Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

október 2011

    Egyéb

    Szerdai Randi

    Tegnap szerda volt, ami immár egy hete azt jelenti, hogy ez az én napom. Kirakatokat néztem, lődörögtem, élveztem a napsütést és jól elkerültem minden olyan helyet, ahol gyerekek vannak. Vagy sikoltozás. Vagy bibis térdek. Vagy mackónadrág.

    Legeltettem a szemem, és az alábbi csodákba szerettem bele:

    Megosztás:
    Egyéb

    Semmiképp

    sem szeretném elkiabálni, de van két jelentkező a lakásra. Ez az egész hetemet bearanyozza, egyszerűen még a lehetőségbe is beleborzongok, hogy valóra válhatnak az álmaink!

    Tegnap letudtam a régóta fejfájást okozó nagy munkát, nagyon jól sikerült, úgyhogy most engedélyezek magamnak pár nap szünetet: csak “babázni” fogok (jaj, de mennyire nem baba már a fiam), pihenni, meg őszölni. Már ha van ilyen szó.

    Vasárnap ugyan lesz egy fotózás, de oda Barnabás is jön, egyébként pedig eljutottam a ruhakupacolásnak (majdnem) a végére: gyönyörű felsőket, cipőket adok ma a tesómnak. Egyszerűen nem állnak jól. Jó ötletnek tűnt megvenni, de kiderült, hogy nem az.

    Megosztás:
    Egyéb

    Két dolog biztosan hiányzott

    eddig az életemből: a hering és egy 2.5cm átmérőjű hajsütővas.
    Na mostanában pótoltam mindkettőt rendesen! Ez ecetes hagymás hering (tudom. undorítónak hangzik, pedig állati finom) akkor került először képbe, mikor egy nagyon kedves vendégem Varsóba szegődött dolgozni, és mikor hazajött, ódákat zengett a fantasztikus ruhákról, a csinosan és igényesen öltözködő emberekről és a heringbárokról. Ott általában nem mekiznek az emberek, hanem hajnalban, hazafelé a salsa partyról beülnek heringezni. Hát így. Én meg egyszer fogtam a bátorságom, és beszálltam a buliba, mikor Medve épp heringet evett. Valami ISTENI, pedig én utálom a halat (csak a lazacot, a vajhalat, a vörös tonhalat és a süllőt eszem meg, a fene azt a finnyás pofámat), ami egy nagy ellentmondás, mert szusit meg bármikor és bármennyit tudnék enni. A fene se igazodik ki rajtam. Valószínű, hogy az édesvízi és a tengeri hal lehet a nyitja, de nem, mert a süllő sem tengeri, és a nagybátyám múltkor állati harcsapaprikást főzött, azóta emlegetjük, mennyire jó volt, szóval még ez sem jó megközelítés.
    Tökmindegy – a hering jó. Pont. 
    Mustárral még jobb. Pont.
    A másik új szerzemény pedig ez a rettenetesen ronda, de annál jobb hajsütővas: Remington (Tribal Collection), 25mm-es, régi “szívem vágyása” volt (nyilván nem ilyen színben, mintával képzeltem el). Csak álltunk az anyukámmal, és néztük, és álltunk és néztük, és olyan csúnya volt, de nagyon kényelmesen lehett fogni, mondhatni kézre állt, de csak néztünk és nem tudtuk hova tenni. Össz-vissz két ilyen átmérőjű hajsütő volt, a másik elegáns fekete, matt arannyal, meg EZ. De ez győzött. Szerencsére, mert (szerintem) tök jól meg tudom csinálni a hajamat vele.
    Megosztás:
    Egyéb

    Pierrot – Jumurdzsák gyűrűje

    Izgalmas, de nem is annyira a cselekménytől, hanem magától a ténytől, hogy a MIÉNK. Arról nem is beszélve, hogy idén pont Egerbe utaztunk el a tavasszal egy wellness hétvégére…

    Nem annyira fordulatos, kissé kiszámítható, de nyári olvasmánynak kiváló.Mellesleg: pont a Senator házban ebédeltünk egyik nap, és a zöldbors mártásuk valóban remek!




    Megosztás:
    Egyéb

    Diéta, fogyókúra, egészséges életmód

    … számomra egyik sem hangzik túl jól.

    Mindegy, nem szeretet kérdése: a célom Karácsonyig 2 méret.

    Se Norbi, se Alexandra, Se Jillian se semmi, csupán a józan ész: a cukrot egy jó ideje mérsékelnem kellett már, most jöhet a szénhidrát is, meg a sok zöldség.

    Sok zöldség?

    Megosztás:
    Egyéb

    Ma már megittam másfél liter vizet.

    Még egy liter és király vagyok. Összepakoltam egy pár cipőt, ruhát, kiteszem ide a Vöröskereszthez egy zsákba, vigye, akinek kell.

    Délután (de hisz már délután van!) ellipszisezni fogok, blogot írok és készülök a hétre:
    hétfőn-kedden dolgozom, szerdán sajtórendezvényünk lesz, csütörtökön pedig egész nap gyerekezni fogok.
    A szerdai randim: hááát, nem szeretném, hogy hamvába haljon már a legelején, megpróbálok időpontot kérni a manikűröstől: rám férne egy klassz pedikűr és egy még klasszabb manikűr így a nagy izgalmak előtt.
    Jövő hét végén Glamour napok: Clinique, Douglas mindenképp játszik, és szerintem a Reálszisztémába is benézek – hátha lesz szép határidőnapló. Ha pedig nem, akkor megrendelem azt a Finchleyt, amiért már jó ideje gyötör a vágy.
    Megosztás: