Itt is megtalálsz:
All Posts By:

Ági

    Egyéb

    Mosolyogva veszem el a kulcsot.

    Minden rendben?- Minden, megyek zuhanyozni – Vigyázzon a kötésre, bár mindegy, lifeg a teteje, utána átkötjük, a seb ne legyen vizes – Oké, majd vigyázok.
    Hátra arc és irány az ajtó, lassan megyek, bár sose érnék oda, de sajnos csak 7 méterről van szó, hamar a kezemben a kilincs.
    Tudom, hogy nem szabad, de gondosan bezárom belülről az ajtót és felkapcsolom a zuhanyzóban is a neont. Aprólékos mozdulatokkal teszem le a cuccokat: tusfürdő, törölköző, új bugyi, hálóing, köntös, majd elmegyek pisilni. Majd az ajtóhoz, megnézem, be van-e zárva, tényleg ráfordítottam-e a kulcsot, mert bár már nagyon késő este van, mindenki alszik, de sose lehet tudni. Megint pisilni, aztán összehajtom újra a köntöst. Megmosom az arcom.
    Nem húzhatom tovább.
    Most fordítva vetkőzöm, alulról kezdem, végül csak hárman maradunk: én, az új testem és egy könnyű hálóing. Bal kéz ki, fejen áthúz, itt mintha valaki megnyomná a pause gombot – úgy maradok. Mit is mondott a nővérke? Lifeg a kötés? Ez azt jelenti, hogy…
    Átbújtatom a jobb vállamon is az anyagot, lehull a földre, és igen, pontosan azt jelenti, amire gondoltam: belátni a kötés alá és látom a mellemet. Ami maradt belőle.
    Elkapom a tekintetem. Fehéres a csempe, egy sorban mennyi is van? Aszondja egy, kettő, három, négy, az ötödik már homályos, a könnyeket nehéz megállítani.
    Lassan a hasamra siklik a tekintetem, hát, ez a Gergő gyerek alaposan helyben hagyott. Élénkpiros striák mindenhol, és hehe, három hete még ez volt a legnagyobb bosszúság. A mellem viszont nem repedt, de büszke is voltam rá, megmaradt, tömör maradt, a mellem, ó, bassza meg, a mellem…
    Mély levegő, bal kézzel kötést elhúz, benézek. Varratok. Fekete? Sötéték? Nem tudom, egy tuti, alatta sárga a fertőtlenítőtől (jód?), amit a műtőben felkennek.
    Nézem, nézem, lassan esik le, hogy ez az új testem, ez az új én, ez vagyok én.
    Édesanya vagyok, viselem a testemen a nyomokat, és hadvezér, aki harcban áll, és most csatát nyert, de a háború nyomot hagy, örökre nyomot hagy, ha a testen nem is, a lelken mindenképp.
    Fáradt vagyok, kifacsart és zokogok, nem, nem zokogok, az öklöm a számban és sikítok, nyögök, és ahhoz sincs erőm, hogy egy alaposat beleüssek a falba.
    Nem így. Nem így akartam. Harminckét évesen nem így akartam.
    Nem akartam az életemért küzdve bömbölni egy kórházi zuhanyzóban. Minden idegszálam fáradt, ugyanakkor izzik, minden porcikám sajog, a lábam remeg, és nincs pihenő, nincs választás, ha most nem tudok küzdeni, meghalok.
    Csak folynak, folynak a könnyeim, megnyitom a csapot, hogy jöjjön a meleg víz, érje a lábamat, mossa el, mossa el a fájdalmat meg a jódot, a könnyeket és a szempillafesték maradékát, ami csípi a szemem és marja a lelkem.
    Padlón. 
    Fel kell állni, Ági, ez csak az első kör.
    „Felfrissült? Jól esett? Jöjjön, átkötözöm.”

    Mosolyogva teszem vissza a kulcsot.
    Megosztás:
    Egyéb

    huh

    Negatív az a fránya nyirokcsomó. Bonthatjátok a pezsgőt.
    Durván két óra volt a műtét, a mellem jó része megmaradt (kicsit több, mint a fele), nyirokig nem jutott el.
    Az altatás remek érzés, az, hogy Medve ott várt a folyosón, még jobb.

