Nos, ha legközelebb gombát vásárolnék az Aldiban, akkor valamelyikőtök csak simán lőjön le. Minden átmenet és kérdés nélkül – úgy ugyanis kevesebbet szenvednénk, mint így. Tökéletes, csodaszép, szeletelt csiperkét hozott Medve, amitől tökéletes, nadrágbafosós délutánja lett kicsi családunknak: Gergő kezdte, Barnus se ért ki a vécére. Mi felnőttek igen, de nem volt benne köszönet, és Drazséka is evett belőle… Ennek az lett az egyenes következménye, hogy kutyaszőr nyírót kerestem égen-földön, ilyen zoo- olyan pet áruházakban, aztán mikor a 7. helyről is nemleges választ kaptunk (jaj, hát ilyen nincs, de ha van, nem alkalmas szőrnyírásra – baaaaaaaaaaazzzz), akkor megrendeltem egyet aliexpresszről (most abban nagyon benne vagyok).
Mivel 4 hét minimum, mire ideér, a kutya viszont most volt fosos, így Medve régi szakállvágóját találtuk a kopasztáshoz megfelelő szerszámnak.
Ne akard tudni, hogy néz ki a kutya.
Utána lefürdettük, megszárítottuk, most már kiheverte arany kicsi szíve a délutánt, úgyhogy helyreállt a rend nála, csak mi vagyunk olyanok, mint a vert sereg.
Vasárnap a gyerekek anyunál lettek volna, mi pedig Koloshoz akartuk felszerelni a függönysínt,meg kimosni-kivasalni a függönyöket, beállítani a szoptatós fotelt és megnézni egy filmet meg szusit enni, ehhez képest natúr főtt rizst eszünk majd és túlélünk – abban óriási gyakorlatunk van már, basszameg.
Sűrű hét áll előttünk, jó lett volna rápihenni, mert több megbeszélésem is lesz: egy feszkómentes, egy másiknál pitbullnak küldenek (vicces leszek ekkora hassal), és lesz egy olyan is, ahol keménynek kell majd lennem, amit utálok, de sajnos nem tudok mit kezdeni a dolgozni nem akaró emberekkel. Soha, egyik munkahelyemen sem érződött sem az, hogy gyereket szültem (konkrétan a kórházban eltöltött napok sem!), sem az, hogy mellműtétem van, kemoterápiát kapok, naponta járok sugárkezelésre, cukorbeteg lett a gyerekem. A „nem bírom ezt az iramot”-tal nem tudok egy hónap után mit kezdeni. Akkor nem ezt kell dolgozni és kész.
Alakul a tetőtér is: döntenünk kell az ablakokról, ma volt a gipszkartonos felmérni, és megvan a kis fürdőszoba pontos helye. Nagyjából a vajúdásommal esik egy időpontra a munkálatok kezdete, de mi egy olyan hülye család vagyunk, hogy
1., ezen már meg sem lepődünk
2., az életünkben semmiféle harmónia nincs, így nincs minek borulni.
Még egy védőnői vizit vár rám a jövő héten, és Medve se lesz sokat itthon, ezer dolga lesz neki is: megbeszélések, munka, iskola, szóval nem nagyon számíthatok rá sem, amikor meg látom, akkor jobbára vízszintesben lesz, mert még mindig nem százas a gerince.
Na megyek, a hasmenésnél-hányásnál ugyanis nem úgy szívódik fel a CH (ráadásul nem is tudjuk, hogy mennyi szívódik fel), így folyamatosan kell Barnust nézni, és ha végképp elveszítjük a kontrollt, akkor irány a kórház. Most pl. 34 perc alatt lett a cukra 15,6-ról 4,7.
A nagyon alacsony cukor pedig hihetetlenül veszélyes, pillanatok alatt eszméletét veszítheti a gyerek, akkor pedig már nem tud enni, mert megfulladhat, úgyhogy olyankor mentő vagy 120-szal be a kórházba még a kóma előtt.
Hát, ilyen vidám most itt minálunk, hogy bassza meg a gombapaprikás.
