van házunk táján: jön Körte, a hathetes mini kosorrú nyuszi.

Ennek örömére tegnap egy kisebb afrikai ország éves gdp-jének megfelelő összeget hagytam a Fressnapfban, pedig a legnagyobb tételt, a ketrecet ajándékba kaptuk Kriszta barátnőmtől.

Ha minden rendben megy, megszokjuk és megszeretjük egymást, akkor majd jön mellé egy kis társ is, hogy ne legyen egyedül. A tenyésztő állati kedves, tök segítőkész és így nagy valószínűséggel a másik nyuszink is tőle lesz majd: a kennel tiszta, a nyuszik cukik és tényleg kicsik maradnak, ha egyszer már mininek vette az ember.

Remélem minden jól megy majd, mert elég komoly nehézségeken mentünk mostanában keresztül a fiúkkal, és szívből hiszem, hogy ez a kis szőrpamacs sok nyugalmat és új energiákat hoz az otthonunkba. Kerestük, kutattuk máshol is a párját, jó néhány tenyészetet megnéztünk, de igazából nem találtunk olyan nyuszi.t, akit most elhoztunk volna mellé szívesen, így marad az, hogy később érkezik mellé kicsi pajtás és úgy szoknak össze – a tenyésztő szerint nem lesz gond. Ha kisfiú érkezik, akkor bármikor jöhet, csak amelyik előbb ivarérett, azt ivartalanítani kell, ha viszont kislány érkezik, akkor ő csak ivartalanítás után jöhet, mert eret vágok magamon, ha kisnyuszik születnek.

A nyuszin kívül is újabb kalandokba kezdek: megrendeltem a vegán sajthoz az oltókultúrát, lesz sajtunk, joghurtunk, tejfölünk, ezekkel pedig sokkal színesebb és élvezetesebb lesz a 40 napos böjt, ami február 14-én indul. A Zsámbokiaknál most már van LÉ doboz is, úgyhogy turmixokkal és vitaminokkal is felturbózzuk majd a böjtöt. Medve tavaly hatalmas fegyelemmel csinálta végig, idén csatlakozom én is és persze a gyerekek is. Mielőtt bárki a szívéhez kapna, gyorsan elmondom, hogy a böjt nem fogyókúra, szóval semmi baja nem lesz a gyerekeknek, mint ahogy azzal is remekül elvannak, hogy most tavasszal lesz 4 éve, hogy sem tejet (semmilyen formában) sem glutént nem fogyasztanak.

A böjt kezdetéig még tombol a farsang: ma lángos lesz (és zöldségleves), holnap fánk (és fahéjas ringlólekvár)… és persze nagy várakozás Körtére.

Medve hazajött egy 4 napos olasz útról:

– Hiányoztunk?

– Nagyon.

– De nem mondtad.

-Dógom volt.

-De ez hülyeség, és mi fetrengve agonizáltunk nélküled, a ruhánkat szaggatva… várj! Van egy kilógó szemöldökszálad. Kitépem. Jaj, ne cirkuszolj már itt mint a fürdős kurva, nem fáj az annyira. Egyébként is arra gondoltam, hogy kitisztítanám az arcod és kényelmesebb lenne, ha felhoznád az ágyat, de ahhoz le kell vinni a szekretert, de nem tudom, majd még kitalálom. Na szóval hiányoztam?

-Hát eddig nagyon.

Igaza van, tudom, hogy hogy kell a szarnak adni egy pofont.

-Gergőt átköltöztetjük külön szobába messze, de Barnus mostani szobája lenne a jó, úgyhogy Barnus ágya átmegy a tévés szobába, onnan kijön a tévé, mindenhol szőnyegcsere, Gergő új szobájába meg a régi ágy, de onnan kijön a szobabicikli, ami a szekreterem helyére kerül majd, amit átviszünk Gergő ágyának helyére.

– Nyuszkó, a kurva életbe, ezt hány év alatt gondoltad?

-Ma délután. És lesz a gyerekeknek papagájuk, mert nagyon szeretnének.

– Ne. Szólj. Hozzám.

– És fel kell hozni a háromajtós szekrényt a pincéből, mert abban akarom tartani a gyapjúkat és a fonalakat, és…

-Fonalakat.

-Azt. És..

-LÁNGSZÓRÓVAL…

-…mégfebruár végéig. Most olyan tűnemezelős korszakban vagyok.

-Ahhh.

Szerintem szeret.

hogy úgy döntöttem, inkább nem csinálok semmit és lelépünk a Medveparkba Veresre. Óriásit sétáltunk, jó hideg volt, a gyerekeket úgy átszellőztettük, hogy csuda – Kolos kifelé jön ebből a szörnyűségből.

Nem tudom elmondani, mennyire nehéz döntést kellett meghoznunk. Kolos november közepe óta 10 nap kivételével folyamatosan antibiotikumot szedett a rengeteg hörgtágító, puff és szteroid mellé. Fuldoklott, a szó legszorosabb értelmében: az antibiotikum mellé napi 3 inhalálás, 3×2 puff az egyikből, 2 puff 4 óránként a másikból, hörgtágító csepp, gyulladásgátló szirup, az állandó szteroidja, s ha nem elég, még szteroidos kúp – ez volt a napi adag. Gergő összesen talán 3 hetet járt óvodába és már hozta is haza a válogatott dolgokat, olyan vírusokat és bacikat, amik legyőzése egy nem füles (Koli füles lett sajna) és asztmás (ezen nem lepődtünk meg, alkati dolog) gyereknek is szinte megoldhatatlan feladat, Kolosnak viszont egyre reménytelenebb.

Nehéz volt, fájdalmas volt, de orvos-védőnő-szakorvos-kórház javaslatára és nyomatékos felvetésére megszültük, hogy Gergő itthon marad.

Tulajdonképpen sok dolog nem változik, mert amíg óvodába járt, addig ugyanúgy itthon volt, csak betegen és ő is puffal, antibiotikummal, így most annyiból lesz könnyebb (hahahahahaaaaaaaaaaaahhahahaha), hogy egészségesen.

Az igazság az, hogy mivel már egyszer végigcsináltam, annyira nem vagyok megrémülve: Barnus csodásan teljesített a félévi vizsgán, el voltak ájulva tőle, és van olyan pedagógus ismerős, aki egyenesen aggodalmát fejezte ki, hogy milyen rossz, hogy visszamegy iskolába, mert ott majd ez a személyre szabott tehetséggondozás nem lesz elérhető :D.

A furulya vizsga is megvolt, ott egy tételnél rontott, de alaposan, úgyhogy nagyon elégedetlen volt magával és azóta sokkal többet gyakorol, hogy év végén jobb legyen.

Kolos felült. A kiságyát el kellett választani a franciaágytól, mert mindenképp fel kell tenni már az oldalát: mászik, kúszik és most már ül is, kapaszkodik az ágy szélébe, hamarosan feláll… én pedig bőgtem, ahogy Medve bontotta a kis bújós fészkünket: határozottan véget ért egy korszak, az a nagyon minibaba kor befejeződött. Jaj, nagyon rossz.

Az ágyunk végébe került a kiságy, Kolos oltári nagyot durmolt, én viszont félóránként keltem, hogy hol a gyerek :D, de ha jó dolgot kell említeni, akkor újra van lámpa az ágyam mellett, újra tudok este olvasni (ez teljesen kimaradt az elmúlt 9 hónapban).

Gergővel farsangi füzéreket készítettünk, ma madáretető golyókat rakunk a szobája melletti fenyőre, egyébként pedig rajzol-színez-fest, én pedig bújom az óvodai pedagógiát érintő könyveket, mert nagyon úgy fest, hogy egyelőre én leszek az óvónéni. Rengeteg szuper könyvem van, ha érdekel benneteket, szívesen összeírom,miből és hogyan indulok el.

Én pedig dolgozom, jelentkeztem egy alapítványhoz önkéntesnek és tartottam itthon egy sminkoktatást is (nagyon sürgős volt az illetőnek, ugye, Bori? :D), haladok a gyaloglással (3 km, és többször belefutok már), illetve elkezdtem bullet journalt vezetni, mert rengeteg a tennivaló:

• elhozni a kórházból a mammográfiás leletet
• Barnusnak beutalót kérni ortopédiára
• kihívni a háziorvost
• leadni az egyedi méltányossági kérelmet az OEP-nél (ezt mondjuk apa megcsinálta, ettől fostam a legjobban)
• könyvtár
• szőnyeg a kocsiba (rendes rongyszőnyeg a sárfogó tálcára – szerintem a kettő együtt verhetetlen)
• kocsimosás
• hónapzáró megbeszélések elintézése
• bébiszitter ezekre az időpontokra (basszameg)
• ésatöbbi -nemérvéget – a lista, nem az éjjel – az éjjelnek hamar vége.

Barnus lehet, hogy iskolába fog járni!!!

Na jó, keep calm. Csak harmadiktól. Csak úgy, hogy akkor, ha magas -nem, nem is a magason van a hangsúly, hanem az ingadozón-  a cukra, itthon marad és én haladok vele tovább az anyaggal (ez az idő harmada azért, bőven, ha ehhez hozzáveszem a betegségeket, akkor az idő fele mondjuk). Ha valami miatt mégsem menne (erősen romló HgbA1c szint, szövődmények indulása, stb.), akkor vissza a babaruhát és marad magántanuló, és megpróbálja felső tagozatban , ugyanilyen feltételekkel.

Ha akkor sem, akkor marad a nyakamon 😀

De!! Sőt!! Juhháá!!

Mehet. Megpróbálhatja. Jó lenne, izgi lenne, és ami nagyon fontos: mehetne tovább a zene, a tánc és majd a sport is,mert közel van az iskola!

Egyébként MINDHÁROM gyerek beteg. Antibiotikum, orrszívás, lázcsillapítás, inhalálás – ezek vannak forgószínpadon most nálunk és meg kell mondjam, baromira bosszús, dühös és fáradt vagyok. Nagyon nem hiányzott ez a műsor, de ez van, nincs mit tenni, ilyenkor az ember összeszorítja fogát meg a seggét és csinálja.

Kevesebb, mint egy hét van a vizsgáig, Medve elutazik, úgyhogy egyedül leszek, ráadásul akkor van a furulya vizsga és a pulmonológiai kontroll is.

Nyiffnyaff.

Vannak azért jó hírek is:

• Lassan, de haladok – már fél órát töltöttem a futópadon, ebből 4 percet futással, a többi emelkedős gyaloglás volt
• Megyek családállításra, aminek nagyon örülök. Most nincs vezető témám, így nem is állítani megyek, hanem segítőnek és hagyom, hogy megtaláljon a kérdéskör, amivel dolgoznom kell.
• Lesz szép, új kávéfőző gépem (láttátok, mekkorát akciózott a Tchibo? 14990.- a kis mezei, de nekem csak annyi kell, hogy lefőzze a kávét és kész). Fehéret rendeltem, és ha már ott voltam, vettem Barnusnak egy szett alsónadrágot (jó hosszú a szára és extrán védi a pumpa zsinórját, ha combba lőjük épp), meg egy felsőt (világít a sötétben), illetve Medvének egy mellényt az irodába (mindig fázik, ez ráadásul kifordítható, tavasszal majd kabát helyett hordható, szóval tök jól kihasználható darab lesz, remélem.)
• Hiába három gyerek itthon, valahogy most flottul és gördülékenyen mennek a dolgok. Nem tudom, hogy az időmet tanultam-e meg jobban beosztani vagy csak simán hozzászoktam a nagyobb terheléshez…? mindegy, most ez így megy, én pedig nagyon elégedett vagyok és összeszedettnek érzem magam.
• Ma megszabadulok a kék körmöktől. Basszus, hogy ez mennyire nem volt az enyém :O  Most valami sokkal egyszerűbbre, simulósabbra, nőiesebbre vágyom, és nem valószínű, hogy egyhamar újra trendeket próbálnék. Maradi szatyor vagyok, ez az igazság.
• Kolos nagyon cuki, pörög-forog, kúszik mint a csík, mászni is elkezdett, próbálgat ülni, gögyög-gagyarászik
• Gergő megtáltosodott: rajzol, fest, gyönyörűen színez, előszedte a régi Tappancs ovikat, amiket Barnus nem töltött kis és számol, karikáz, összeköt.
• Barnus klassz, mint mindig, csak visszapofázik, amit r-o-p-p-a-n-t nehezen viselek.

ez a mondat jött velem szembe most hétvégén. Pillanatról pillanatra.

Másnak ez öröm, de sajna én nem ilyen vagyok. Nem vagyok spontán, menő, nem ég a talpam alatt a tűz, nem forrongok, nincs olthatatlan szomjam a világ egzotikus tájai iránt… én ilyen ülök a seggemen típus vagyok. Szeretem, ó, de mennyire szeretem, ha ugyanazok a dolgok, emberek, történések vesznek körül…

A legfrissebb munkahelyemen azt hiszem a negyedik évemet kezdem meg (a többi bőven 8 év fölött), 10 éve ugyanaz a pasim, nem váltok köptetőt (kakukkfüves gyógyszertári) és megsiratom a serpenyőmet – 7 évet töltött velünk, imádtam-szerettem, de vége.

Nem vagyok egy nagy forradalmár, na. Az állandóságot szeretem, az unalmas kiszámíthatóságot, az akkora izgalmakat, hogy van-e-új-limitált-kiadású-bébiétel-a-boltban vagy hogy ha-megnyomom-a-kocsiban-a-random-lejátszást-vajon-melyik-szám-indul-el-a-cédéről.

Ehhez képest elég kacifántos volt az út és akkora baszottnagy buckák, huppanók, hajtűkanyarok voltak rajta, hogy alig győztem kapkodni a fejem… most pedig kicsit lassul.

Bekuckóztunk, Nők Lapját olvasok, megvacsorázunk, aztán sétálok-kocogok egy jó nagyot, egyébként meg kitaláltam magamnak a tökéletes téli elfoglaltságot: hímzés, evés, alvás, horgolás, ripít.