    Örülünk, na. Nagyon örülünk.  
    Innen megyünk tovább: sugár, kemó, majd amit mondanak a nagy fehérek. Vagyis zöldek. Most valahogy azt látom, zöldben vannak a dokik.
    Megosztás:
    mindennapok

    Este minden lassabb

    Máskor rohan az idő (meg a gyerek), jön a fürdetés, cumisüveg és „anya, kakiltam!”, „hol a repülő” és a „meséld el a kandúrcicát”, de itt most nincs semmi.
    Vibrál a neon, kicsit fáj tőle a szemem. Hallom, hogy a szemben lévő ágyon megfordul Marika néni – ő már 70 felett, immáron fél mellel. Sóhajtás mellettem, Magdika készül a másnapra, őt is műtik, de nem merek a szemébe nézni, de még csak az irányába sem: alig várja, hogy előadja a meghalunk, meghalunk magánszámát. Kimegyek telefonálni, hívom a férjemet, jól vannak, minden oké velük, ne aggódjak.  „Félek?” Nem. Inkább várom.
    Meglepően jó kedvem van, zenét hallgatok és próbálom megfejteni, hogy mitől van ennyire party-érzésem, de igazából tudom: én vizsgázni is elsőnek szerettem mindig, szeretek szemtől szemben állni az ellenféllel. Oké, nem keresem én a bajt, de ha nincs más választásom, akkor inkább úgy vagyok vele, hogy essünk túl rajta.

     

    Fekszem és szól a zene, szól a zene és fekszem, hoznak nyugtatót (rutin), beveszem, és lassan beszippant az álom: látom Gergőt, hallom Barnabást; látom Barnabást és hallom Gergőt, majd már semmit, csak visz az álom, és Medve nagy meleg tenyerét érzem a vállamon.
    Megosztás:
    Egyéb

    a 90 napos diéta – 1-7. nap

    Ez a tavasz szortírozással, lomtalanítással telt, de most kiderült, nemcsak Gergő érkezésére kellett felkészülnöm, hanem egy olyan feladatra is, ami teljesen és totálisan átformálja majd az életem, életünk.
    A megoldandó helyzet full összpontosítást követel az egész családtól, mérhetetlen elszántságot, és… hát, erőt.
    Térre van szükségem, helyre, hogy lélegzethez jussak, hogy minden olyan dolog kikerüljön az életemből, ami elvonja a figyelmemet. 
    Mennie kell mindennek, ami feleslegesen túl sok helyet emészt fel akár szellemileg (egy 10g-os cickókrém, amit a szoptatáshoz vettem, és még mindig itt van az éjjeliszekrényen. Bőghetnékem van, ahányszor csak ránézek.), akár fizikailag (Csipkés melltartók, még a terhesség előtti kosármérettel. Két fióknyi.).
    Szóval 90 nap. 
    Ha visszagondolok, az első hét meg is volt:
    • Anyu elvitt két gyönyörű nadrágot: az egyik galambszürke, a másik pepita és vastaganyagból van. Istenien áll rajta, elegáns és kényelmes. Nem hordtam, és nem is fogom: jelenleg 8 kilóval vagyok kevesebb, mint amennyi akkor voltam, mikor két csíkot mutatott a teszt. És jön a kemó.
    • Összepakoltam néhány könyvet: a Hogyan fussuk le a maratont (sehogy) és az elméleti jóga (1965-ből) például teljesen feleslegesen vannak a polcon. 
    • Hajcsavarók. Sosem használtam őket: ha hullámos hajat akartam, megoldottam vasalóval vagy sütővassal. Mostanában pedig nem lesz szükségem rájuk. Oké, a vasat nem ajándékozom el: leopárdmintás. Limitált széria volt, és olyan ronda, hogy nem hiszem, hogy valaha utángyártják:)
    • Mosógép. Két mosógépünk volt, az egyiket már száműztem a mosókonyhából: nem fértem el tőle, sose mostam benne. Egy ezeréves Hajdú gép, de most nagyon jól jött: a tesóméknak elromlott a sajátjuk, ez pedig jobb, mint a semmi.
    • Melltartó betét- nem szoptatok, így megy a védőnőhöz. Valakinek biztos nagy örömet okoz majd.
    • A tavaszi naptej. Én már nem kenem fel a gyerekekre, van nekik magasabb faktorú, de a védőnőnek elviszem: van család, ahol bizony jól jön majd.
    • Videókazetták patchwork, quilting és ilyesmi műsorokkal. A házban találtam, azt hittem, majd egyszer megnézem és ihletet kapok, de nem. Anyunak adom, ő szeret ilyesmivel bíbelődni.
    Ez az első hét.
    Megosztás:
    Egyéb

    32 dolog, amit biztosan megtanultam 32 éves koromra.

    1. Ami majdnem az, az nem az. Legyen szó hamis MAC szemfestékről, majdnem-szerelemről és az ún. családi “pihenésről”. 
    2. Családi pihenés: mikor együtt a naaaagy család. Fáradtabban jössz haza, mint ahogy odamentél, de legalább 100.000 új hasznos tanáccsal gazdagabb vagy. Ha akarod, ha nem.
    3. Ha a kék az új fekete és a pink az új vörös, akkor a feketét és a vöröset kell venni. Az új mindig elmúlik.
    4. Érdemes klasszikusokat olvasni. Nem divatos, nem menő, de táplálja a lelket.
    5. Ha a gyereked 3 évesen azt mondja az autóban, hogy “Anya, azt hiszem pisilni kell”, akkor index, lehúzódás, satufék.
    6. Az élet túl rövid ahhoz, hogy hamisított parfümöt használjunk.
    7. Nincs elég nagy határidőnapló.
    8. Olaszország örök szerelem. Soha el nem múlik.
    9. Házasodni remek dolog, és nem csak egy papír.
    10. Ha leég a vállad, és pólóban mész úszni, úgy nézel majd ki, mint egy Michelin-baba, és olyan hangja lesz a felfújódott pólónak, mintha egy orbitálisat pukiztál volna.
    11. A barátok akkor is barátok, ha szarban vagy. Amelyik nem, az sosem volt az. Instant kasza.
    12. A gyerek zajjal, kosszal és rendetlenséggel jár. 
    13. Mindig jó, ha van egy cikk-cakk olló a háztartásban.
    14. Nem annyira vagyok csokis. Inkább gyümölcsös és karamellás.
    15. Meg kutyás. Nem macskás.
    16. A Balaton vize minden tengernél finomabb – ez persze nem azt jelenti, hogy nem töltenék el egy-két hetet Portugáliában, Szicíliában vagy akárbárhol:)
    17. Az édes pattogatott kukorica nem az én műfajom. A salátaleves és a tojásleves sem. 
    18. A homeopátia működik. Nekünk legalábbis igen.
    19. Azt a táskát, amibe nem fér bele 2 db A4-es mappa, pénztárca, határidőnapló, pelenka, popsitörlő, alátét, krém, neszeszer, víz, felszeletelt alma kicsi műanyag dobozban, kisvasút, kézfertőtlenítő, telefon, kutyacsont, asztmagyógyszer, 3 db retkes csigaház – nos, azt a táskát nem szabad megvennem vagy el kell ajándékoznom. 
    20. Minden könyvet/filmet abba kell hagyni 20 perc után, ha nem érdekel. Nem érdemes folytatni. Komolyan. Ilyen volt a Napsütötte Toscana folytatása, a Szőlőkirálynő és a Mátrix is.
    21. A saját kertben nőtt gyümölcs-zöldség íze olyan, mint a napsütésé.
    22. A supinált cipő jót tesz a gyerek lábának.
    23. Egy szép napszemüveg mindenkinek kell.
    24. Ugyanúgy, mint egy töltőtoll. Imádok töltőtollal írni.
    25. Néha ahhoz kell igazán a bátorság, hogy ne csinálj semmit.
    26. Magassakrúból kilépve egy 400 éves szökőkútban áztatni a lábadat, majd visszamenni sminkelni – ilyet csak 25 évesen lehet.
    27. A szülés fáj. Mégis akárhányszor bevállalnám, újra és újra.
    28. A vodka mindenre jó. Mindenre.
    29. A könnyű, virágos-gyümölcsös parfümök nem az én világom. A karakteresebb, komolyabb illatokat kedvelem.
    30. A levendulás vaj nem hülyeség. Mézes bucira pláne nem.
    31. Összekucorodni jó. Kinyújtózni is. Mindkettőnek megvan az ideje.
    32. Szeretet. Feltétel, giccs, nyálaskodás, majomkodás nélküli őszinte, zsigeri szeretet.
    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből – éjszaka

    … mondhatnám, hogy minden olyan békés, de nem így van. Folyamatos mozgásban vagyunk – a kicsi eszik, a nagy felriad, inni kér. Helyet kér mellettem, bennem pedig nincs erő vitatkozni: átjöhet a babaszobába mellém a kanapéra. Ráfekszik a párnámra és átöleli a nyakamat, a kicsi teste ott bújik melegen a takaróm alatt… én pedig NAGYON nem akarok belegondolni, hogy meddig lehet ez így. Mosolygok, jön még egy puszi a homlokára, majd megegyezünk, hogy most már fal felé fordulás-alvás, de ekkor felsír a kicsi, én felkelek és ringatom, és felkel ő is. Simogatja, puszilgatja, majd engem is, és nem bírom tovább, folyik a könnyem, kapaszkodom beléjük és összeölelkezünk hárman. Anya azért sírsz, mert olyan boldog vagy, hogy el se fér a szívedben? Igen.
    És ez így igaz.
    Csörög a kulcs a zárban, hú, már megint háromnegyed egy, jön Medve, kezet mos, átöltözik, bejön a babaszobába. Puszit ad az alvó fiúknak, akiket már egy órája nézek csendben és megsimogatja a fejem. Letörli a könnyeket. Nyuszkó, te sírsz? Félsz? Igen.
    És ez így igaz.
    Megosztás: