesszük:))

Állati jó érzés, hogy drukkoltok, hogy velünk vagytok, mi meg hát… valahogy kibírjuk.

Jött az magától.

A két kis vérzés után szigorú ágynyugalom, rengeteg folyadék, magnézium, pihenés – ennyit mondott az orvos hétfőn.

Kolos jól van, 1300g felett, csak hát nekem kellene nagyon kímélnem magam, így korán le is feküdtem aludni…

Aztán a következő pillanatban már a rémálmom közepén voltam: Medvének kiújult a gerincsérve. Kábé kettő pillanat alatt, egy jaj, egy térdre rogyás és telefon a mentőknek, akik nem jönnek ki, mert még mozgásképes, holnap menjen le a háziorvoshoz, az majd ír beutalót, ott majd lesz CT és akkor befekszik.

Én itthon, egyedül, veszélyeztetett terhesként, a két gyerekkel és a nagyival.

Éjjel minden praktikát bevetett, amit három éve tanult, ami annyi eredményt hozott, hogy javul, nem fekszik be, de szigorúan egy hónap, amíg felépül.

Már tényleg elfogytak a szavak, már nincs semmi, itt már nem segíthet más, csak… Michael Jackson teljes hangerőn. Medve szemezget a nagyi járókeretével. Gergő rokkantembereset játszik, Barnabásnak elszállt a cukra, én 8000mg magnéziumot ettem meg ma, és még így is felkeményedett a hasam.

És akkor egyszercsak délután jött Apa, és most ég a tűz a cserépkályhában, kutyák megetetve, Medvének fájdalomcsillapító a hűtőben, napi elintézendők pipa. Néha az angyalok citroennel jönnek- mondja Barnus és mi csak bólogatunk, nyeljük a könnyeinket és röhögünk hangosan és hisztérikusan… már mindenen.

Drukkoljatok nekünk. A nagy szart: ide nem elég a drukk, jöhetnek az imák.

Most, hogy tisztáztuk, nem várok Tőled semmi mást az alapokon kívül (éljünk, szülessen meg Kolos egészségben, maradjon mindenki egészséges és maradjunk együtt), azért… khömmm… idevetném a sallangot is.

Nem fontos, de ha már adnál valamit, tudd, merre indulj 😉

• el szeretnék tölteni egy hosszú hétvégét a Lillafüredi Kastélyszállóban
• életemben nem futottam, de szeretnék eljutni 3 km-ig. Másnak ez nevetséges, nekem maga a megvalósíthatatlan célkitűzés
• jó lenne, ha Medve megnyitná az üzletet és az is, ha tovább folytatná a tanulmányait
• én nem vágok bele a nagy projektbe idén, de egy kicsi tanulócsoport létrehozását kitűztem célul. Örülök, ha a baba, a gyerekek, a nagyi és a munkáim mellett ennyi belefér, ez viszont nagyon jó lesz majd a fiúknak
• tényleg, igazán és őszintén szeretnék eljutni 3 hetente pedikűrre
• szeretnék egy piros ruhát

Kész.

Köszi, ha valamelyik összejön.

• mi üzlethelyiségünk volt. Elakadt a megbeszélés, az írásbeli engedélyek kiadásához feltűnően nehézkes lett volna összehívni a lakógyűlést, sok volt a de meg a ha, amit nem is értek – nyilván rengeteg vevő szaladgál, aki megvenné az ingatlant, szóval biztos megéri kelletlennek lenni.
• én ebédem volt tegnap. Kezdjük ott, hogy szarrá égettem az ujjamat a kelkáposztával, de annyira, hogy se gépelni, se fogni, se semmit nem tudtam vele csinálni. A fél délutánomat kezemet egy mirelit zöldborsós zacskóba dugva töltöttem, és annyira fájt, ha csak egy pillanatra is kiszedtem, hogy a könnyem folyt.
• legsikeresebb randi volt, mert sajnos lebetegedett a kislány is meg az anyukája is. Barnus gyorsan rajzolt egy „jobbulást” rajzot, ma/holnap fel is adatom Medvével.
• az eseménytelen várandósságomba tegnap atombombaként csapott be egy lehetséges magzatvíz szivárgás. Felhívtam az én drága Zsuzsimat, aki azonnal kórházba küldött, és akivel azonnal elkezdtem alkudozni, variálni, egyezkedni, vitatkozni, hogy tulajdonképpen nem fáj semmi, meg nem eznemazamaz, aztán el is szégyelltem magam, hogy felhívom tanácsért, majd elmagyarázom neki, hogy miért nem fogadom meg, amit mond. Köztes megoldásként itthoni pH teszt következett (4 db, hogy egészen pontos legyek) és mind a 4 tökéletesen megnyugtató eredményt adott: ez nem magzatvíz szivárgás. Még szerencse, hogy Barnus miatt van itthon profi felszerelésünk, úgyhogy úgy döntöttem, ennél többet nem lehet tenni, így megettem egy doboz konzerv kukoricát és lefeküdtem aludni.
• én internetes rendelgetéses időszakom: Barnabás chipjét rossz címre kértem (nem lett belőle baj, de akkor is), a szívességből megrendelt méregdrága Peter Kaiser csizmának rosszul adtam meg a méretét (azzal is több kört kellett futni), aztán leadtam a havi kajarendelést és kábé a fele nem elérhető, beszerzés alatt, nem szállítható, közeli lejáratú – de ez már csak a megrendelés végén derült ki számomra, és végeláthatatlan módosítások, szarakodás és pepecselés után töröltem az egészet a francba.

