Kategória: mindennapok

Kedden mell- és hasi ultrahang, nagyon be vagyok fosva mert erősen érzem az epémet pár napja… csak nincs baj. Medve megy a Balatonra: ágyat kell összeszerelni, matracot kell levinni, hűtőt beüzemelni, és mivel múltkor Barnabás ment vele, most Gergőt viszi majd, én meg itthon maradok Barnussal és Kolossal.

Az esőben.

A hidegben.

Ehh.

Összeírtam, hogy miket küldenék még le: a nyári olvasmányaimat, az új ágyneműt a fiúk leendő szobájába, a szennyes tartót, amit a múlt héten vettünk a Pepcoban, van egy csuda helyes vitrázs függöny is. Gondolkodom, hogy itthonra kellene egy vasalóállvány, ezt ami most van meg megörökölné a balatoni főhadiszállás, és igen, az egyik vasaló is kell oda. Van egy keményfa kisasztal (ülőke?), amit itthon szintén nem használunk ki, de abba a fürdőbe pont jó lenne a gyerekeknek leülni vetkőzéshez, öltözéshez.

Tisztán látszik és előre megjósolható, hogy a férjem nagyon fog szeretni, ha ezt elővezetem neki, pláne a múltkori nagy pakolás után…

Nem baj: én egy hétfői megbeszélésre készülök nagyon, Barnus pedig ontja magából az iskolai élményeket bármerre is járunk, márpedig könyvtárba kell mennünk és piacra is szeretnék, mert végre elővettem a befőzőedényemet és mai pár üveg próba uborka után alaposabb igénybevételt szánok neki egész nyáron, még Füredre is viszem, pedig nem kicsi!

Itthon is nagy dologba vágjuk a fejszénket: még a nyáron szeretnénk egy „másik előszobát” csinálni. Az amerikai otthonokban ez teljesen megszokott: van egy bejárat, ahol bejönnek a vendégek és van egy mudroom, ahol

• bejönnek az ember kölykei sárruhában
• ahova nyolcezer szatyorral a karodon belépsz és csak lehányod, cserébe nem bukik fel senki, aki normálisan meg akar érkezni
• ahova betrappol a csürhe a gumicsizmával, a hótaposóval, az overállban
• ahol nem kapsz agyvérzést a néptáncos cipő, furulyacucc, táska, szatyor, stb. halmoktól.

Ráadásul közvetlen ajtó nyílik belőle

• a garázsba (rollerek, bazmeg, rollerek!)
• a mosókonyhába (ahol van csap, vécé, zuhanyzó)
• a lenti spájz mellett van (egyből be lehet pakolni)
• és a lépcső mellett és alatt van a két óriási fagyasztó, az sem egy hátrány, hogy csak bedobjuk a fagyasztott holmit és nem a fenti előszobából kell elpakolni.

Hát, ez a terv. Ehhez ki kell teljesen pakolni azt a szobát (ez egy régi dolgozószoba, ami még az átalakításnál bejárati ajtót kapott) és utána jöhet az extra vízzáró réteg, a kövezés, a festés. 16m2 azt hiszem. Igazi luxus megváltás lesz MINDEN elindulásnál és megérkezésnél. Színes, vidám cementlapot gondolt oda Medve, egy nagy, karos lócát, rengeteg tárolót, akasztót, fakkos szekrényt. Annyira jó lenne, hogy arra szavak nincsenek, mert egy kín volt ez a tél minden indulásnál, márpedig a néptánc, furulya, szolfézs, mittudoménmi mellett még bejön az óvoda, iskola, napi tsmt is. A fiúk egyből azt mondták, hogy Gabi papának is kell külön szekrény, szóval így kell majd kalkulálni helykiosztásnál.

Ha meglesz mindenhol a padlóburkolat, akkor már csak arról kell meggyőznöm a férjemet, hogy a lépcső fekete korlátját fessük át fehérre, de azt hiszem, erre már csak a második nászút után lesz lehetőségem anélkül, hogy a büdös francba ne küldjön el. 😀

Csak kapkodom a fejem: megvan az év végi vizsga, Barnus iskolai próbahétre megy hétfőtől, az egész júniusunk betáblázva és az augusztus is necces…

Na kezdjük ott, hogy Barnabás levizsgázott. A vizsga jól ment, a gyerek remekül szerepelt és mindent kihozott magából, nagyon büszke vagyok rá.

Szeptembertől -reményeim szerint – legalább félállású iskolás lesz, kell nekem az idő a tanulásra, illetve Gergőre most nagy figyelmet kell fordítani TSMT téren. Hétfőtől próbahétre megy. A tanító álom, a gyerekek kedvesek, az iskola szuper és nagyon elfogadó, szóval minden, amit reméltem és vártam az egyben van, remélem a csillagok is összeállnak, mert jelenleg nincs szabad hely, kvóta szerint megvannak, de többen is jelezték, hogy év végén váltanának. Egy hely kellene nekünk. Egyetlen pici helyecske.

Tegnap a Könyvhéten jártunk, én skandináv krimiket, Barnus kalandregényt választott magának és óriási szerencsénk volt, mert az idő friss volt, a választék bőséges, találkoztam mindenkivel, akivel szerettem volna és senkivel, akivel nem 😀

Ez a tanév befejeződött: jövőre két művészeti iskolában is érdekelt lesz Barnabás. Folytatja a zenét és komolyabb szinten űzi majd a néptáncot is, nyáron táborba is megy.

Apropó táborok. Bátor tábor, néptáncos tábor mindenképp lesznek nyáron, zenetábor csak azért nem, mert akkor biztosan a Balatonon vagyunk.

A Balaton még káosz. Legalább egy jó hetes munka, mire összeáll ott minden, de nem bánom, időnk mint a tenger és még a szeptemberi hétvégéket is ott töltjük majd 🙂 . Sakkozok a napokkal, nekem 5 éves (!!!) kontrollok következnek, jön a 10 éves házassági évfordulónk is (Medve Ceski Krumlovba visz :O ), megyünk Evernessre és Kapolcsra is egy-egy napra, nekem kinez továbbképzésem lesz, ezek közé meg mindenhova beficcentjük Balatonfüredet, és az ottani programokat még nem is néztem. Idén szeretném, ha nem maradna ki Tapolca és a barlang, de a Zománc bisztrócska és a Sparhelt  is bakancslistás idén. Lesz pár kör, ami kimarad ezen a nyáron, például Salföldre és a Bodorkába nem vágyom egyáltalán, nem megyünk a veszprémi állatkertbe sem, és a kalandparkokat is kiismerték már a fiúk, nagy katarzist nem okoz (viszont az alkalmanként 10.000Ft-ot meg prímán át tudom csoportosítani máshova. Khömm.)

Most, hogy a fél házat áttranszportáltuk a Balcsira, itthon felszabadult annyi hely, hogy a terasz alatti területet ki lehet pakolni. Betonozni szeretnék és évek óta gondolkodom egy kinti konyhán, hát, meglátjuk.

Tihanyi piacozások, káptalantóti Liliomkert, sok befőzés (kaptam automatát!), kertben molyolás és persze strand, kertmozi, sok zöldfűszer, kevés variálás, naptej és fröccs.

Hát, így tervezzük.

kérdezték, hogy hogyan kapcsolódok ki.

****************************-

A mostani vasárnapból például nagyon sokáig tudok töltekezni – a Napfényes Fesztiválon jártam, és most is (mint mindig, amikor voltam) óriási élmény volt.

Elsőként a találkozások: szeretett, szívemnek kedves emberekkel tudtam beszélgetni, rég nem látott ismerősökkel futottam össze, lépten-nyomon rámköszönt valaki és igen, a legjobb az volt, mikor egyedül voltam.

Egyedül ebédeltem. Padlizsános vegán barbecue és petrezselymes krumpli, vegán majonéz és uborkasaláta, gyömbéres limonádé. Csendben, a fűben, egyedül. Mesés volt.

Minden könyvbe beleolvastam, ami érdekelt. Minden standnál megálltam, aminél csak szerettem volna.Előadásokat hallgattam, sokat beszélgettem, workshopra mentem. Vettem Brist olajat, Nagora szappant, néhány könyvet és egy csodaszép karperecet. Hazafelé olvasgattam egy kicsit a Ligetben, sétáltam egy nagyot, teljesen feltöltődtem. Itthon jógáztam, nézegettem a frissen szerzett újságaimat és könyveimet, megírtam pár mailt, aztán aludtam, aludtam és aludtam és arról álmodoztam, hogy ma jelentkeznek az iskolából és tárt  karokkal várják Barnust.

Egyébként ezután a nagy hétvégi kipakolás után megcsípett a szanálóbogár: rengeteg dolgot kidobtam, sokat felteszek a netre, sok megy adománynak. Szabadul fel a hely, jöhet a friss, jöhet az új, jöhet az újabb kanyar az úton.

Meg jöhetne az a kurva email is, hogy felveszik a gyereket.

No, most aztán a fél házat összepakolom, de tényleg. Végre kibéreltünk egy nagy furgont, így mindent, m-i-n-d-e-n-t összepakolok, amit eddig nem szerettem volna. Utazik a

• hintaágy
• a gyerekek új szobájába néhány kopott polc. Lefestjük őket! Nálunk most Helka őrület van, így sötétkék, hínárzöld és homokszín lesz a három polc, ehhez igazítjuk a szoba többi részét is.
• vékony, fém ikeás polcok a kamrába
• csónak, evezők
• emeletes ágy
• mosógép
• kagyló homokozó
• apróságok

És hogy én miért nem megyek? Kolos belázasodott. Semmi baja amúgy, csak 38,7 a láza, bágyadt, úgyhogy „better be safe than sorry” alapon mi maradunk, vasárnap nekem úgyis van elintéznivalóm.

Két iskolába beadtuk Barnus jelentkezését: szeretnénk kipróbálni, milyen lenne. Nos, az egyikből elutasítottak, létszámstopra hivatkozva nem vállalták be. A másikból még várunk a válaszra, jövő héten várható döntés – reméljük minden úgy lesz, ahogy jó lesz.

Amúgy belecsaptunk a nyárba: teraszozunk, jeges teázunk, teraszon olvasunk, melegünk van és brutális a vízszámlánk.

Mivel széles látókörű, számunkra kedves emberek teszik fel folyamatosan a kérdést, hogy milyen jó lenne, ha B iskolába járna, mert a közösség… ezúton szeretném elmondani, hogy a gyerekem gyakorlatilag csak közösségbe jár, mást sem csinál.

Fogalmam sincs, hogyan és miért alakult ki az a kép a magántanuló gyerekekről, hogy szegények egész nap a házban vannak és a napjuk csúcspontja, ha jön a postás, egyébként vágyakozva tekintenek mindenki után, aki a kapun kívül megy…

Sőt! Rengeteg olyan kisgyereket ismerek, akik hiába járnak 25-30 fős osztályokba, a szülők panaszolják, hogy a klikkesedés, a kirekesztés, az erőszak és a közösség hiánya miatt nagyon de nagyon szenvednek a gyerekek.

Tapasztalom, hogy attól, hogy valaki iskolába jár, még nem szocializált. Attól, hogy valaki nem jár iskolába, még nem feltétlen szocializálatlan.

Mi Barnusnál mindig azt az utat választjuk, ahol megélheti a közösséghez tartozás élményét (ez korántsem biztos, adott egy osztályközösségben!), ahol nagyon hangsúlyos az, hogy együtt és egymásért dolgoznak a gyerekek. Ilyen a zene és a néptánc, de bármilyen csapatsport vagy rendszeres társas tevékenység ugyanúgy tökéletes arra, hogy a gyerek megtanuljon

• alkalmazkodni
• csapatban működni
• a legjobbat nyújtani a közösségért
• szabályokat követni, tisztelni, elfogadni
• érvelni, érveket megvitatni, kompromisszumra jutni

Barnusnak ez az ütőkártyája, az aduász, pont ezért fogadják nagyon szívesen minden csoportban: mert ő tudja, megtapasztalta és gyakorlata van abban, hogy milyen közösségben lenni, közösséget építeni. Élő, valódi kapcsolódással, működő kommunikációval.

Köszi, Barnus szocializációja kapcsán mindenki fellélegezhet és megnyugodhat. És (Eszter, ez nem neked szól!!!) körbenézhet a saját, köszönni nem tudó, másokat fellökdöső, egy bármilyen rendezvényen viselkedni nem tudó, iskolában a többi gyereket fenyegető és kiközösítő gyereke háza táján.

… én pedig meglepődtem. Pedig

• szeretem Reese Witherspoont. Szeretem a filmjeit, szeretem a könyvklubját, szeretem a szókimondását, szeretem a humorát.
• nem tudom meginni az Aperolt. Hat kör EC kemó után lehetetlen meginni az Aperolt. A Campari-narancsot viszont imádom!
• hiszem és vallom, hogy működik az akupunktúra, a családállítás és a kineziológia. A biorezonanciás gépek hatékonyságáról azonban nem győződtem meg.
• ha iskolába járna Barnus, akkor is tanítanám itthon. Nem a tananyagot, inkább a kiegészítő klasszságokat, de nagyon megszoktuk így.
• nem tudok szövött kendővel hordozni.
• nem tudom életben tartani a növényeket. Nem locsolom, túllocsolom, nem megy.
• nem szeretem a kék színű öblítőket. Ez a fresh ocean, fresh akármi, ocean breeze nem az én világom.
• nagyon szeretek vezetni és imádom az Espace-t. Ha van olyan, hogy „életem autója”, akkor ez az.
• elképesztő mennyiségű epret meg tudok enni. Meg fekete olajbogyót.
• a legjobban a len és a pamut ruhákat szeretem. Mintából a virágos és a csíkos a nyerő.
• halomra mentegetem Pinteresten a letisztult belső enteriőrökről készült képeket. Az otthonom azonban színes, meleg, rendetlen és csodálatos.
• tegnap vettem egy menta nadrágot. Nem vagyok hajlandó csak és kizárólag sötét színekben járni csak azért, mert 42-es nadrág kell.

Évek óta saját magam legnagyobb drukkere lettem. Kész, másképp nem megy, nem lehetséges, nem bírnám, nem várhatok másra.

Mostanában ezekkel tartom magam jól a víz fölött.

1., Arany cipellőt vettem és csodás a lábamon: a tegnapi pedikűr eredménye a bársonyos babatalp, a mandarin körmök és az a fényes magabiztosság, amivel peckesen kisétáltam hónom alatt a filigrán dobozzal.

2., Magnézium. Felváltva Magnézium citrát és taurát, most épp ez van soron: hihetetlenül sokat számít, sokkal jobban bírom a terhelést.

3., Akvarell. Rákaptam nagyon az anyák napi workshop meglepi után. Szuper a közösség (több is van, helyi is van), az alkotást élvezem, a színekbe meg szerelmes vagyok.

4., Panarom Demeter olaj, Akkor segít, amikor az összes kölykömet kibasznám az erkélyről a pillanat hevében. Nem tudom hogyan, de olyan ősi, anyai minőséget hív elő, hogy néha én is meglepődöm, milyen könnyedén csúszik egy újabb mese, egy újabb matekpélda, egy újabb óra ringatás.

5., Hatalmas, fekete nyári kalap. A meleget és a napfény illatát egyszerűen nem tudom megunni – nyári lány vagyok. A bőrömet viszont nem érheti közvetlen napfény. Szinte egyáltalán. Kicsit sem. Csúnya és ijesztő dolog a melanoma.

Itt szakad az eső, fő a bableves, Kolos alszik, Barnus olvas, Gergő játszik, én pedig dolgozom, aztán várom a barátnőmet, hogy nyakig merülhessünk a kineziológiában és ne, egyáltalán ne gondoljak arra, hogy a meggylekvárról dédelgetett álmaimat most veri el az eső.

Eljött a Nagy És Fontos Nap – ma találkoztunk először az új orvossal. A doktorral, aki emberségével, szaktudásával kivívta a mi angyaldoktornőnk tiszteletét és akire szeretettel és féltéssel hagyományozott bennünket – mint helyes, kedves, aranyos családot.

Aha.

Megérkeztünk egy egyórás út után, és mindössze 36 perc bónusz macskaköveken és szűk, lezárt utcákban tekergés után, parkolóhely keresés után. Kolos rajtam, Gergő jön, Barnus izgul. Az orvos meglepődik – hogyhogy most? Hát úgy, hogy kérte, írjunk időpontot, mi írtunk, és… de ha nem jó, szívesen visszajövünk, de, jó.

Bő fél óra a folyosón: érzem, hogy kevés a levegő, Barnus kekec, Gergő pökhendi, szétültetem őket, a gyerek cukra indul felfelé. Mindegy, fél 12, kibírjuk, inzulint nem adok, mert ha leesik,még haza kell érni, mindegy, jó lesz. Jön az orvos, mosolygós, kedves, közvetlen, invitál, menjünk fel a szobájába, átbeszéljük Barnus dolgait, az üvegliftnél kitör a ki nyomja meg a gombot duzzogás.

Megérkezünk, lepakolok, elnézést, de állok, Kolost ringatni kell, adok neki inni, nem szomjas ez, inkább álmos, csak dobálja a cumisüveget. Barnusnak elszállta cukra, látom a szemén, leültetem őket a kanapéra, nem jó egymás mellett, egymás mellett piszkálódás lesz, csipkedés meg csikizés, szigorúan nézek. Kb annyit ér, mint szülésnél a pesszárium.

Barnus bemutatkozik, Gergő közbevág, anamnézis felvéve, fiúk összevesznek a plüssön. Fogy a levegő, Gergő duzzog, ő akkor hazamegy, de most. Kimegy az előtérbe, leül, de mivel nem kap figyelmet, kopogtat az ajtón, kocogtat, sóhajtozik, hanyakodik. Barnabás rászól, olaj a tűzre, hangos veszekedés, alattam nyílik a föld. Magyarázkodom, mondom, mi a helyzet Gergővel, az orvos megértően bólogat, igyekszik fókuszálni, Gergő viszont teljesen ledobja a láncot. Elindul a tarkómon az izzadtság, Kolosnak is melege van, TSH-ról és bázis lépésközökről beszél, de semmit nem értek belőle, Gergő ugyanis kiment, mert  pisilnie kellett. Barnust utána küldöm, 3 nyugodt mondat és egy visítás után rájövök, hogy szar ötlet volt, kirohanok. A helyzet egyre abszurdabb, nagyon-nagyon szégyellem magam, igyekszem a mosdóban megmosni Gergő arcát, szépen megkérem őket, hogy viselkedjenek rendesen és csendesen.

Igen, jól gondolod, egyre rosszabb lesz.

Kolos nyíg, leteszem a földre, bemászik a doki lába közé az asztal alá, Barnus ijedten be utána, szerencsétlen -de roppant derűs- főorvos épp a papírokat nézi és még nem adja fel, hogy velem kommunikáljon. Benyúlok a lába mellett az asztal alá, mielőtt Kolos a nyálas kezével belenyúl a konnektorba, itt végleg eltörik a mécses. Gergő berobban, -anya, gyere már, nem mostam kezet pisilés után, mert nem tudom, melyik SZARBAN VAN AZ A NYOMORULT SZAPPAN ÉS PISIS A PÖCSÖM- csak remélni tudom, hogy a nyomtató hangja elnyomta, de nem sokáig, mert Barnus gyorsan a segítségemre siet, hogy Gergő, nem mondunk ilyet, hogy PÖCS, mondd, hogy KUKI, FÜTYI vagy PÉNISZ, de a PÖCS nagyon illetlen, nem úriemberhez méltó.

Gergő bemászik Kolos után a bútor mögé, Kolos pakol, Barnus közli, hogy magas a cukra, az orvos még mindig csodálatos, de egyáltalán nem bír gondolkodni. Nekem sem jutott eszembe semmi: hiába akart tendenciákról, korrekciókról, bólusról és átmeneti bázisról velem gondolkodni, egyszerűen esélytelen volt, Kolos beverte a fejét, Barnus rángatja a nyomtató mellől Gergőt, én pedig csendben és magamban traumatizálódom épp. Az agyam forgácsokban, a lelkem nemkülönben, teljesen fékevesztett és kontrollvesztett mindenki, az egész történet kicsúszott a kezemből. A fiúk a 4-8 éves korosztályban örökzöld „fogjuk-rá-egymásra-hogy-ki-fingott” játékot játsszák, lökdösik egymást a lépcsőn, visszhangzik minden, én búcsúzom, az orvostól még kapok egy bátorító pillantást, aztán csak botorkálok. Botorkálok és lavírozok a magamra kötött Kolossal, bukdácsolok csámpásan és bénán, döcögve… pont mint a mindennapokban.

Valahogy kikerülünk az utcára, a gyerekek elhallgatnak, megfogják a kezem, csendben baktatunk az autóig, beül mindenki, én pedig hányni kezdek. Hányni, sírni, néha köpök egyet, néha csak öklendezem és indexelek, keresem a sávomat, keresem a helyemet, keresem önmagam ebben a rikácsolós, kifordult, felfordult, groteszk, klinikákba, kórházba, mr-re járós, szúrásokkal, gyötrődéssel, fehér köpenyekkel teli mindennapokban, ahol én vagyok a tanítónéni, ahol a gyerekemnek normális, hogy onkológiára jár, ahol az életünk, a lelkünk, a testünk annyira szabdalt és csonka, hogy muszáj összekapaszkodnunk, hogy egész legyen belőle.

Nagyon csúnyán viselkedtetek, fiúk. És nagyon sajnálom, hogy ide kellett jönnünk, de ez akkor is elfogadhatatlan. Meg is lesz érte a büntetés.

