Elfelejtettem, hogy június 3-án lejár a jogosítványom. Óriás rohanás lesz ma délelőtt, háziorvos, önkormányzat (a reggeliztetés, ebédcsomagolás, reggeli munkák elindítása és egy legó állatorvos+távcső felkutatása körön már túl vagyok – és még nincs fél 9). Nem hiányzott ez most. Más terveim voltak. 

Be szerettem volna csomagolni a dadusoknak a pedagógus napra szánt ajándékot. Vagány Clinique szemfestéket kapnak. Nem azért, mert kolbászból van a kerítés, hanem azért, mert nagyon sokat köszönhetünk nekik: szeretik, nevelgetik a Barnusunkat, és ez olyan hálával tölt el, hogy az nem is igaz. Tudom, ez a dolguk. De a simogatások, a bátorítás, az extra puszik  az igazán nem lenne “kötelező”, és mégis minden nap megkapja a gyerek…

Be akartam fejezni a bodzát. Ez sem marad el, csak délutánra csúszik: cukrot kell venni meg almát (most almás készül majd), aztán felhordani az üvegeket, kimosni és indul a banzáj.

Tegnap voltam orvosnál: Gergőke irányba állt, még mindig nagyobb, mint kellene neki, úgyhogy teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy mikor indul meg. Azt azért nem lehet mondani, hogy kétségbe estem volna: a menetrend szerinti masszázs-szauna-arckezelés trióra érkező Zsu csak annyit mondott, hogy szóljak, ha elfolyna a magzatvíz, én pedig mondtam, hogy oké, ő meg nyomkodja majd a derekam, amíg meg nem érkezik a férjem. Ezt lerendeztük a liftben, röhögtünk egyet, kiszálltunk és nekiláttunk a szeánsznak.

Csodaszép a legényke odabenn: néha fel sem fogom, hogy nemsokára itt lesz, velünk lesz, dédelgethetjük, puszilgathatjuk és szeretgethetjük. Néha legszívesebben elkiáltanám magam a boltban, hogy “hé, emberek, hogy tudtok ilyen nyugodtan vásárolgatni, miközben egy ultragigamega csoda történik velem???”, de nyilván nem ordibálok, csak mosolygok és nagyon-nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy Barnabás olyan, amilyen, hogy van, hogy okos-értelmes-bájos, és hogy jön Gergő is.

Remélem, azt remélem, hogy Barnabást megtanultam úgy szeretni, ahogy az neki jó, és bízom benne, hogy Gergőnek is a lehető legjobb, tökéletlen anyukája leszek.

Akinek van jogosítványa. 

Úgyhogy zárjam már be ezt a nyomorult oldalt és húzzak már el öltözködni, mert elkésünk az orvostól:)

Epres, almás és almás-rebarbarás készült, óvatos mennyiségekkel (15-20 kis üveg fajtánként:)), de akkora sikere van, hogy egy nagyobb adag ázik, és várja a sorsát, hogy csütörtökön nekiessek.

Egész szombaton dolgoztam, és meg kell osztanom ezen a blogon is: nagyon boldog vagyok és büszke vagyok a tanítványaimra – kifejezetten jól alakulnak a lányok, ügyesek lesznek és jól haladnak, szóval az instant-sminkre éhes népséget jó kezekben hagyom, amíg Gergővel összeszokunk. (Hahó, Székesfehérvár, állati jó sminkest kaptok hamarosan…úgy nyár végére!)

és akkor random:

… szomorú ez az időjárás és ettől én is olyan lassú és lomha leszek. Basszus, sosem gondoltam volna, hogy május végén fűteni fogunk,aztán meg tessék: 8 fok van odakinn!

… összegyűjtöttem a szuper-színe-van-de-ezt-a-kiképzést-nem-bírja körömlakkokat: a tesóm nagyon örül majd neki, én pedig csak azt tartom meg, ami gyerekbiztos, súrolóbiztos és takarításbiztos.

… igen, jól látod, kezd a szenvedélyemmé válni a lomtalanítás. Olyan érzés, mintha mázsás súlyoktól szabadulnék meg (pedig egy ide-oda pakolt körömlakk nagyjából 5 deka:)). 

… amit viszont összegyűjtöttem, azok a régi, gyönyörű porcelán tányérok. A héten veszek hozzá kampót és felteszem a konyhába. Na jó, megkérem Medvét, hogy tegye fel.

… uhh… megnéztem az időjárás előrejelzést a hétre. Nem kellett volna. Ocsmány idő lesz.

megyek duzzogni. attól nyilván kisüt a nap.