Gyorsan össze is válogattam néhány képet a Pinterestről. Semmi, de jobb kedvem lett tőlük.

mint a Szaffiban, mert felrobban. Bocs, nem könnyű olvasmány, értelme sem sok, de ez most egészségügyi szükséglet.

Na tehát akkor:

• fokhagymás meleg kelkáposzta saláta  csípős csicseriborsóval – ezt egyedül Medve nem eszi meg, utálja a csípőset. A fiaim az én véremet örökölték, meg anyuét, aki mindig elmondja, hogy nagyon fog fájni az epéje, de megeszi. Fokhagyma, kis kömény, darált csili, pirított csicseriborsó, talán némi fusilli… várom a holnapot.
• Annyira az indulás küszöbén vagyunk és valahogy most nem akar egyszerűen alakulni az üzlethelyiség. Újabb és újabb engedélyek, hivatalos papírok, és észrevétlen szivárog el a kezdeti jó érzés, ami egy hülyeség,mert ez üzlet, nem kell, hogy mindenki mosolyogjon. De jó lenne. Aztán én meg rák vagyok és az én feladatom amúgy is az, hogy szenvedjek a semmi miatt is, no meg pánikoljak, leginkább akkor, ha nincs rá ok. Mintha ez lenne a szerződésemben. Szeretem, ha simán mennek a dolgok. Szeretem, ha mindenki örül, ha mindenkinek jó, ha nem kell senkit legyőzni, ha senki érdekei nem sérülnek.
• Olyan dühös lettem reggel a nagyira, hogy azt hittem megbolondulok: még szombaton kitalálta, hogy nem megy fodrászhoz, mert nagyon hideg van. Direkt nem mondtam le az időpontját, úgy örültem, hogy végre eljutok. Esze ágában sem volt menni, egészen addig, míg világossá nem vált számára, hogy én viszont elmennék, na akkor azonnal elkezdett készülődni, majd még hozzátette, hogy menjek vele, mert HÁTHA én is beférek… Unatkozik, tudom, és nem lehet vele mit csinálni, egyszerűen nem kezdesz el ilyenen veszekedni egy közel 90 éves emberrel. De annyira nincs energiám ezekhez a játszmákhoz 🙁
• Gergőre állati büszke voltam: reggel elolvastuk a Pettson és Findusz sorozatból a szülinapi tortás részt, és este olyan ügyesen elmesélte az apjának. Igaz, ha nagyon kategorizálni szeretném, akkor láncmesének mondanám, így egyszerűen követhető az ok-okozat, de akkor is: egy lépést sem hagyott ki a történetből és nem is kellett sokat segíteni.
• K. Barnabás úrfi megejtette első hivatalos asztalfoglalását egy étteremben: szerdán ugyanis randira visszük a kislányt (és az anyukáját). Körültekintően megnézte a honlapot, kiválasztotta az asztalt (én nem oda ültem volna, de nem az én randim). Holnap még leegyezteti a saját menüjét (azért egy cukorbeteg, inzulinos gyereknek kiszámolt szénhidráttal, tej-, glutén-, glutamát-, szójamentesen kaját adni igényel némi körültekintést), de mivel elhatározta, hogy szeretne felvágni az olvasási tudományával, majd kér étlapot és úgy tesz, mintha olvasná. Próbáljuk támogatni a gyereket, így az egyes kritériumokat hallva egyszer Medve, egyszer én fordultunk ki a szobából és nyerítettünk a tenyerünkbe. Fontos szempontok voltak, hogy a hely elnevezése passzoljon egy gyönyörű hercegnőhöz (bazmeg, ez már önmagában…!), aztán az ételekről és a kínálatról legyen kép a honlapon, mert ilyen összevissza odahányt, rendezetlen kaját Barnus nem eszik meg (ez szabotálta decemberben a foodtruckos programunkat: mutogattam neki a kaját és közölte, hogy ő állva nem eszik, és ez az étel RENDEZETLENÜL néz ki). Szempont, hogy a kislány mellé tudjon ülni és hogy legyenek mindenféle diétára felkészülve, nehogy valaki éhen maradjon. Az utolsó kérése az volt,hogy ne nevessen majd senki, amikor beadja az inzulint, mert az nagyon rosszul esne neki, ha a szakács kinevetné. Azt hiszem ettől nem kell tartani.