Hazajövünk, fogok egy hatalmas övet és összekötöm őket. Verekednek, kiabálnak, sírnak. Aztán rájönnek, hogy csak akkor haladnak, ha beszélnek egymással. Ha megbeszélik, ki mit szeretne. Ha összedolgoznak. Fél óra, és nevet mindkettő, majd bocsánatot kérnek, hogy olyan műsort adtak le, hogy nemcsak az orvosunk leváltását fontolgatom, hanem tervezem, hogy a kontinensről is elköltözöm, illetve egy arcátváltoztató plasztikai műtét is megváltásként lebegett a szemem előtt.

Ja, és a kérdés.

Egy fehér, bőr tornacipőt vegyek magamnak, aminek bőr, virágos betét van az oldalán vagy egy piros balerinát trófeaképp, hogy túléltem a mai napot?

Lymphangioma. Nem ciszta, hanem jóindulatú nyirokér daganat, igazából műthetetlen, illetve jelen pillanatban a műtét nagyobb kockázat lenne: teljesen nem lehet kivenni úgysem, és mivel nem nyom (szinte) semmit, ezért egy nagy mellkasi műtétet most nem lenne szerencsés megejteni.

És ezzel a fejleménnyel, plusz jó pár tegnapi beszélgetéssel a hátam mögött át tudtam gondolni, hogy mit is tartok erről az egészről.

• Alapvetően nem „már megint” van baj Barnussal, hanem ez olyan, mint a dominó: egymást borítják be a dolgok, és valahol ennek meg kell állnia.
• Isten velünk van. Miért? Mert nekem egyszerűbb így és ebben hiszek. Mondhatnám, hogy utál bennünket és pikkel ránk, de ettől nem lennének könnyebbek a mindennapjaim. Inkább úgy élem meg, hogy a sok nehézség közepette eddig mindig utat mutatott és segített.
• Nem célom, hogy tökéletes legyen a gyerek. Sem a diabétesz, sem a táplálék intolerancia, sem a pajzsmirigy probléma és most a lymphangioma során sem tépem a hajam, hogy miért van így. Megteszem mindazt, ami módomban áll. A legjobb szakemberekhez viszem, és megnyugszom, ha tudnak segíteni, elfogadom, ha nincs mindenre válaszuk. Nem tudják, mitől van, és azért nem tudják, mert emberek.
• Ha lenne olyan kezelés, ami fájdalmas, hosszadalmas, de tuti sikerrel jár, akkor megbeszélném Barnussal. Én kemoterápiát és sugárkezelést választottam, és ha újra ott lennék, újra azt tenném. De nincs. És mire orvostól-orvosig cincálom, kísérletről-kísérletre viszem, addigra meghal a lelke és véget ér a gyerekkora. Ezt pedig nem engedem.
• Nem tudjuk, hogy mi lesz, ha nőni kezd, mint ahogy azt sem tudjuk, mi lesz, ha bármelyikünk fejére esik egy repülő. Majd akkor megoldjuk. Műtét akkor jön szóba, ha elkerülhetetlen, de akkor is csak részleges lehetséges.
• Abban bízunk, hogy Barnus kurva nagyra nő, de a képlet nem nő vele, az ugyanekkora marad. És akkor a hátralévő 80 évet így, egy lymphangiómával éli majd meg. Nem le. Meg.
• El tudom fogadni, hogy nem lehet minden tökéletes. De attól még lehet teljes és csodálatos. Amíg a gyerekem viháncolva néptáncol és pumpával pancsol, pajzsmirigy gyógyszerrel szülinapozik és lymphangiómával falat mászik, addig jó. És egyre erősebb lesz.
• Természetesen mennek az imák és a kiegészítő gyógymódok: akupunktúra, kineziológia, táplálékkiegészítők, cranio. És most egy új, a kinezt kiegészítő módszer is a látómezőmbe került, lehet belevágok.
• Persze, jobb lenne, ha ez a dolog nem lenne ott. Jobb lenne, ha nem lenne diabéteszes. Ne a „ha-nagyanyámnak-pöcse-lenne-ő-lenne-a-nagyapám” gondolatokkal nem lehet mit kezdeni, továbbá nem vagyok hajlandó azt a képet sugározni a fiam felé, hogy „Jobb lennél, ha nem ilyen lennél.” Mert ezek a dolgok nem gyógyulnak meg. Vagy ha igen, azt csak Isten tudja.

Akkor meg majd jól örülünk és összecsapjuk a kezünket.