a három hónappal.

Minden nap írok, de valahogy kiírom magam a Pomme Pluson, és azt érzem, hogy amennyi bennem van és publikus, az ott kijön.

Megszerettem azt a teret, és nagyon úgy fest, hogy ki is növi magát: hírlevél indult, abban heti videók, az új is gyöngyszemünk, a Kolko is egy nagyon komplex kis egész lett egész hamar. kipróbáltuk magunkat podcast ügyben is, de nagyon sok tervem van még.

Mindig úgy fejeztem be a mondatot, hogy persze, csak szakítani kell rá időt, de most itt van, van rá idő: van idő festeni, van idő írni, van idő átgondolni, rendszerezni, formába önteni.

Vannak titkos álmaim, amikről még magamnak sem szívesen beszélek, vannak olyanok, amiket megsúgok: nagyon szeretnék egy házikót a Hegyestűn és kacérkodom azzal, hogy gyerekkönyvet írok.

Igyekszünk jól kihasználni ezt az időt, de egyáltalán nem hiszem, hogy hamar véget ér ez az állapot, nagyon abban vagyok, hogy már soha, semmi nem lesz olyan, mint régen, hanem valami egészen új következik.

Ha szeretnél követni, a pommeplus.hu-n fel tudsz iratkozni hírlevélre vagy gyere a Pomme Plus – minden nap egy alma csoportba a Facebookon.

Szintén olvashatsz és hallhatsz a Kolko.hu-n, és minden bizonnyal még ide is fogok írni, a blog legalábbis élő marad, nem tűnik el.

Egy egészen új időszak jön, és nem mondom, hogy könnyebb lesz, azt sem, hogy jobb lesz.

Minden megváltozik az én életemben is, talán ezért is érik bennem, hogy ezt a szakaszt -talán,még nem döntöttem el-  lezárom.

Gyere velem az új helyekre, menjünk együtt tovább <3

Jaj, annyi minden kavarog bennem.

Napok múlva startol a Kolko, a Pomme Plus változatlanul megy előre, nyakunkba szakadt a nagy itthonlét, és… kövezz meg, én meglátom benne a szépet is.

Tudom, tisztában vagyok vele, hogy életek fordulnak ki a sarkaikból, a miénk is kifordul, az enyém is kifordul, de egyszerűen nem engedem, hogy elhatalmasodjon rajtam a félelem. A megoldásokra  összpontosítok, a mindennapi jólétünket, jól létünket próbálom megteremteni.

Mennyi de mennyi minden van, amire “sosem volt idő”…

Kertrendezés.

Hatalmas kertünk van, itt az ideje a kertészkedésnek: megvettük a vetőmagokat, és a palantázással – ha el is késtünk kicsit – talán még nincs minden veszve.

Festés.

Gyönyörű festékeim, csodás ecseteim, szépséges papírjaim vannak és évek óta várják, hogy újra elővegyem őket. Megvettem másfél éve a fémes hatású festékeket is, azt hiszed, akár egyszer is használtam??

Új dolgok tanulása.

Ilyen a Podcast. Ilyen a videózás, videó szerkesztés. Ilyen a fotózás, amit régen nagyon szerettem, de gyakorlatilag egyáltalán nem használom a tükörreflexes gépet.

Takarítás.

Egész elképesztően hatékony így, hogy semmi nem kerül BE a házba, csak KI. Tisztul a tér, minden nappal egy zacskó szeméttel kevesebb: összerakhatatlan puzzle darabok, elkopott dobókockák, olyana emberek fényképei, akikről hosszas nyomozás után sincs fogalmunk, hogy kik lehetnek. Sosem használt banana flipes tálak, félig törött focis vonalzó, leszakított könyvborító… mind megy a kukába. Minden nap megy a kukába.

Bútorfestés.

Tavaly lefestettünk egy nagy, komor, háromajtós szekrényt, és így rengeteg tárolófelületünk lett az előszobában. Idén a szekreteremet festenénk, pirosat szeretnék, bohém kerámia fogantyúkkal, bojtokkal… Erre is lesz idő.

Bodzaszörp készítés.

Minden évben lemaradtunk róla. Idén ez sem marad ki: nádcukorral készül majd és kiváló lesz a hypoglikémia kezeléséhez is.

Otthonoktatunk, játszunk, fejlesztünk.

Mackó lábtorna, Gergő tsmt, Kolosnak Ringató. Mondókák, tapsolók, mesék, kézműveskedés. Barnus varr, kosárkát fon, Gergő rajzolni és gyöngyöt fűzni szeret. Nehéz nekik. Nem mondja ki senki, de gyakorlatilag vége az óvodának, vége az iskolának, legkorábban szeptemberben találkozhatnak a barátokkal.

Olvasok.

Olyan hosszú könyves listám van, hogy gyakorlatilag sosem érek a végére, talán egy külön bejegyzést is érdemelne.

kép: lilyfieldfurniture

Tegnap ezen gondolkodtam, miközben a gyerekeimet állítottam a szőnyeg szélére: gonoszkodnak egymással, veszekednek, verekednek, kibaszósdit játszanak egymással.

Én pedig elmondtam, hogy ebben a családban így nem viselkedünk.

Hogy nem jó érzés a társaságukban lenni, mikor ilyenek.

Hogy nem járja, hogy épp a vakszerencsén múlik, hogy milyen “hangulatban” találja őket a reggel, mert a hangulata ugyan olyan az embernek, amilyen, de soha semmi nem jogosítja fel arra, hogy a másik napját elrontsa.

Hogy addig terjed a szabadságuk és a szabad önkifejezésük, amíg más határait nem sértik ezzel.

Hogy (és itt éreztem, hogy generációs lépcsőt ugrottam) ha majd saját otthonok és családjuk lesz,azt változtathatják földi pokollá. Az az ő döntésük. De én így nagyon nehezen találom a helyem az otthonunkban. Nem szeretem és nem viselem az állandó, indokolatlan, egymás bántására irányuló hangzavart. Ez nem jókedvű gyerekricsaj, ez egy telibevert faszkodás (nyilván nem így fogalmaztam.)

Hogy megértették-e? Nem tudom.

Sírva mentünk aludni mind.

Ma reggel nyugodtabban keltek, kevesebb talán a súrlódás. Szó nélkül teszi be a mákos kalács és tea reggeli után a mosogatóba a tányért.

Leülnek társasozni a kicsivel.

Nem robban a bomba.

Örökség.

Örök-ség.

Amit visz tovább. Ami a mérték lesz.

Amit ő is tovább tud majd adni.

És nem, az nem lehet a kiabálás és az önzés.

Elég határozott vagyok ahhoz, hogy most ezt ne engedjem: igenis együtt élünk öten ezalatt a fedél alatt, ha fiúk, ha nem, nem lehetek mindenki rabszolgája. Ugyanúgy segíteni kell a háztartásban: be kell ágyazni maguk után, segíteni kell kipakolni a mosogatógépet, felporszívózni, fürdőt takarítani.

Sajnos nálunk ez a rendszer, sajnos ilyen gonosz és szigorú vagyok.

Sajnos ezt így nem szeretném tovább.

Sajnos embert nevelek, nem szörnyeteget.

Sajnos.

Sajnos?

Két nagy projeken dolgozom, az egyikre hamarosan fény derül, azzal elindulunk olyan 2 hét múlva, a másikra még egy picit várni kell, az még érlelődik, formálódik, de egész biztosan lesz az is.

Ennek megfelelően alakulnak a mindennapok: ötletelünk, csomó új dolgot tanulunk (helló,vágóprogram, helló, videók) és nagyon de nagyon be van osztva minden pillanat és minden erőmorzsa, hogy jusson, hogy maradjon.

Most talán több is a történés a csendes  kis vidéki életemben, mint az értelmezhető lenne: még kedden az iskolapadban ülök (szó szerint) Gergő tájékoztatóján, szerdán már Olaszországban bolyongok (ha minden igaz), és pénteken sietek vissza, hogy le ne maradjak a havonta esedékes csajos csevejről.

Szombaton aztán laza nap jön,vasárnapra pedig abszolút lazulást tervezünk, és mivel nem tudunk elmenni wellnesselni, úgy terveztem, elmegyünk valami fürdőbe, day spa-bavagy vmi ilyen szarságba ázni. És persze vacsorázni… KHAN és az új kedvenc a Pata Negra is esélyes, utóbbi gyerekek nélkül, borral lényegesen nagyobb élménynek ígérkezik…

Addig viszont családi őrület. Barnus le nem szakad az új Kindle-ről, Gergő izgatott a suli miatt, Kolos pedig rossz, mint az ördög. Mindig van valami, mindig alakítanak valamit: most épp a senki nem hajlandó a saját szobájába aludni műsor megy, és kezd egy kicsit kezd a pöcsöm tele lenni… A kicsi most van ágyváltásban, napok óta megint közénk fekszik, Barnus ismét nagyon fél, mióta elromlott a pumpája, és a nappaliban alszik a hálónk mellett. Gergő nem bírja az elszigeteltséget, így ő is kitántorog olyan 11-körül, így az a vége, hogy senki nem alszik, mindenki nyűgös és fáradt.

Megoldás kell.

Mihamarabb.

pedig annyi minden történt.

