Browsing Category:
alma meg a fája
- Kapucnis fürdőköpeny 0-3 hós gyerekre. Kurvára felesleges, mert úgyis fürdőlepedőbe burkolod a csimotát, az meg üvölt, mint a töketlen sakál, mert fázik, ha kiveszed a vízből. Egy szó mint száz: nem használod majd. Pláne úgy, hogy kötögetni kell.
- Lábfej nélküli kisnadrágok. Mindkét gyerekem u-tál-ta a zoknikat, így csak olyan mindenféle jöhetett számításba, ami lábfejes. Nadrág, rugdalózó, overál. (na ezt hogy kell leírni? over all? overál? overall? overáll? overáll?)
- Hátul gombolós cuccok (utálták a kölkeim).
- Fürdető háló (igen, van ilyen. gugli, aztán röhögj, hogy megvettem).
- Szagzáró vödör (soha nem használtam, évek óra csavarok és tiplik vannak benne. Nyár óra egy félig megevett alma is, B ügynök jóvoltából. Nem, nem akarod tudni.)
- Pólya (2x tuszkoltam bele Gergőt, pedig iszonyú büszke voltam, mikor megvettem, hogy milyen szép.)
Nem jól van beállítva Barnus aszthmája. Minden nap kell még kiegészítő kezelés is a fenntartó kezelése mellé, úgyhogy nagyon nem jó ez így. Szeretném, ha inkább az alap cucc lenne erősebb, de nem kellene kiegészítést, rohamoldót használni.
Gergő ma 4 hónapos, és hamarosan áttöri az ínyét a fogacska. Hurrá, hurrá!
Rá kell venni az uramat, hogy fúrja fel a sarokpolcot a nappaliba. Van még egy kis antik fali vitrines szekrényke, azt is el kellene hozni, felfúrnám a… nem tudom,hogy hova. Talán a kis nappaliba? Fogalmam sincs.
Kiolvasztottam ma meggyet, és meggyes teába tettem igazi meggyszemeket. Isteni volt. Most ilyet szeretnék, remélem holnap találok is:
……..
áááááááááááááá, teljesen be van fulladva a gyerek, megint kellett az a rohadt szteroid, úgyhogy holnap telefonálok, hogy nem lesz jó az a november végi időpont, ugyanis ez így ebben a formában nem mehet addig.
… és ha már egészségügy: ellipszis tréner. Szigorúan délelőttönként. Délután ájulós műszak van.
Rettenetes volt. Rettenetes.
Testileg-lelkileg meggyötörve, nagyon fáradtan, nagyon elkeseredetten vágtam neki a hétvégének… most már jobb egy kicsit.
Most már a szempillám is kihullik lassan…
… és ilyenkor csak azt tud segíteni, ha anyu húslevest főz. Most marhahúsból készült, 2.napja eszem (a 30 napig levest eszünk keretein belül), és még a világ is más.
és akkor a mai random:
Ádám tök jól összeszerelte az utolsó polcot is a lenti nagy kamrába, a polcok mellébe bekerül a két bortartó állvány is, úgyhogy ott is rend lesz hamarosan.
Itt van a tesóm: ez fanyar humort, finom fügés sütit és egész napos pihenést jelent.
Rengeteg tobozt gyűjtöttünk,és cuki süniket készítünk majd belőlük, de ehhez kell néhány felragasztható szem a hobbyboltból. Meg némi piros meg zöld filc, almának.
Igen, jól bevásároltunk a Müllerben. Végülis nagyon jól jártunk, 46 ezer helyett 35 az tetemes spórolás, nem? De.
Kabátot kerestem volna, de nem találtam elérhető áron meleg (hegesztett varrású, minimum combközépig érő, kapucnis, vízálló, szélálló, bélelt) télikabátot: oké, 80 ezerért lett volna hibátlan, de annyi most nincs kabira. Minden pénzt visz a gyógykezelés. Olyan 15-20 ezerért pedig csak közepesen meleget kaptam volna, olyan szépkét is akár, de nekem most nem olyan kell.
Kemóra járok, nincs vérem, fázom. Ez nem olyan picit cidri, meg kézlehelgetős fázás, ez olyan csontig fázós, fejfájósan fázós fázás.
Szóval ennyiért ilyen nincs. Mindegy, ennek most így kellett lennie, pláne, hogy felszedtem (ó, basszameg, le sem merem írni) jó pár kilót. Ja. Nem csalás, nem ámítás, 91 kilót mutat a mérleg, hála a szteroidoknak. Bennetek is az a kép él, hogy aki kemóra jár, az szinte elfogy, mint a gyertyaszál? Hát, ez így is van. Kivéve azt, aki szteroidokat kap, ott 15-20 kiló plusz simán felugrik. Van, hogy több. Mindegy (dehogy mindegy, hisztérikusan bőgök). Legyen ez a legnagyobb baj (na ez igaz). Kívánom magamnak, hogy 10 év múlva még mindig számolgathassam a kilókat. Húsz és harminc év múlva is. Negyven. Hóhóóóóó:)
Alig van már szemöldököm, és szempillám, de szuper lett a tetoválás: saját magamat is be tudom csapni vele, én is csak akkor veszem észre, ha nagyon nézem – úgyhogy úgy döntöttem, nem is nézegetem:)
Volt/van ugyanis más, ami leköt mostanában.
