az otthonoktatás mellett döntöttünk.

Rengeteget gondolkodtunk rajta, hogy mi és hogyan lenne a legjobb a családunknak, és arra jutottunk, hogy ha iskolába járna Barnabás, akkor is ugyanúgy kellene vele tanulnom, viszont iskolaotthonos suli révén az összes délutáni órájának búcsút inthetne. Márpedig az élete a zene, a tánc és a mozgás, mi pedig szeretnénk, ha boldogságot találna ezekben, és nem kellene őt kimozdítani a jól megszokott ritmusából valami olyanért, ami nem biztos, hogy megéri. Amíg jól tanul – ez a megállapodás, idén nyáron már a vívók is várják, úgyhogy egyelőre megnézzük.

Gergő -ha minden jól megy- részidős óvodás lesz, április közepén kapjuk megy az értesítőt, hogy felvették-e.

Kolos pedig kedden egy éves lesz. Szinte hihetetlen, hogy mennyire hamar elment ez az egy év, és csak nézem a kis arcát, és egy pillanatra megállítanám az időt, mert nem, az nem lehet, hogy nincs több babám… Kolos olyan,mint a friss szél: kitisztította a gondolatokat, felfrissítette a lelket. Olyan, mint a napsugár: ösztönösen érzed, hogy felé kell fordulnod, hogy éltet és töltekezel általa. Kolos maga a víz: belesimult, illeszkedett ebbe a csacsika családba, miközben csendes erővel formált is minket.

És persze tűz is, a javából. Kos. Új élet indult vele, új virágzás, új erő.

Minden porcikáját szeretem.

… aztán az ember valahogy mégiscsak talál valamiféle egyensúlyt.

Betettem a bevásárlókocsimba egy Loreal krémet. Soha nem használtam ilyesmit – mindig a high end és a professzionális, majd a minél több certifikációval ellátott natúrkozmetikumok vonzottak, de ma megakadt a szemem a csomagolásán. Lepukkantnak,fáradtnak és elgyötörtnek érzem az arbcőrömet, és a lézertechnológia meg a sejtszintű regenerálás kifejezések szinte balzsamként hatottak a lelkemnek. Trigger, bang és nem volt több kérdés.

Pontosan tudom, köszi, nem bio, blala.

Azt is tudom, persze parabének meg minden.

És azt is, nem vagyok hülye, benyaltam a dumát úgy, hogy tudtam, hogy duma.

És egyszercsak azt éreztem,belepusztulok, ha nem lehet ilyenem. Úgy forgattam a boltban, mintha méreg lenne, ami nem lehet az enyém. Mintha kincs lenne, ami nem lehet az enyém. Mintha titkos, ciki szerető lenne, akivel nem lehet mutatkozni. Mintha nem egy világból jövő, nem egy lapra tartozó lények lennénk.

Vettem nappalit, maszkot, éjszakait. Vettem egy GM hamburgert, művirágot és egy buta glossy magazint. Megterveztem a holnapi manikűrömet és kitaláltam, milyen tortát rendelek holnap Kolosnak. Madonna üvöltött az anya-autómból, lezabáltam a hambimmal a kormányt.

Tobzódom és fürdőzöm az érzésben, hogy még én magam sem tilthatok meg magamnak semmit, mert szabad vagyok. Szabad vagyok. Felelős minden döntésemért.

És ez a szabadság azt is jelenti, hogy nyugodtan tehetem másképp is. Kenhetek organikus kókuszzsírt az arcomra. Süthetem itthon a hamburger bucit, de ehetek Szent György tanyás bio zakuszkát is. Olvashatok Márait, süthetem a tortát Medvének, Hangszersímogató mehet a kocsiban, és… á, hagyd. Ugyanúgy lezabálom a kormányt, csak valami bio szarral.

Tobzódom és fürdőzöm az érzésben, hogy élhetek így is, és nem számít, ha megszólnak. Szabad vagyok: a női körökkel, a nemezeléssel, az ősz hajszálaimmal és a sok gyerekemmel együtt. Szabad, és felelős minden döntésemért.

unatkozni a nyáron, de most ez valami egészen varázslatosnak ígérkezik. A fiúk mennek úszótáborba, Barnus zenetáborba és Bátor Táborba, táctáborba. A tanfolyamom második része júliusban lesz, alig várom, illetve én is tarok majd női kört, többet is 🙂

Megyek egy 3 napos nemez workshopra, már bizseregnek az ujjaim és zizegnek a nemezek a szekrényben: ó hangulatú, intenzív műhelymunkára számítok, régi ismerősökre, sok nevetésre.

Aztán persze a Balaton. A Balaton, és ez előre megbeszélt káptalantóti kávénk Ritával, a tihanyi SUP Andival és azok a lusta délutánok a cseresznyefa alatt – mondjuk Agatha Christie-vel.

Júliusban Kapolcs, augusztusban a családi nyaralás (kecskemétiek, hahó, hova érdemes menni enni, cukiba, fürdőbe?).

Medve szintén tele lesz programmal: neki tábor, elvonulás van a palettán, de úgy fest, hogy folytatja a kosárfonást is – tetszett neki és azt mondta, teljes flow, maximális kikapcsolódás.

Nem vagyunk a túrázós család (egyáltalán), de egy-egy kisebb kirándulás még minket sem riaszt meg. Barnus húsvétra megkapja az első Helka könyvet, gyanítom be fogjuk barangolni az egész Tihanyi-félszigetet.

Itthon végre a kerttel is kezdenünk kellene valamit, én a saját részemről egy kerti pavilonra szavaznék, de az biztosan nem fér bele idén a keretbe… marad a teraszunk, ami szerencsére bő 40m2, így van elég hely a hintaágynak és a csepphintának, a leandernek és a napernyőnek, a grillsütőnek és az olvasóasztalkának is.

Sok kérdést kapok, hogy mi lesz nyáron az otthonoktatással: természetesen folytatjuk, nem hagyjuk abba és felesleges is lenne, hisz amerre a szem ellát, Barnabás mindenhol talál magának valami tanulnivalót. Hol piacozunk, hol múzeumozunk, kiállításra megyünk, olvasunk, figyelünk… hjaj, gyerekek, pont most beszéltem egymástól tök függetlenül két olyan anyukával is, akik szintén gondolkodnak az oo-n, mert nem bírják azt a feszkót, ami a sulijukban van 🙁

nyüszít a szomszéd kutyája és hamuszürke az ég. A gyerekek a nagy ház másik végében, a legkisebb alszik, és most döbbenek rá, hogy szinte vágni lehet a csendet.

Van minden és nincs semmi: várakozom. Várom a tanfolyami visszajelzést, amikor én tanulok. Várom a tanfolyami visszajelzést, amikor én tanítok (csajok, akik egyesével jöttök: május 13. vagy 19.?).  Várom, hogy hétfő legyen, hogy végre fogadjon a fogorvos. Várom, hogy nyár legyen, hogy végre meleg legyen a talpam. Várom, hogy megérkezzenek a vadiúj táplálékkiegészítőim. Várom a húsvétot. Várom a húsvéti fotókat.

Várom a pörgős-forgós nyarat, várom a lelkigyakorlat elcsendesülését. Várom, hogy Kolos egy éves legyen, várom, hogy ne sírjak, hogy nincs már kisbabám. Várom, hogy este legyen,mert akkor jön haza Medve, és várom, hogy éjjel legyen, mert akkor mindig megsimogatja a szemhéjamat, amikor azt hiszi, hogy alszom.

Várom az új könyveket, várom a halásznadrágos időt, várom a csíkos pólókat és a tengerész színeket. Várom a frissen vágott fű illatát, várom az epret, várom a Balatont.

Várom, hogy ne szeressek még kisbabát.

Várom az 5. születésnapomat, várom a következő craniosacralis kezelést, várom a szuper hímzőtűimet, hogy hozza a postás.

Várom a kecskeméti családi nyaralást, várom Barnus könnyeit, amikor megérti, hogy Nemecsek meghal, várom, hogy kifájja magát. Nagyon várom, hogy befejezze a könyvet, mert tetszik neki és nem akarta nem elolvasni, hiába adtam mást.

Várom.

Várok.

Gemma Capdevila

Szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy mi lesz, ha m-é-g-s-e-m lesz jó az iskola Barnabásnak… Mi lesz, ha csalódás lesz, ha felbolygatja a napjainkat, ha nem találjuk meg a számításunkat, ha nem könnyebbséget hoz, hanem egyenesen megnehezíti a mindennapokat? Mi lesz, ha választania kell a különórák és az iskola között? Aztán ittam egy kávét, és megbeszéltem magammal, hogy akkor elengedjük. Akkor marad magántanuló.

Gergő magántanuló lett. Számomra nagyon megnyugtató ütemben fejlődik: a mozgása sokkal koordináltabb, az egyensúlya is javult, ügyesebben ül, ritkábban esik el, szívesebben rajzol, színez, és teljesen elhagyta a dadogást. Indul a csoportos TSMT, minden rendben lesz.

Sűrű lesz az április –  tartok két női kört, Húsvét lesz, Kolos egy éves, Medve és Apa szülinap, mindketten lelkigyakorlatra megyünk (külön-külön), és hurrá, végre itt a Könyvfesztivál is!! Mindig nagyon várom, mindig szuperjó, Rita, fussunk össze ott is! 😀

Ezek vannak most “terítéken” nálam:

1., Panyi Zsuzs

Egyébként meg ez a március olyan befeléfordulós, nem kinyitós (miért is lenne? még az időjárás is téli):

• elkezdődött a Hurrá, szültem! program (szétnyílt hasizom nincs, gátsüllyedés, hüvelysüllyedés azé’ akad), tök jól belefér a napomba
• nagyon megtetszett a Kettlebell, teljesen az én mellékvese-agyalapi típusomra van kitalálva, és kiderült, hogy csak az elsőt utáltam.
• lejárt a jóga előfizetésem, azt is megújítom.

Jó kis önszeretgetős hónap ez, na, de szükségem is van rá. Jó könyvekkel, jó teákkal, jó programokkal búcsúzik a tél és kezdődik valami egészen új.

Végre eljutottunk a Gödöllőn a kastélyba, bő egy óra alatt jártuk végig, Kolossal a hátamon, gyönyörű volt, igazán jól tettük, hogy elmentünk. Utána a Smarni étterem sem okozott csalódást, bár a hangulatunk nem volt épp a tetőfokon – családi zűrök vannak és Medve elég feszült volt.

A tatai fotózás képeit alig várom, készült családi is meg a gyerekekről is, ráadásul mostanában fotózkodásból kijut nekünk bőven: lesz majd első szülinapi is, anyák napi is (reményeim szerint), de ez a húsvéti kis mini bámulatos lett, szerintem imádni fogom a végeredményt.

Totálisan jó választás volt a tatai Grill Étterem, a hatalmas ablak mellett ülve az egész tó előttünk volt, a szerviz ötcsillagos, az ételek eltaláltak, csak a legjobbakat tudom mondani. Csontig hatoló hideg volt, úgyhogy egy rövid séta után bementünk a várba, a fiúk oda voltak meg vissza a gyönyörtől: igazi vár, igazi lovagok, igazi fegyverek, hú.

Ma meg már sehova nem mentünk. Leszakadt az ég, vastag hótakaró borít mindent: én szaftos hamburgert sütöttem, ch csökkentett bucival, lilahagymás-vörösboros lekvárral és egy jó pohár borral (Medve), gőzölgő gyümölcsteával (többiek).

Mi történt még? Kipróbáltam a kettlebellt (lépni nem tudtam másnap), az akupunktúra még mindig csodákra képes (most a pajzsmirigyre kaptam kezelést), volt időm egy kicsit rajzolni, rengeteget aludtam, gondolkodtam, tervezgettem.

Képzeljétek, áprilisban két női kört vitt két baráti társaság, így az április 7-i időpontot módosítanom kell, mert Medve sztrájkba kezdene. Egy 8 és egy 5 fős társasággal randizom itthon, már nagyon várom mindkét alkalmat 🙂

Májusban már többször leszünk a Balatonon, de egy női kör még lesz, ígérem, aki jönne, írja meg, neki melyik nap lenne jó május 13. vagy május 19.?