Azt sem tudom, hirtelen miről írjak, úgyhogy akkor megyek sorrend nélkül: fel nem foghatom és meg nem érhetem, hogy mi az oka annak, hogyha valakivel kedves vagyok, nem zsörtölődöm, nem követelőzöm, akkor egy idő után átlép egy bizonyos határt és elmérgesedik a viszony. Bizony, alkalmanként kedvem lett volna megkérdezni az illetőtől, hogy a többi fizetős megrendelőjével szemben is megengedi-e magának azt a stílust és hangnemet, vagy mi a csudát tettem, hogy velem meg igen…? Mindegy, túl vagyunk rajta, egy percig nem szomorkodom, sajnos és hála Istennek igaz, hogy mindenki pótolható és remélem, hogy a cserével egy békésebb és kevésbé hektikus együttműködés veszi kezdetét. Nem kell nekem azért fizetni, hogy valaki tiszteletlen legyen velem, megteszik azt ingyé is 😀

Rengeteget tanulok mostanában: többféle kurzust is végzek, ezek többsége nagyon jól segíti a napi munkavégzésem vagy épp beilleszthető a napi rutinomba, és az új tudással bazisok időt tudok megspórolni, ráadásul nagyon élvezem ezeket a tanfolyamokat, úgyhogy újabb és újabb tanulnivalót találok magamnak. Most elsősorban a dizájn érdekel, tartalomkészítés és a vágás, így ezekbe ásom bele magam.

Barnus 10 éves lesz. Minden szentimentális kitekintés nélkül (egyelőre!), csak annyit kérdeznék, hogy van-e, akinek a gyereke Kindle PW-t használ és lehet-e hozzá elég kiadványt találni? Nekem az a nagy parám, hogy megvesszük a kurva drága kütyüt

Nagy vágya lenne egy ebook reader, de ha nindent csak pdf-ben lehet rátölteni vagy nincsenek meg a most futó trendi nagy kedvencek, akkor semmi értelme. Ezt próbálom kideríteni, még van pár napom.

Elhiszitek, ha azt mondom, hogy Gergőke iskolába megy? Bizony, most megyünk majd a szülőire, aztán pedig szóbeli elbeszélgetésre, szeptembertől pedig iskolás lesz az én kis drágám… előtte azonban még vár egy hosszú, programokkal teli nyár. Muszáj valami vidám dologra gondolnom,muszáj a nyárra gondolnom, mert elönt az érzés, hogy amikor a kicsi, alig 3 kilós Gergőt fogtam és odaadtam Ádámnak, majd elindultam kemóra… És most itt vagyok. Itt vagyunk. Mindennel együtt egy csoda az élet.

Rengeteg helyre megyünk kitelepülni, úgyhogy a legjobbnak láttuk, ha mindjárt az elején feltöltjük a gyerekeket: egy hosszú nyaralással indulunk, aztán vár a munka és a Balaton, ami annyira hiányzik, hogy szinte már fáj.

Mikor Barnus iskolába ment harmadikban, nevetségesen sok időt töltöttem el a megfelelő táska kiválasztásával. Pontosan megnéztem az anyagát, a kialakítását, a méretét, összevetettem a centiket, a véleményeket és a tapasztalatokat.

Így másfél év távlatából -annak biztos tudatában, hogy Barnus egy varacskos disznó, aki semmire nem vigyáz- jól döntöttem. A táska tökéletes állapotban van, a gyerek háta gyönyörűen fejlődik, a mellkasát nem kell összehúznia hordásnál (ez nálunk élet-halál kérdés a mellkasában lévő lymphangióma miatt), úgyhogy jól döntöttem, hogy ennyire nagy ügyet csináltam belőle.

Most, amikor Gergőnek választunk lassan táskát, a márka már nem kérdés, de azon belül még mindig 2-3 típus között gondolkodtam. A centik győztek végül és a józan ész: Barnabás táskája HATALMAS rá, és nem, fél év alatt sem tud annyit nőni, hogy jó legyen rá, az még évek…

Innen már egyszerű volt a döntés, volt a dínós és volt ez, de neki ez tetszett:

Szerintem jól választott, igazi vagány,kisfiús, könnyen kezelhető, egyrekeszes (de az osztott) táskája lesz, ami nem lóg túl a csípőcsontján, nem kell előre dőlnie, hogy elbírja majd, szóval minden szempontból megfelel a célnak – és ami a legfontosabb: NAGYON TETSZIK NEKI.

Hihetetlen, de 3 hét és kezdődik a felvételi tájékoztató nekünk, szülőknek, és márciusban már iskolakóstolgató!

Végtelen nyugalom van bennem. Két évotthonoktatás után olyan iskolát találtunk, ami egyezik az értékeinkkel, ahova vidáman visszük be reggelente Barnust, barátságos, hívogató és nagyon gyerekbarát. Már csak a tanító párost kell majd kiválasztanunk, de ebben a kérdésben én hajlok arra, hogy elengedjem a döntést: szuper, ha Barnus tanítóihoz kerül, és az is, ha nem. Mindkettő megoldásban nagy békét találok és hiszem, hogy okkal történik majd.

Annyira más a két gyerekem, hogy nem tudnám megmondani, hogy mi a jó: ha ugyanaz a páros tanítja (akik szuperek) és akaratlanul is Barnushoz hasonlítják? Vagy ha teljesen új lappal kezdhet?

És nekem mi a jó? Ha már ismerem a tanítókat minden erősségükkel, szokásukkal, bogarukkal, szívükkel-lelkükkel, vagy ha új kapcsolat indul?

Hát, így ezek foglalkoztatnak most bennünket 🙂