• Jaj, visszatérek az üzlethelyiségre – holnap újabb kör, újabb lépés, de olyan ez, mint valami szar akadálypálya: mész, mész, beleölsz napokat, heteket és bármelyik lépésnél elakadhat a folyamat vagy épp kiderülhet, hogy nincs tovább. Az én gyenge idegeim ezt ugyanúgy nem bírják, mint Mrs. Bennett idegei azt a Bingley-ügyet.
• Pénteken nagy vérkép. Haha, megjött az előző, a kötelező októberi vérkép, Medve rikkantva hívott fel a váróból, hogy se szifiliszed, se hepatitiszed nincs, Nyuszkó!,erre én, aki itthon voltam kezdtem el diszkréten suttogva elküldeni őt a picsába, hogy senki nem tudja, hogy kismama vagyok, és hogy ezek kö-te-le-ző vizsgálatok, és milyen ciki, és nemár, de ő csak hajtogatta, hogy ma romantikus éjszakát tervez, készüljek, mosakodjak be, mert mosmá’ mer, mer’ nincs szifiliszem és hepatitiszem, hahaha… Egy gyermeteg, semmirevaló, éretlen ember a férjem, és sajnos semmi esély rá, hogy valaha felnőtté váljon. A szexuális ajánlata pedig hidegen hagy.
• Fokhagymás bruschettát vacsoráztam. Sok fokhagymával. Sok nyers fokhagymával. Ördögűző mennyiségű sok nyers fokhagymával. Ha csak egy ágyba fekszik velem, már akkor megtudja majd, mi a magyarok istene. Szifilisz. Az.
• Na szóval pénteken nagy vérkép, tumormarkerekkel, attól mindig a zabszem keresztbe áll, pedig megszokhattam volna már, CEA, TPA, CA15-3, CA125. Már önmagában az téboly, hogy tudom, melyik micsoda. Mindegy, maradjon így még 40 évig…
• Jaj, az a nyomorult üzlethelyiség. Tudom, tudom,ha az kell, hogy a miénk legyen, a miénk lesz, csak olyan jó lenne már elindulni, biztosat tudni. Nekem nulla feladatom lesz az új biznisszel, sem időm, sem energiám nem lenne rá, ez Medve One Man Show-ja, de úgy örülnék, ha már megnyugtatóan elrendeződne ez is.
• Most visszafele van vészhelyzet Barnussal, drasztikusan de okosan csökkenteni kell az inzulinját (frontoktól függ), és visszafele, azaz csökkentésnél mindig sokkal jobban észnél kell lenni és azonnal dönteni: a hypoglikémia ezerszer veszélyesebb, mint egy-egy kiugróan magas cukor. A hypoglikémia bizonyos szint alatt életveszélyes állapot, kómával jár. És ha magasabb inzulinon marad a gyerek, majd hirtelen javulás áll be az állapotában (jé, tegnap még másfél kellett az ebédhez, ma pedig egytől is behypózol esete), akkor könnyű belegondolni, hogy a másfél inzulin és a szokásos ch mennyiség könnyen életveszélyes állapotot idéznek elő. Folyamatosan mérni, ha hypózik, folyamatosan de ésszel etetni, korrigálni, feljegyezni, másnap kevesebbet adni, csökkenteni a CH-t, és ennek sosincs vége. Soha. Se éjjel, se nappal.
• Nőgyógyász jövő hétfőn, megnyugtatóan szifilisz-, és hepatitisztelenül, remélhetőleg negatív tumormarkerekkel, normál vérképpel és egy frankó pisilelettel. Érted, ez a vágyam. Nem egy újabb Pandora Charm, bordó csizma vagy… már nem is tudom, milyen szirszarokra vágytam akkor, amikor még volt életem (értsd: nem tudtam, hogy hány cserép van Bandi bácsi háztetején). Nem. Nekem a normál vér, normál pisi, befordult gyerek a vágyam. Sic transit gloria mundi.
• Ezt leírom mégegyszer, mert egyhamar nem kerülök olyan élethelyzetbe a Kékgolyó – Aldi – Játszótér tengelyen, hogy fürdőzzek az egyetemes műveltségem még megmaradt morzsáiban, tehát:

Sic transit gloria mundi.

Ahogy ezt leírom, röhögve eszembe jut a latin könyv egyik első mondata, amiről nyihogva vallottuk, hogy nincs az az életkörülmény, ahova passzolna. Lupa urbem non vivit – asszem így volt.

Tanuld meg, latin szigorlatra készülő lelkes egyetemista, mert még kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy ez a mondat foglalja össze az EGÉSZ életed. Lupa urbem non vivit, baszki.

Az anyafarkas nem lakik a városban.