Spárga. Spárgát mindenképp eszünk majd, hozzá pedig fokhagymás tarja lesz. Úgy kellene főznöm, hogy holnap estére már ne kelljen: jön apósom, és 

1., vigyáz ránk (értsd: rámnéz, hogy szülök-e), míg Medve Tüsszentben van (Brüsszel) 

2., befejezi a gyerek ágyát

Valami óriásigigafinomat szeretnék neki főzni: egyrészt nagyon szeretem, másrészt ő olyan igazi hálás közönség: mindent megeszik (oké, csak majdnem mindent: a tarhonyát nem. De csak azt nem.), és mindenről legalább ötször elmondja, hogy mennyire finom.

Megrendelem végre a sajtoltó kultúrát, olyan ráérősen tologattam ezt a feladatot a héten, aztán hipp-hopp péntek lett, úgyhogy várhatok minimum hétfőig.

A sárga epe öntött el, mikor megláttam az egyik vendégem táskáját most szerdán. Annyira  de annyira gyönyörű!!! Beindult az Azonnali Beavatkozás: Vásárlás hadművelet, úgyhogy bejártam az említett bolthálózat 3 üzletét. Nyilván egyikben sem volt, ez az én szerencsém…:( Kárpótlásul rendkívül harsány, ám nagyon vidám gumicsizmát vettem magamnak, ősszel tökéletes lesz. Ha minden más fekete rajtam. Ez a csizma egy mákszemnyi színt nem visel el:D

Ezt a szettet elnézve égető szükségem van egy maxiruhára. Vagy kettőre. Vagy háromra.

Na jó, ennyi volt a kávé. Irány a bölcsi.

Ma délután:

Holnap:

Péntek:

• családi nap a bölcsiben – ugrálóvár, arcfestés, hejehuja
• takarítás, főzés, második kör a bodzazselében

• smink, sminkoktatás
• Vöröskereszt

Ne, ne mondj semmit – az előző terhességem-szülésem után fel vagyok készülve mindenre. Most az első fázisban vagyunk, aminek a sláger mondatai:

“szegény, hogy még mindig dolgozol” – ezt fejcsóválva

” túlhajtod magad, már rég pihenned kellene”- ezt is

” egy hős vagy, én biztos nem csinálnám” – mentegetőzve

Hamarosan jön a második fázis. Az ugye teljesen rendben van, hogy a család összefog, hogy anya a szülés után elmehessen egyet sétálni, egyszer-egyszer tornázni, beülni a barátnőkkel egy kávéra, merthogy az anyaság nem börtön, szükség van egy kis regenerálódásra, ésatöbbi. Ha anya ezen programok helyett ugyanennyi időre (heti 1-2-szer  2 óra) d-o-l-g-o-z-n-i megy, akkor jönnek a kimondott gondolatok:

” és kivel van addig az a SZEGÉNY gyerek?”

” … hát, ha nincs más megoldás…”

“ez rettenetes, otthon kellene babáznod”

“nem sajnálod a kicsit?”

“nem tudjátok másképp megoldani?”

és a kimondatlanok:

“minek szül az ilyen gyereket?”

” hogy MERI megtenni?”

“normális?”

“szarul néz ki, olyan kialvatlan”

És aztán hamar, nagyon hamar jön a harmadik fázis. Amikor nehéz, zűrzavaros, de teljes életet élek, és nem kell azon gondolkodnom, hogy megszűnik a munkahelyem, hogy nem lesz állásom,hogy meddig maradhatok otthon és hogy miből veszek pelenkát. Ilyenkor jön a 3. lemez:

“könnyű neked, mert….” – ja. két hónapja még a sátán fattya voltam

“de te ezt szoktad meg, te bírod” – akarni kell és kussolni. meg csinálni, ha van rá lehetőség.

” szerencsés vagy…” – a szerencsének ehhez semmi köze. én alakítottam így. 

Nem, nem mondom, hogy ez tökéletes rendszer. Azt sem, hogy mindenkinek való. Viszont eszembe nem jutna egyik barátnőmnek sem a fejéhez vágni, hogy 

“de könnyű neked, itthon lehetsz 3 évig és semmi mást nem kell csinálnod, csak anya lehetsz. Ha két gyereked van, akkor duplázhatod az időt.” 

“de jó, már felteheted a lábad és a babaszoba színéről ábrándozhatsz naphosszat. persze csak amikor nem vagy terhesjógán” – mert ez sem igaz. eljárhatnék terhesjógára. De lusta vagyok, helyette csak döglök, amikor lehet:)

Mindegy, fel vagyok készülve mind a három felvonásra – bár szívem szerint kihagynám a megjegyzéseket. Úgy könnyebb lenne.