Ma délután:

Holnap:

Péntek:

• családi nap a bölcsiben – ugrálóvár, arcfestés, hejehuja
• takarítás, főzés, második kör a bodzazselében

• smink, sminkoktatás
• Vöröskereszt

Ne, ne mondj semmit – az előző terhességem-szülésem után fel vagyok készülve mindenre. Most az első fázisban vagyunk, aminek a sláger mondatai:

“szegény, hogy még mindig dolgozol” – ezt fejcsóválva

” túlhajtod magad, már rég pihenned kellene”- ezt is

” egy hős vagy, én biztos nem csinálnám” – mentegetőzve

Hamarosan jön a második fázis. Az ugye teljesen rendben van, hogy a család összefog, hogy anya a szülés után elmehessen egyet sétálni, egyszer-egyszer tornázni, beülni a barátnőkkel egy kávéra, merthogy az anyaság nem börtön, szükség van egy kis regenerálódásra, ésatöbbi. Ha anya ezen programok helyett ugyanennyi időre (heti 1-2-szer  2 óra) d-o-l-g-o-z-n-i megy, akkor jönnek a kimondott gondolatok:

” és kivel van addig az a SZEGÉNY gyerek?”

” … hát, ha nincs más megoldás…”

“ez rettenetes, otthon kellene babáznod”

“nem sajnálod a kicsit?”

“nem tudjátok másképp megoldani?”

és a kimondatlanok:

“minek szül az ilyen gyereket?”

” hogy MERI megtenni?”

“normális?”

“szarul néz ki, olyan kialvatlan”

És aztán hamar, nagyon hamar jön a harmadik fázis. Amikor nehéz, zűrzavaros, de teljes életet élek, és nem kell azon gondolkodnom, hogy megszűnik a munkahelyem, hogy nem lesz állásom,hogy meddig maradhatok otthon és hogy miből veszek pelenkát. Ilyenkor jön a 3. lemez:

“könnyű neked, mert….” – ja. két hónapja még a sátán fattya voltam

“de te ezt szoktad meg, te bírod” – akarni kell és kussolni. meg csinálni, ha van rá lehetőség.

” szerencsés vagy…” – a szerencsének ehhez semmi köze. én alakítottam így. 

Nem, nem mondom, hogy ez tökéletes rendszer. Azt sem, hogy mindenkinek való. Viszont eszembe nem jutna egyik barátnőmnek sem a fejéhez vágni, hogy 

“de könnyű neked, itthon lehetsz 3 évig és semmi mást nem kell csinálnod, csak anya lehetsz. Ha két gyereked van, akkor duplázhatod az időt.” 

“de jó, már felteheted a lábad és a babaszoba színéről ábrándozhatsz naphosszat. persze csak amikor nem vagy terhesjógán” – mert ez sem igaz. eljárhatnék terhesjógára. De lusta vagyok, helyette csak döglök, amikor lehet:)

Mindegy, fel vagyok készülve mind a három felvonásra – bár szívem szerint kihagynám a megjegyzéseket. Úgy könnyebb lenne.

elismerem, de hatékony.

Meg szoktam kérni a gyereket, hogy egy kicsit odébb sértődjön meg, mert telefonálok. Hogy pakolja össze a legókat, mert ami nincs összepakolva, az bizonyára nem kell, és én nem tehetek mást: kidobom. Hogy azért nem szállhat le a székről evés közben, mert a”csak, mert azt mondtam”. Hogy ne szurkáljon a bottal, mert az én villám nagyobb.

Egyszerűen ez az “engedd, hogy nyíljon a lelke és ne szólj semmiért” cucc nekem nem jön be. 

megvettem az ágyhoz és a pakolós-olvasós fa padhoz a selyemfényű lazúrt (mahagóni színben). Csodaszép, antik ruhásszekrényt “örökölt” ide Barnus, annak van ilyen bordós-barnás színe, egészen különleges hangulata van tőle a szobának. Bent a Stúdióban még van egy kis komód, az is ilyen színű, valamikor azt is elhozzuk, kell a hely a nagyfiús dolgoknak: a komódba papírok, ceruzák, festékek kerülnek majd.

Lassan nekifogok a hímzéseknek is, a keretek már megvannak, igazából a minta is, csak annyi de annyi mindent kell csinálni…

Íme a minta (a színeken még hangolni kell. ez így botrányos:))

Citromos-agyagos arcpakolás, szemöldökigazítás és le kell mosnom a régi körömlakkot is – este konceeert! Igen. Most mondom századszorra. sőt, a szomszéd bácsinak is említettem – ő ment csirkét etetni és pedig agyagos pakolással a fejemen kisétáltam a teraszra. Nem tudtam elég gyorsan visszavonulni, plusz eléggé zavarba is jöttem, úgyhogy elkezdtem habogni a koncertről… nem lennék meglepve, ha beszerezne még egy kutyát és megerősítené a kerítést.

……………

Remek menüt álmodtam: 

Pénteken megcsinálom a ragacsos csirkét

Vasárnap sörös marhapörkölt lesz salátával

Hétfő este pedig ugyanez, csak pitában, rengeteg zöldséggel

Kedden sajtos gnocchi zöldfűszeres vajmártással

Szerdán francia saláta és húsgolyók meg cukkiniropogós

eddig jutottam.

 …………….

Dezikével egyelőre mámor az élet, értjük egymás nyelvét, azt csinálja, amit mondok neki, és remek képeket készít, úgyhogy maradéktalanul elégedett vagyok.

…………….

… ehh, nem úszom meg. Megyek teregetni. Megint…

 

… persze, tudom én, hogy neki is ezer dolga van. Azt is, hogy értünk dolgozik, hogy haladni szeretne, hogy ő is mutatni akarja, hogy nem hiába vagyok fáradt és túlhajszolt, nem egyedül viszem a terheket, mert lám, ő is mennyi mindent vállal és csinál, hogy működjön a verkli.

De ott az a pici de.

“úgy volt, hogy megcsinálom, de aztán eldumáltuk az időt reggelinél, és nem jutott rá időm”

“megyek, de tudd, hogy még egy csomó dolgot terveztem itthon, így azokat nem tudom megcsinálni”

“most is itt dumálunk húsz perce, amikor annyi dolgom van”

“lefektetem a gyereket, de akkor az xy nem lesz kész”

és még sorolhatnám. Nem úgy érti, nem úgy szánja, de mindig úgy jön le, hogy “a kurva fontos dolgaimhoz nem érek oda, mert olyan csip-csup dolgokkal kell törődnöm, mint a család”. 

Persze, nyilván, természetesen… nem állok le vitatkozni meg veszekedni, hisz nem erőssége, hogy megértsen ilyen dolgokat.

De nagyon rosszul esik. Olyan igazán nagyon rosszul esik.

Megálltam a zebránál, hogy át tudjon menni 3 gyalogos, szépen, nyugodtan, és már a zebra felénél jártak, mikor belém jött valaki hátulról. 

Hatalmas csattanás, minket az ütközés betolt a zebrára.

Kiszálltam a kocsiból, a gyalogosok meglátták, hogy hatalmas hassal és egy üvöltő gyerekkel vagyok, úgyhogy hívták azonnal a mentőket. 

Barnusnak azt mondtam, hogy játszunk, így megnyugodott, aztán pedig a  mentőben a kórház fel  már roppant lelkes volt – szerencsére Gergőnek sem lett baja, nem nyomta meg az öv, nem sérült a lepény sem.