Betegek a gyerekek.
Mind a kettő.
Szörcsögnek, köhögnek, szenvednek, nyöszörgős-hőemelkedős-horkolós éjszakáik/nappalaink vannak, és nem olyan egyszerű ez most. Nagyon nem.
Mindegy, kedden már jön anyu, onnantól a levegő is más, a Nap is máshogy süt, a víznek is más íze van.
Apropó, más íz: Barnabás nevezi el nálunk az előtte-még-sosem-volt ételeket, ezt is. Még keresi a nevét, a tökchips, ami leginkább leírná, hogy mi is ez, az elég kimondhatatlan, és lássuk be, nem sok fantázia van benne.
Aranytallér, most leginkább így hívja.
Nekünk mindegy, hogy hogy hívja, csak az számít, hogy iszonyú jó! Géppel egyenletes, 2 milliméteres sütőtök korongokat vágok, majd betolom a forró sütőbe és a végén megszórom egy icipici tengeri sóval.
Abbahagyhatatlan.
Egy dolog biztos: nem lesz, nem lehet több kisbabánk. Nos, a biztos azért túlzás, maradjunk a 99,9999999999999999999999999999%-ban.
Így minden, ami “lejön” Gergőkéről, az feleslegessé válik, már nem kell eltenni. Van egy csomó olyan kisruha, amiért megszakad a szívem, annyit volt a gyerekeken, imádtuk, szép emlékek fűznek hozzájuk – ezek mennek Anita barátnőmhöz, akinek február-márciusban ismét kisfia születik (hurrá, jippijéééé, meglátod, szuper lesz!), a többi meg megy a levesbe (Vaterára, Teszveszre).
Szépek. Finomak. Csinosak. Csak kurvára nem praktikusak.
Mindegy, píz lesz belőle, és anno én is belefutottam, úgyhogy hahó, kezdő anyák, íme a sor, ami nekem nem vált be:
Hát így.
Életem legfinomabb rozskenyerét készítettem tegnap. Valahogy eddig sosem sikerült igazán jól, majdnem le is tettem a rozsról (hú, micsoda problémáim vannak, ugye?:D), de tegnap még adtam neki egy esélyt (mert rohadt nagylelkű vagyok, és szívem mint a Kerrygold vaj), és láss csodát, istenien sikerült.
Csak a rozsliszt, élesztő, meleg víz és a só ment bele, semmi extra, de mégis remek lett: a csodás szeletelő gépemmel pedig 6mm-es szeletekre vágtuk, és ment rá kis kacsazsír…
Barnussal tutajt fogunk barkácsolni, ha hazajön az oviból. Kiadta a feladatomat: amíg hazaér, meg kell varrnom az ÁSZLÓT a tutajra.
Úgyhogy megyek, nem is írok többet, mert
“nem érek rá itt LEPZSELNI(!), mert vár a munka, hej-hóóóó”
(idézet a gyerekemtől, ma reggelről, amikor óvodába indult. én meg csak álltam, és pislogtam, mint a vett malac)
Anyu itt volt, úgyhogy végre igazán tudtam pihenni és rendeztem a gondolataimat is.
Három hónap. Három hónapja vagyok rákos – és nem, már nem fáj leírni.
Nem rettenetes, nem szörnyű és nem érthetetlen: tisztán látom (látni vélem), hogy mi okozta.
És dolgozom. Keményen dolgozom, hogy jobb legyen.
Na jó, ez így nem teljesen igaz.
Keményen dolgozunk, hogy jó legyen. Az egész család. Valahogy mindenki azt nézi, hogy mit rontott el, és tudván, hogy megváltoztatni már nem lehet, inkább igyekszünk elsimítani a múltat, újraírni a jelent és ezáltal új vágányra terelni a jövőt.
Én személy szerint nagyon jól haladok bizonyos területeken: kevesebb munka, kevesebb stressz, kevesebb kontroll, több szabadidő. Több nyugalom.
… és van még mit javítani ezekben a témákban: sport (a “van mit javítani” megfogalmazás itt nem érvényes. a “rohadtul nem állok sehogy” igazabb), táplálkozás/diéta (itt még nagy kérdések vannak bennem).
De nem ma. Ma pihenés van. Olvasás. És egy kézműveskedő, ollóval ügyesen vágó Barnabás:
