Itt is megtalálsz:
All Posts By:

Ági

    Egyéb

    Őrségváltás és a mai kisokos

    • Rendben lezajlott, immár apósom vigyáz ránk. Anya csak egy van, ez egyértelmű: anyu pótolhatatlan, selymes, mosolygós angyal. Azért apósom derekasan állja a sarat, nagyon akar gondoskodni rólunk. 

    • Ne igyál bio cékla-sárgarépa-paradicsom-feketeretek levet. Vagy ha igen, akkor ne legyél akkora állat, hogy fél óra múlva egy “á, nem lesz semmi bajom” kíséretében ráküldj úgy 15 szem érett sárgabarackot.
    Aztatelibelebourltfelpöndörödöttkurvaélet….!!!!!
    Ja, és gondolkodom, hogy véget vetek a szőkeségnek.
    Ha nem kell kemó, akkor bátor vagyok, ha kell kemó, akkor meg úgyis mindegy, legalább kiderül, hogy hogy érezném magam benne.
    Élénk rézvörös. Hm?

    Megosztás:
    Egyéb

    And the beat goes on

    Ma a Főorvos Úr kivette a varratokat (nem volt egy méznyalás, na).
    A nyafogásomra, miszerint “Jaj, jaj, olyan érzés, mintha beépítettek volna egy pingponglabdát a hónom alá” faarccal annyit mondott, hogy “Mert be is építettünk. Csak hogy legyen egy magánál, bármerre is jár.” 
    Rettenetes bután nézhettem, mert elnevette magát, onnantól én is, úgyhogy összességében egész jól indult a napom, pláne, hogy megköszönhettem a szuper csajoknak egy emelettel feljebb, hogy gondoskodtak rólam a múlt héten. Hiába, na, sokat számít a léleknek, ha ilyen cukkerek vesznek körül.
    Jövő héten pénteken már okosabbak leszünk, hogy hogyan tovább. Addig már csak várni kell, és
    • Elmenni szusizni. Minden évfordulónkat ott ünnepeljük, remélem idén se lesz másként. Még akkor sem, ha most épp nem annyira rózsás a helyzet: valahogy most nem értjük egymás szavát Medvével, elég sok a khmmm… összezörrenés. Én elég hangosan tudok ilyenkor ordibálni összezörrenni.
    • Egy hétköznap és egy hétvégi munkanap befigyel. Nagykezelésre 3 hely kiadó, a hétvégi nap pedig már sold out;), csak csúszik, ugyanis a jövő hétvégén jön Medve nagymamája, és három-napig-segíteni-fog. Mindenben. Ha akarom, ha nem. 
    • Holnaptól itt lesz az én drága apósom, váltja anyukámat. A cápatámadásból szerzett sebesülésemet (gondolkodom, hogy mostantól ez lesz a hivatalos verzió) ugyan nem köttetném át vele (szemérem, wazze, szemérem), de MINDENT megjavíttatok, felfúratok vele, ami ebben a házban létezik. Gyanítom ó inkább a kutyát állatorvoshoz vivős – bevásárlós – lépcső alatti kuplerájtalanítós projektekben lesz kiváló, így ezekre a területekre gyúrunk.
    Megosztás:
    Egyéb

    Hogyan tovább?

    Holnap kiveszik a varratokat, én pedig idegesítő, ugráló vakegér módjára többször is megkérdezem egyre vékonyabb és sipákolóbb hangon, hogy hogyan tovább.
    Valószínűleg semmi újat nem tudunk meg, csak annyit, hogy “majd ha meglesz a részletes szövettan…”, de én azért tovább nyafogok majd.
    Aztán felviszem a szuper kis ajándékcsomagot a csajoknak az osztályra (egész pofás lett: van benne kávé, frappék, forró csoki, bonbon, teák, completa, jeges tea).
    Apropó, csajok: el nem lehet mondani, hogy mennyit számított, hogy ők vettek körül! Komolyan: egy jó szó, egy mosoly, egy kedves gesztus vagy épp az, hogy odaül valaki melléd a padra, mikor elhajt az após Gergővel és a bőgés határán állok… kemény volt, kemény, de ott voltak, segítettek, átkötöztek, röhögtünk. Egyágyas kis kuckóban voltam. Volt, aki beadott egy kocka csokit az ajtón, mikor szipogást hallott. Volt, aki csak átölelt és egy kicsit megbabusgatott… Örök hálám nekik ezért.
    Volt, akit különösen a szívembe zártam, de nem most. Még három és fél éve. Nem is emlékezett rá,rá is kérdezett, mikor mondtam, hogy jól megsminktanácsolom, hogy miért ő? Nem tudta:), de én emlékszem, hogy kötözött át a csaszi után, hogy mondott három jó szót és hozott valami limonádét a nővérszobából. 
    Hehe, olyan vagyok, mint az elefánt: nagydarab, ráncos bőrű és nem felejtek.
    …………………………………………………
    Az én drága Zsuzsim még nyaral, de megbeszéltük, hogy elrabolom moziba egy délután és jól elmesélem neki, mi újság, hogy ha már rák, akkor enyém a rákok Rolls Royce-a, hogy meggyógyulok, hogy minden rendben lesz. Mert minden rendben lesz.
    …………………………………………………….
    (ugye?)


