Nagyon jó és nagyon rossz most nekünk. Így együtt a kettő. Jöttem egy kicsit nyafogni. aztán elmesélem, mi az, ami azért szuper…
Kakilás: basszus, ha valaki azt mondja nekem, hogy ekörül forog majd a világ, nem hiszem el neki, de tény – nem kakil a gyerek. Ordít, szenved, küzd, küzdünk: semmi szervi baja, csak egyszerűen nem kakil. Van ilyen – mondják, ez életkori sajátosság, egyébként kiegyensúlyozott, derűs kisfiú, de ez a téma… Komolyan mondom, kiborít. Próbáltunk mindent: rost, kúp, homeos bogyó, aszalt szilva leve, kis kanál paraffin olaj ételbe – semmi. Ha megmakacsolja magát, akkor bizony ő nem trónol, inkább üvölt, hogy fáj a hasa.
Napokig szenvedünk, alkudozunk, veszekszünk… a probléma egyszerű: nem AKAR kakilni. Áh, nem kívánom senkinek. Persze mindenkinek van egy szuper belső megérzése a MI helyzetünkkel kapcsolatban, egy tipp, amit fel-tét-len meg akar osztani ebben a témában, és általában a tanácsadóról kiderül, hogy sose volt még ilyen szituban (semelyik oldalról sem, szóval se kakkervisszatartós gyerek, se haját tépő szülő nem volt még). Aki volt, az csendben együtt érez, és felajánl egy vodkát.
Medve újra rengeteget dolgozik – ez rendben is van, ez a dolgok menete, ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy szereti majd az új helyet – de így rám marad minden dolog itthon, ő ugyanis este 10-nél előbb nem jön haza. Nagybevásárlás, főzés, pakolás, szerelő, posta, gyógyszertár, gyerekhurcibálás… egyre nehezebb, se sebaj, majdcsak lesz valahogy.
Nagyon sok munkám van: ez akár szuper is lehetne, és bírom is – tele vagyok energiával, de valahogy mindig olyan összevisszára jön ki a beosztás. Nem egyenletesen jön a terhelés, hanem van egy “megszakadok” és egy “kiheverem, hogy megszakadtam” időszak, ami nem feltétlen szuper, úgyhogy most ez a legnagyobb kihívás: ütemezni és tervezni a feladatokat.
Ismét brutál asztmás időszak volt, de legalább a barihimlő elkerült minket – eddig (kopp-kopp). Még nem merem 100%-ra mondani, de ha ezen a héten sincs semmi pötty a gyereken, akkor megúsztuk.
……………………………………………………………………..
Eljutottam fodrászhoz. Végre valahára (!), úgy kellett már, mint egy falat kenyér. Apropó falat kenyér: bűnöztem. Tegnap éjjel igazi fehér kenyeret ettem húsos szalonnával, paprikás karajszeletekkel és cipőfűző sajttal (nem tudom soha, mi a rendes neve) – elképesztően finom volt.
Meg is lett az eredménye, akkor a térdem, mint egy kalács – ami vizet egy szervezet vissza tud tartani, azt az enyém most meg is teszi. Ez akár mehetne a nyafogáshoz is, de nem, mert megvan rá a megoldás (Schüssler só, asszem a 10-es, de majd megnézem), ráadásul az éjjeli spontán piknikemhez csatlakozott Medve is (akkor ért haza) és olyan jót beszélgettünk! Mesélt az új munkáról, a terveiről, beszélgettünk gyerekekről, álmokról, összetartozásról, és egyszer sem hangzott el az, hogy “nem tudod, hol a helikoptel talpa?”, “szupel lomboló gép”, “falkaskutya- Dlazsé, most megtámadlak”, szóval oda tudtunk figyelni egymásra.
Alig várom, hogy felkeljen most az én kis “Lomboló-Malackám”, és utána megyünk vásárolni: bablevest főzök (volt itthon jó kis füstölt szalonna, de benne felejtettem a zacskóban a répát és megpunnyadt), tócsnit, és paleo csokitortát, úgyhogy nagy beszerző körútra megyünk, ráadásul be kell mennünk a gyógyszertárba is, úgyhogy lesz dolgunk bőven.
Fejben kezdem összerakni a húsvéti menüt: jövő hétfőn jön össze a klán itt nálunk, addigra ki kell osztanom a feladatokat (ez a feladatkiosztósdi 2012 Karácsonyának legnagyobb találmánya:)), szóval nem egyedül főzök majd a tizensok emberre, de még így is lesz szívás kihívás bőven: takarítás, ajándékok, és persze mikor, ha nem ezen a héten: orvosi vizsgálatok, rengeteg munka (egy konferencia, egy rendezvény, egy sajttáj és rengeteg határidő, plusz 9 vendég 2 nap alatt a Stúdióban), és persze úszni is megyünk pénteken.
A pakolással-takarítással egyébként pazarul haladok: gyönyörű lett a kamra, mindent kipucoltam, csoportosítottam, elrendeztem, a felesleges dolgokat kidobtam, szóval pöpec, tényleg.
A sütőt kell még kiégetnem ezen a héten (hehe, van benne ilyen spéci öntisztító program, 400! fokon kiégeti magát), aztán jön a nagy feladat, a gardrób, előre fázom tőle, de nincs mese, át kell pakolni. Gyanítom egy csomó ruha elkerül innen a Vöröskereszthez, aztán persze kipucolom és elteszem a nagyon téli cipőket, előszedem a tavasziakat, elteszem az ezen-a-nyáron-teljesen-esélytelen darabokat (igen, én nem vagyok az a 3 hét után beleugrok a régi cuccaimba típus), és teljesen kiszanálom azokat, amik az elmúlt egy évben egyszer sem voltak rajtam. Így akkor talán újra be lehet majd lépni a plafonig körbeszekrényezett 12 négyzetméteres gardróbba. Igen. Jól érted. Most nem lehet. Nincs HELY.
