Leylandi ciprus lesz a kert bal oldalán. Eredetileg tuja lett volna, de a kertész azt mondta, hogy jó lesz nekünk a leylandi ciprus is, azzal nincs annyi gond. Mi meg hallgatunk rá, rosszat biztos nem akar…

Burkolót keresünk a konyhához, tegnap leméregettem és átgondolgattam, hogy mit hova szeretnék: úgy néz ki, még egy kis reggelizős pultnak is lesz helye…

Az egész vasárnapomat ott töltöm, úgy néz ki, és megnézem, hova kerültek a tulipánok…

Elvitték a gallyakat a kertből. Kiszedték a kiszáradt tujákat. Most azért van egy kis hiányérzetem…

Apától tegnap egy óriási, igazi gyapjú, csodaszép perzsa szőnyeget kaptunk. Csodásan mutat majd! Csak még nem tudom, hol…

Ma vettem mindenféle dörzsi szivacsot, súrolót, portalanítót, cserépalátétet, szóval holnap megint úgy megyünk majd ki, megpakolva, mint a málhás csacsi…

ültettem búzavirágot és salátát. Igaz, csak balkonládába, és elég idétlenül, de megvan, kész van, a korhadt kerti asztalon várják a napot. Johnny-val, akit ma kaptam, nem tudom milyen típusú növény, de valami bokorféle lesz, ha kiültetem.

Még dolgoznak a kertészek, a héten lesz sövény, és az összes festési projekt lefújva: ablakcsere lesz júniusban, csak utána festünk.

Nyilván fogok még itt főzni, mert igazából csak két hét múlva tudunk kiköltözni – olyan apróságok miatt, mint például hogy nincs konyha és meleg víz is csak ímmel-ámmal. Nekem azonban megvolt a búcsú. Eszméletlenül vágyom a friss gyümölcsre, minden idegszálammal, minden sejtemmel és porcikámmal ki vagyok éhezve a vitaminra. Ahogy kinéztem az ablakon, tudtam, hogy ez még nem az az idő. 

Almakompót. A jó öreg, téli almakompót. Én vajjal készítem és nem hámozom meg az almát: megpirítom a kockákat a vajon, aztán felöntöm vízzel, megy bele sok natúr citromlé, szegfűszeg és egy egész rúd fahéj. Rengeteget készítettem, nem győzzük enni: forrón, majd melegen, most épp langyosan, élvezzük az ízét és valahol nekem ez a búcsú is – most engedtem el az elmúlt időszakot.

Nem akkor, amikor megtaláltuk a házat, nem is akkor, amikor aláírtuk a papírokat, vagy átutaltuk a pénzt, vagy beköltöztünk, nem… most. Most, az almakompóttal. 

Nem tudom, miért, valószínűleg butaság.

Pakolni megyünk ma, és nagyon nem lesz sima menet. Rengeteg dolog maradt a házban, tényleg a mindmáig harcoló szovjet alakulatoktól a tűpárnáig minden van. Szortírozunk, ügyelve arra, hogy ne dobjunk ki értéket (tegnap például kis ezüst kávéskanalakra, meg enciklopédiákra bukkantam…)

Van két-három komód, abból az egyikben felnyitható tükör van, azt mindenképp a gardróbba szeretném menekíteni, lecsiszolom, lealapozom és lefestem gyöngyfehérre – csodaszép kis szekrényke lesz belőle. Már kis is néztem, hogy ilyen fogantyúkat veszek majd rá, szerintem csodaszép lesz.

Maradt ott kecses kis asztalka, ekrü lámpaernyős falikar, és -bár most még nem ragyognak teljes pompájukban- nagyon azon vagyok/vagyunk, hogy hamarosan szép legyen.