    Megosztás:
    Egyéb

    90 napos diéta – 2. hét

    Ez nem lesz annyira részletes, mint a múlt heti: egy féltve őrzött doboz teljes tartalmától válok meg.
    Van benne néhány rózsaszín rugdalózó, egy kis piros szoknya, egy pár rózsaszín zokni és egy egészen aprócska virágos kendő. 
    Beleteszem a védőnőnek szánt szatyorba, és holnap, sok más dologgal együtt kikerülnek a házból.
    Megosztás:
    Egyéb

    Vacsora

    Ünnepi, méghozzá! Itthon vagyok, itthon vagyunk, együtt lehetünk, és szép az élet. No meg akciós a kagyló:D Barnus kicsit már fáradt volt, mire ettünk, úgyhogy úgy döntött, lefekteti a teknőskét, de ő még kihúzza a vacsora végéig…
    Most indulunk vásárolni (én vezetek majd, Medve meg morog mellettem), ugyanis szuper kosarat szeretnék összerakni azoknak a csodás csajoknak, akik odabenn a gondomat viselték. 
    Megosztás:
    Egyéb

    Döcögve indult az itthoni élet:)

    Nagyjából már akkor tudtam, hogy nem lesz sima nap, mikor az orbitális lufit akartam lebontani a kórházi szobámban az ágy végéről. Nos, sikerült, fel is szállt a plafonig, ezzel azonban van egy kis bibi: cirka 5m a belmagasság. Frissen (na jó, már 3 napja) műtve fel is álltam az ágy tetejére (egy halk imát elmormoltam, hogy ne jöjjön be senki, ne legyen vizit, stb.) és próbáltam elérni a madzag végét. Nem sikerült. Meg kellett várni apósomat, ő egy “meeeeeeeeeeeegoldjuk, Ágikám”-ot mondott csak: felpattant, lehalászta, boldogok voltunk.
    Vígan autóba pattantunk, majd itthon, a kapuban örömmel hívtam anyut, jöjjön, jöjjön, nyissa ki az ajtót, itthon vagyunk!!! Anyu mondta, hogy örül, hurrá, de neki nincs kulcsa: Ádám bezárta reggel az ajtót, elment dolgozni (itt már keresztbe állt a szemem, hogy lehet rájuk zárni a kaput: és ha akárbármi történik???). A szemem utána se egyenesedett ki, ugyanis kristálytisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor a férjem elvette tőlem a kulcsot, hogy ne maradjon a kórházban, és betette a táskájának az első zsebébe. Mindössze egy röpke telefonhívásba került, és kiderült, hogy az a kulcs még mindig ott van.
    Tüzesen sütött le a nyári nap sugára, hogy bassza meg. Beültem a kocsifeljáróra, anyu hozott ki vizet, kiadta a kerítésen, Barnabás is letelepedett a rács másik oldalára és nekiálltunk megrendezni az Első Kerítés-Piknik Fesztivált: volt rántott sajt, áfonyaszósz, barack, paradicsom, óriási fekete hangyák, rólunk szakadt a víz, Gubancot meg néha vissza kellett pofozni a kerítés belső oldalára.
    “Hogy felejthet el ilyesmit? Miért felejt el mindent? Miért ilyen szétszórt?” ezek a kérdések azért egyszer-egyszer elhangoztak azalatt a 64 perc alatt, amíg meg nem érkezett Medve. Először gondolkodtam rajta, hogy tőle is megkérdezem, de amikor az én rendkívül elegánsan öltözött (fényesre polírozott bőrcipő, öltönynadrág, ing, mandzsettagomb) férjem kiszállt a kocsiból, rájöttem, hogy nem kapok rá választ. Nem volt rajta zokni.
    Megosztás: