egy nappal a szerződéskötés előtt visszalépett a tulaj.
Megértettük, tudomásul vettük, megsirattuk.
Most újabb listával vágunk bele, immár sokadszor, sokadjára, és egyre távolabb kerülünk a Fővárostól. Az életünk minden nappal jobban hasonlít erre. Mármint az irány.
… és egyelőre nem tudom, ezt akarom-e.
A gyomrom görcsben, a kezem csak azért nem izzad, mert sosem izzad, de minden hajszálam keresztben és nagyon-nagyon-nagyon izgulok.
Újabb körre indulunk ma is, meg még fotózásra is megyek, szóval éljen a szombat.
Isteni hortobágyi palacsintát készítettem. Először avokádós-húsos palacsintának indult,de mikor kész lett a friss pitakenyér,nem bírtuk ki a gyerekkel, és megettük az avokádókrémet. Így paprikásan készítettem a tölteléket, szuper lett!
Házakat néztünk, majd megint házakat néztünk,kezdek már belegárgyulni, annyira elegem van.
Láttunk már olyat, ami
hogy mikor ránézek erre, akkor pont úgy kapódik össze a gyomrom, mint anno a 3. randink előtt. Szerelem. Csak az képes ilyesmire.
kör után úgy érzem, sosem költözünk, nem lesz házunk és az ÉLETBEN nem költözünk.
Barlangszerű, ablaktalan, de legalább vizesedő házakban jártunk, függöny-ajtókkal, dohos, 40 éves fürdőszobákkal.
Nagyon-nagyon-nagyon elkeseredtünk.
Hiába mentünk moziba, hiába beszélgettünk sokat, hiába bújtunk össze hárman, hogy valahol, valahol majdcsak meglesz a mi házunk, elcsüggedtünk.
Ez van.