All Posts By:
Ági
- Okádok. nem hányok, nem öklendezek, nem émelygek, OKÁDOK.
- Barnusnak először nem tetszett a szőnyeg, olyan hisztit levert, hogy azt hittem, hogy csirkehálóval körbekerítem, betömöm a száját és kirakom a kertbe. Ez már csak azért is elgondolkodtató, mert igazi falusi csaj lettem – tudom, mi a csir-ke-há-ló, és használom is. A szót. Kizárólag a szót. Vissza a szőnyegre: megbékélt vele.
- Megjött az ágy mögé a falvédőnk. Tudom, hogy másnak nyanyás, de nekem nagyon tetszik, őszi kastélykertet idéz a mintája (egy kedves ismerősünk szerint), és hajlamos is vagyok beleélni magam ebbe a képbe. Kinézek az ablakon, látom a völgyet, szembe a domboldalt a fenyvessel (mondtam már, hogy brutál szép helyen lakunk?), a házakat, a rendezett (kastély-muhaha) kertünket, és az ablak előtt van a teraszunk, rajta egy asztal, az asztalon egy lila műanyag szerszámosdoboz, ami kb. egy éve ott van.
- Tegnap megtudtam, hogy lehetetlen visszaforgatni az idő KERETÉT.
- Gergő nagyon hiányzik (Anyuéknál van, hogy szabadon fetrenghessek) .
- Gergő iszonyúan hiányzik.
- Gergő annál is jobban hiányzik, de hurrá, nincs lelkifurdim.
- Megtervezzük ma a karácsonyi gyerekzsúr meghívóját!! (na jó, nem nagy tervezgetés, egy képre ráírom a szöveget, oszt’ viszhall)
- megjött Barnesz szőnyege
- lenyomtam az 5. kemót.
a hálót meg a dolgozót. Áramlik a csi, mint az a kurvaélet, a seprűvég is kizöldül, jók az energiák. A fengshui szerint a szerelem-sarokba került végre az ágyunk, szóval MINDEN adott a nyugodt alváshoz és a remek szerelmi kapcsolathoz. (Utóbbira majd egyszer biztos sor kerül. Pl. ha a férjem nem lesz félroki, én meg nem leszek kopasz.)
Minden klappol, egy gáz van, hogy az ágyunk mögötti fal pont a
1., legészakibb fal
2., leghidegebb fal
3., hőhíddal (ezt nem feltétlen értem, de a lényeg, hogy brutál hideg van)
Fázik a nyakam, a hátam, a fejem, a mindenem, és ennek nem restelltem hangot adni (értsd: nonstop nyafogni), ráadásul Ádám is érzi a cúgot, így a f-a-l-v-é-d-ő merült fel, mint megoldás.
Ő mondta ki.
Falvédőből ami most a fejemben van, az a vonatos/kisvakondos/pelenkatartós, illetve a konyhai, úgyhogy elég bután néztem,és csak annyit kérdeztem, hogy: Milye’?
Enyhe iróniával a hangjában kifektette, hogy hímzettet gondolna, olyat, amire minimum az vagyon kézimunkázva, hogy
“Csili-csalamádé,
szaros csokoládé,
itt az ágyunk,
itt a szeretet.”
de én nem vettem komolyan. Aztán eszembe jutott, hogy létezik a faliszőnyeg, mint cucc, és hogy abból kellene néznünk valami szépet, ami illik az új ágyhoz (!!!törünk föl, mint a talajvíz!!!ágyunk is van!!!) meg a régies bútorainkhoz. Ha már itt tartunk: megkaptam a kariajit: egy csodás fésülködőasztalt. Pontosan 97 éves. És ami külön jó ezekben a bútorokban: fillérekbe kerülnek, szupereket lehet kifogni Vaterán, tényleg fából vannak, és lelkük-életük-történetük van.
Ugyanígy álltunk neki faliszőnyeget keresni, és találtunk is egyet: csodaszép, bézs-homok-terrakotta-rozsda, indás-virágos, gyapjú, úgyhogy reményeim szerint akol-meleg lesz a szobában.
Csili csalamádé versike nélkül.
hogy szinte idegen, amikor mégis sikerül bevinni.
“Nincsenek barátaim, Anya, senki nem engedte, hogy beálljak a játékba”-mondta, és az sem vigasztal, hogy mindig arra toppanok be, hogy látszólag teljesen jól eljátszik, amikor megyek érte.
Rossz neki. Fáj neki.
És tudom, hogy ez a fránya helyzet az oka.
Nos, nem egészen.
Igen, az asztma… meg a kemó… és tény, hogy sosem tartottam itthon indokolatlanul. SOSEM. Ezzel együtt talán könnyebben döntöttem úgy, hogy maradjon egy-egy napot még a közelemben, mint kellett volna/lehetett volna.
Ölelni, szeretni, dédelgetni akarom, nevelni, okosítani, megélni – szinte harapni, mintha már nem lenne idő. Pont úgy, mintha már nem lenne idő.
Akarom Őt, akarom a közelségét, és elég egy dupla puffos – köhögős reggel, egy 37,4 – és már ölelem, bújunk, marad.
Nem jó.
Nem jó.
Nem állhat be a játékba.
Mert idegen.
Egy köcsög vagyok, basszus.
————-
Egyébként a mai napnak amúgy is vége lehetne már: hasmenés a két gyereknek, egy rémes paleo süti (bbbrrrrrrrrrrrrrr…rettenetes volt!), egy hiábavaló ácsorgás a doki rendelője előtt (azzal a bónusszal, hogy kiderült, hogy csak elkerültük egymást…).
————-
Nem tudok elszakadni: basszus, szegény gyerekem. Mit élhet át… 🙁