Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

június 2015

    Egyéb

    Felemás

    Ott helyben el is olvastam, és a döbbenetesen szép képeken túl csak annyit érzékeltem a könyvből, hogy nagyon nem az én szám íze szerint íródott.
    Az “egyébként pár év múlva még lehet kisbabája anyunak, akit szoptathat” a “rák? pedig nem is voltunk tengerparton!” számomra döbbenetes.
    Értem, hogy nagyon gyereknek érthető módon akarták tálalni a témát, de szerintem ez nem sikerült, én nem éreztem megkönnyebbülést és ha el kellene magyaráznom a gyerekemnek, hogy mi a rák, a mellrák, nem ez a könyv lenne a társam benne.
    Ezzel együtt elismerem, hogy hiánypótló és hogy nagy segítség lehet ott, ahol a szülők szavak nélkül maradtak, de a csodálatosan szép rajzokon túl a szöveg és maga a történetmesélés nekem nem tetszett.
    “A törött tányérból is lehet enni és abból is finom az étel” hasonlat pedig egyszerre csalt könnyeket a szemembe (hisz valamelyest igaz, szép, persze, hogyne), és csóváltam a fejem, hogy tényleg egy ilyen sztoriban a gyerek számára ez kell hogy legyen a lényeg, hogy de anya azért még szép és egész attól, hogy EGY MELLE VAN? 
    Ezt külön mondani kell?
    ———
    Mindennek ellenére kell, fontos könyv, jobb mint a semmi. 
    Csak valamiért velem nem rezonált.
    ———

    És gyönyörű. Meg kell hagyni, gyönyörű.

    Megosztás:
    Egyéb

    Hogy mi milyen boldog család vagyunk!

    Nem.
    Nem vagyunk azok, legalábbis most nagyon nem. Most kifejezetten szarul vagyunk és nehéz nekünk, nagyon sokat veszekszünk, ugyanis Gergőke immáron két és fél hete itthon van, és ma reggel megint cseppkő méretű zöld fika jött az orrából. Visszafertőződött, de inkább azt mondanám, hogy meg sem gyógyult.
    Újabb antibiotikum kúrát nem lenne már szerencsés (kettőt kapott), és szemmel láthatóan valami olyasmi van benne, ami röhög az antibiotikum láttán.
    Tenyésztést fogok kérni, mert ez így tarthatatlan.
    Mindegy, nem lázas, nem fáj a füle, nem semmi, úgyhogy ő aztán jön-megy és csinálja a dolgát.
    Tányért tör, ablakot nyit, felmászik a sima radiátoron, bemászik a kádba, beleül a vécébe. Tombol, tör-zúz, unatkozik. 
    Nem érdekes sem a kisvonat, sem a  mese, szarik bele a vetítésbe és a bár-mi-fé-le játékba.
    Eszméletlenül örülnék, ha a gyerekem tv függő lenne. Óriási sopánkodással tudnám ecsetelni, hogy jaj, hogy elszaladt az idő, hipp-hopp eltelt másfél óra, de nem, 3(!) percnél tovább nem köti le a tévé.
    Percenként emelem a dózist, mintha kokainra szoktatnám a gyereket, de nem akar, nem tévézik, én pedig lassan megőrülők, hogy állandó sírásban, visításban, verekedésben, veszekedésben élek/dolgozom/létezem.
    Veszekedést mondtam? Ó, igen, Barnabás ugyanúgy köhög.
    Naponta ágyhúzás, matracfertőtlenítés, grapefruitmag csepp, nyírfakivonat, c-vitamin, magnézium, immunerősítő. A diétának hála, egy-egy ilyen betegség már csak az agyforgácsoló kategóriába esik, de a szteroid, a kórház és az infúzió már nem része a repertoárnak úgy, ahogy Barnusnál voltak.
    Cafrangokban lógnak az idegeim, az idegeink, már minden különösebb ok nélkül sírok, és igen, vannak sokkal rosszabb napok, mint a tegnapi, amikor Medve kezdett el üvöltözni, hogy nem bírja tovább.
    Nem bírja tovább, gyógyuljak már meg, bírjak már annyit, mint előtte és hogy ő semmit nem akar csak egyedül lenni.
    Én ezt megértem, mégis borzalmas hallani, hogy szabadulna tőlünk, mert elege van. Nekem is elegem van, elegem van ebből az egészből, de ez van, ez az életünk, nem tudunk ebben most előre lépni.
    Tesszük a dolgunkat, hol az egyikünk stabilabb lelkileg, hol a másikunk, de szakad a cérna és most már mindketten sírunk, megyünk tovább a vízszintesen eső hóban és várjuk, hogy jobb legyen.
    Drukkoljatok és gondoljatok ránk, hogy talpon maradjunk.
    Megosztás:
    alma meg a fája

