Sűrű napokon vagyok túl. Volt itt

• bölcsis beiratkozás, 
• második szülinap, 
• új feladat, 
• és egy új lehetséges ház.

Amit ma megyünk megnézni. Hamarosan jövök a részletekkel, most azonban még az orrszőröm is keresztben van, úgy drukkolok magunknak.

Megráztam magam és letettem egy munkát, hogy a többire tudjak koncentrálni. Iskolába járok és tanulok, ugyanakkor változatlanul tanítok és dolgozom, no meg babázom a már nem is annyira baba fiammal.

Holnap lesz 2 éves.

Tavaly óriási buli volt, idén nem lesz, csak hármasban ünnepeljük majd, hogy ilyen nagyfiú lett már.

Ajándékok betárazva, torta majd holnap sül (karamellás csokitorta lesz) és remélem nagyon meghitt kis ünnepünk lesz.

Újra ráfekszem a diétára – most stagnálok egy ideje, de legalább nem jött vissza, ami eddig lement, és úgy indítom a dolgot, hogy minden héten tartok egy lénapot, amikor csak iszom.

Újra van egy ház, ami befutó lehet, de már semmibe nem merem beleélni magam, amíg aláírt papírjaink nincsenek. Tetszik. Nagyon.

Kiderül.

a gyereknek nézek majd arckrémet a hideg ellen: még nem döntöttem, de amit most használunk, az nem jó.

Van az úgy, hogy az ember feje szétrobban a sok gondolattól. Írok egy listát, hátha jobb lesz.

Ma egy egészen egyszerű zöldborsófőzit és rozmaringos-fokhagymás tejbe áztatott, sült csirkemellet ebédelünk. Az enyémbe szórtam egy kis diót is a végén.

Sajnos még nem saját zöldborsó, nem saját dió, de azon vagyunk, azon vagyunk…:)

Most láttam a tévében Giada DeLaurentiis szakácskönyvét: ne felejtsem el hozzáadni a szeretném-szeretném-szeretném listához.

Fantasztikus receptek vannak benne, szóval biztos nagyon sokat főznék belőle. Nagyon sokat. Ossobuco, tortellini, ravioli, puttanesca – régen kizárólag olasz konyhán éltem.

Képet kell keresni a fodrásznak, hogy mennyire lehet barna az a barna. Khmm… el kéne végre döntenem, mennyire lehet barna az a barna.
Hátrány: a Medvinek szőkén tetszem. Fenn áll a veszély, hogy öregíteni fog. Vagy nagyon szokatlan lesz és nem fogom szeretni.
Előny: olyan rúzsokat is használhatok majd, amiről eddig álmodni se mertem.

Kell egy kantáros nadrág a gyereknek. Amíg nem volt gyerekem, nem értettem, miért hatódnak meg az anyukák, ha mini kisvakond szerkóba öltözve látják a kölküket. Most már tudom. Egész egyszerűen cuki: látni, ahogy mint egy kis útépítő munkás dolgozik, húzza vonja a felmosót, a sminktáskámat, a kisasztalt, a kutya fülét… ehhh…

Be kell adni cipészhez a kedvenc fekete bőr magassarkúmat. Igen, a nagyon kényelmeset. És szeretnék egy fekete szövetkabátot is.