    Nálunk nem volt gyereknap.

    Nem, nem felejtettem el. Mehettünk volna ugrálóvárba, körhintára, játszóházba, vursliba, dodgemezni, Városligetbe, Alma koncertre és ringatóra.
    De nem mentünk.
    És nem kaptak semmit. 
    Fel sem merült, hogy gyereknap van.
    Ugyanúgy szeretgettem meg őket, mint máskor. Ugyanúgy bújtunk össze reggel, mikor bekuckóztak mellém az ágyba, mint máskor.
    Évi ugyanúgy küldte a tepsi almás pitét, mi pedig ugyanúgy vetettük rá magunkat, mint máskor.
    Ugyanúgy építettek, legóztak, ölték egymást, itták a langyos csipketeát és rajzoltak a teraszon, mint máskor.
    Borzasztó hálás vagyok, hogy így alakult az életem. Van fedél a fejünk fölött, van munkám, Medvének is van munkája és működtetni tudjuk az életünket, így a gyerekeink ebből a szempontból biztonságban érezhetik magukat. Minden áldott nap azért dolgozom, hogy legyen úszóbérlet, bábszínház, pamut ruha, méregdrága ortopéd szandál, gondosan válogatott étel és persze bicikli, eper, néha mozi, játszóház. Minden nap elmondom Gergőnek, hogy egy “Göndör tróger vagy, aki bearanyozza az életem” miközben felveszem, belefújok a hasába és összevissza puszilgatom, miközben ő gurgulázva kacag.
    Barnus nem ilyen. Őt este kell szeretni, lágyan végigsimítani a homlokát, összedugni az orrunkat, betakargatni a vállát (ez nagyon fontos!!) és akkor elmondani neki, hogy “Mikor megszülettél, a világ egy sokkal jobb hely lett” és hogy “annyira jó nekem, hogy veled lettem Édesanya” mert az általad szót még nem érti.
    Tegnap a kuckójukat csinosítgattuk: Gergő szobájából lomtalanításra került a bézs kanapé, így most szinte táncolni lehet, akkora a hely. Gyorsan be is lakták, most legók, fa vonatsín hegyek és egy óriási dömper van a helyén, a felszabaduló falfelületre pedig falmatricát terveztem – olyat szeretnék,ami tábla hatású, tehát firkálhatnak rá és letörölhető.
    Együtt ebédeltünk: sült citromos kelbimbó volt (ha még ettetek finomat!!) és rizs, aztán Gergő szundikált, Barnabás inhalált (asztma. még mindig.), mi pedig alagsort pakoltunk Medvével.
    Aki volt már nálunk, azt tudja, hogy ez mit jelent 😀 Nos, örömmel jelentem, hogy a szombati lomtalanítás után mindkét garázs szellős, átjárható (először áttekinthetőt írtam, de gyorsan kitöröltem, mert nem szép dolog hazudni), bár a rendezettől még messze van. A kép kicsit Kusturicára hajaz, Medve autójának, Szürkebarátnak a teteje fullra megrakva minden lommal (és ez már a második kör!)
    A lépcső aljánál van egy picurka hely a régi kémény és a spájz fala mellett oda polcokat terveznék, sima konzolos polcot, kerti papucsoknak, kinti cipőknek, alá pedig csepegő tálcát a gumicsizmáknak.
    Haladunk, haladunk, a gyerekek nagyon élvezik az alagsori bújócskát 🙂
    Megosztás: