- már majdnem írtam egy posztot arról, hogy mennyire jól érzem magam Waldorf anyukaként. Majdnem. Aztán Ákos jött, szólt, és most hülyén venné ki magát, ha a karriertől búcsúzó anya himnuszát zengeném.
- Hurrá!!! Anya elviszi a gyerekeket most a téli szünet elején, így mi szabadon tehetünk-vehetünk,kézenfogva mehetünk forralt borozni (vagy egy koncertre? meg is nézem, lesz-e valami), illetve pácolhatjuk a kacsát és süthetem a puszedliket.
- Basszus, az egyik neten megrendelt szállítmány csak később jön, ami nem gáz, mert alapvetően ráér, egyedül a bio citrom illóolaj az, ami nem várhat, ugyanis kell Barnus lábfürdőjéhez.
- készülődünk Barnus néptáncos fellépésére: ő folyamatosan énekel, én pedig keresem a fekete ünneplő nadrágját
- ma elpakoltunk a fagyasztóba 70 kiló húst a kutyáknak. Brrr.
- Mindenbe narancsot, mandarint és mézet teszek.
- Elkezdtem kiszanálni a könyveket: olyan könyveket válogattam ki, amiket valószínűleg soha nem olvasnék el, mert nem érdekelnek. Nem, nem és nem. Felteszem majd a zsibvásárba:)
Browsing Category:
mindennapok
I’m out.
Nem nézem végig, hogy Gesztesi Károly hogy esett szét a Mokkában – mindenki erről beszél, és naná, hogy kíváncsi lettem, be is töltöttem a videót, de amint elindult, leállítottam. Nem kell ezt látnom.
Nem olvasom el, azokat a cikkeket, hogy milyen úgy, szemétláda húzása van az ISISnek, azt meg különösen durvának tartom, amikor CT (azaz továbbkattintós) linkkel teszik be. Nagyobb nézettség az oldalnak, és az “olvass tovább” után derül ki a kegyetlenség…
Nem megyek be már semmilyen üzletbe – jó, ez álságos, ugyanis fogyasztani fogyasztok: neten rendelek meg mindent De nem állok sorba, nem szörnyülködöm azon, hogy mennyire kifordul magából mindenki, hogy hogy tülekednek az emberek, hanem egyszerűen kimaradok belőle. Persze, itt az Isten háta mögött megtehetem. Itt valahogy másképp mennek a napok. Kinézek a hálószobából, csak a dombokat látom, amíg nem kelek fel, még a szomszéd házak teteje is rejtve marad… Legurulok a domboldalon, majd balra fordulok, kimegyek még a kisvárosból is, itt pedig már csak az erdők, a dombok, a szőlők és egy kis hegyi út van -két autó el sem fér rajta. Csipkebokrok. Nyáron vadvirágok. És nincs wifi.
Persze nincs a sarkon biobolt sem. Ha moziba szeretnék menni, akkor utaznom kell és hát elmúltak azok az idők,amikor csak úgy útbaesett a C&A vagy a Tchibo, vagy akár egy kávézó.
Emlékszem, amikor még a Nagykörút mellől kerestük a leendő otthonunkat, találtam egy kis mézeskalács házat. Kisebb volt, mint ez, messzebb is lett volna mindentől, és nem volt hozzá ilyen orbitálisan nagy telek, a tömegközlekedés és az iskola sem lett volna egyszerű (nyilván emiatt nem is kapkodtak utána), de valami miatt hetekig, sőt, hónapokig visszatértem ahhoz a hirdetéshez. Rengeteg kép volt feltöltve a házról: nagy, meleg konyhája volt, egyszerű, természetes színei, fa fedélszékkel és kicsit kopottas, de nagyon kényelmesnek tűnő ülőgarnitúrával. Bájos ablakain csodaszép régi függönyök és karnis volt, és minden ablakkilincsre egy rém helyes kis angyalkát tettek. Talán azért tetszett, mert annyira nagyon más volt, mint amiben éltünk: nyoma sem volt rohanásnak, trendeknek és túlórának, parkolócéduláknak, részvényeknek és papírdobozos kínai kajának.
Négy év telt el. Négy gyötrelmesen nehéz év, és most végre újra süt a Nap (leszámítva a nyakamat, annak kurvára nem süt), mi pedig egyre jobban a saját képünkre formáljuk ezt a házat. Cinkosunk lett, barátunk, rugalmas segítőnk, és folyton változik, folyton alkalmazkodik hozzánk. Mi pedig jövőre a megmaradt régi ablakokat is kicseréltetjük, és az akkora már 20m2 körüli konyhám ablakából nézem majd a csendes utcánkat, hallgatom a mesét, igazítom a függönyt, és -miért is ne? – lesz angyalka is a kilincsen.
de ez nagyon hosszú menet lesz – életem végéig tartó odafigyelés,gyógytorna, ilyesmi.
Ennyit a nyakamról,most pedig vesézzük ki, hogy a tetves kócbatekert nyúlfülért nem tudok aludni fél négy óta,illetve hogy ezalatt az idő alatt miket mentegettem Pinteresten. Alvás helyett.
Erről a képről (pontosabban az almákról) eszembe jutott a tegnapi waldorf adventi kert. Először éltem át ilyet, még érnie kell bennem az élménynek.
De klassz lenne, ha lenne ennek a könyvnek magyar kiadása! Arról szól, hogy milyen lenne, ha úgy tudnánk elültetni egy álmot, ahogy a földbe rejtünk egy apró magot, aztán kitartóan táplálva, bízva benne, hogy megnő és virágba borul, napról napra nevelgetnénk a kis csodánkat -mindegy, milyen nehézségekkel kell megküzdeni a mindennapokban. A könyvet a 3-7 éves korosztálynak ajánlják, remélem, egyszer lesz magyar változata is.
Vagy 20 évig nem hordtam szoknyát, ugyanis akkora térdem van, mint egy kelt kalács. A térdem most sem kisebb, de nem érdekel: évek óta remekül érzem magam a szoknyákban (vastag harisnyában azért szebb, mint nyáron, ezért nyáron térdet takaró szoknyákban járok,muhahaha), ráadásul Medve szereti, ha szoknyát viselek, szóval…HARISNYAAAAAAAAAAA 🙂 Kötött egyszínűből a fekete, a csokoládé, a melange, az antracit, a padlizsán a favoritok, de most beleszerettem néhány mintás darabba. Ez a stílus egyébként a régi Promodra emlékeztet, arra az időszakra, amikor nyakló nélkül fújtuk az AmorAmort a Cachareltől (a régit! az eredetit! ez az új…mehh…), pasztellszínű volt a szánk. Mindenki a Juicy Tubesra esküdött, de nekem volt egy sokkal nagyobb favoritom – a Clarins Baume Levres Reparateur (a régi fehér,nem az új) összehasonlíthatatlanul szebben verte vissza a fényt – igaz, színtelen volt. Na hol is tartottam? Ja, igen. A régi Promod. Imádtam azt az népies folk /ethno/ indie stílust,amit akkor képviselt a ruháik nagy része. Rengeteg holmim volt onnan, a hippis tunikákat egyenes szabású farmerrel, gyönyörűen érett bőr csizmákkal és óriási táskákkal hordtam – utóbbi praktikus volt, mert az alap sminkkészletet elnyelte, ha dolgozni mentem, ugyanis nem nagyon szerettem a fém bőröndöt.
Ó, ez a készlet! Még mindig van pár teflonos edényünk, mostanában tervezzük lecserélni őket, és egy dolog biztos: na ilyenre nem lesz pénz. Klasszikus, elnyűhetetlen, réz… és iszonyú drága. Pedig elképesztő selymes mártásokat, ragukat, önteteket és püréket tudnék készíteni velük-bennük, de sajnos nem azon múlik a dolog, hogy őket meg tudom-e győzni arról, hogy jó helyük lenne itt nálunk, hanem arról, hogy ez nem a mi anyagi realitásunk.
Rákattantam erre a színkombinációra: nekem a cári Oroszországot idézi, minden pompájával, hedonizmusával. Jó forró fekete teát innék belőle, és valszeg Jekatyerinának hívnám magam, de aztán bumm!,összetörne az álom, mikor az ablakon kitekintve meglátnám, hogy Felhő megint a kocsibeállóra szart, és hiába kislány, mégiscsak komondor, így akkora a kupac,hogy havas a teteje, mint a Himalájának.
Tök jó ceruzatartó a gyerekek leendő szobájába. Rengeteget beszélgetünk róla, hogy milyen legyen, mit szeretnének, de erre érdemben Barnabás tud választ adni (kuckós, íróasztal, ablak alá lehessen ülni, legyen külön kis ágy a kedvenc játékainak, legyen benn hinta, sok polc),mert ha Gergőt megkérdezem, hogy “és te mit szeretnél?” akkor a másodperc törtrésze alatt vágja rá, hogy “vacsorázni.” Teljesen hasznavehetetlen lakberendezési szempontból.
Olyan varázslatos ez a kép… Gyerekkoromból két pöttyös (vagy csíkos?) könyvet is megidéz.Az egyik könyvből szinte semmire nem emlékszem, csak arra, hogy egy sokgyerekes család, valami régi, nagy házban élnek, egymáshegyén-hátán, de nagyon boldogan,és hogy egyszer, egy reggelinél az egyik fiú azt mondja: add ide a sót,én is meg akarom sózni a vajas kenyeremet!
A másik könyv szintén hasonló sztori: ott a véletlen folytán egy sokgyerekes család (baszki, ezeket a könyveket valszeg a Ratkó-korszakban írták) beköltözik egy elhagyatott kastélyba, amit felújítanak.
… és persze eszembe jut az első igazi utazásunk Medvével: Prágába mentünk januárban, majdnem összefagytunk, de csodálatos volt.
Ez csak simán szép:bár ilyen barna csizmám nincs, meg ilyen táskám sem (sajnos), azt legalább elmondhatom, hogy ilyen sálam sincs 😀 Na jó, egy hasonló stílusú van, csak teljesen mása színe, de ugyanez a kockáspléd dizájn: a Tchiboból rendeltem tavaly, azóta is imádom.
Harisnyák. Mondom, ez most becsípődött: mondjuk a feketét egy fekete, egyenes szabású gyapjúszoknyával és farmer inggel?
Ez a kép szintén a gyerekek szobájának felújítása során lehet érdekes, ha arra vetemednék, hogy ecsetet ragadok és szegélyt festek…
Basszus, 5:52. Elálmosodtam. Ők 20 perc múlva kelnek, nekem hasogatva fáj a fejem meg a nyakam. Ma csak az hívjon, aki meg akarja rázni a verbális pofonfát.
Az, hogy “meg vagyunk elégedve” nem fejezi ki eléggé, hogy pontosan mit is érzünk.
Rajongást.
Négyezer forint volt a nagy doboz, tele egészséges, óriási, teljesen bio-, sőt! biodinamikusan termesztett zöldségekkel.
Az a sárgarépa a pizzán! Az a salátakeverék, amit ettünk hozzá! A leves! A kelkáposztás-gyömbéres-szárított paradicsomos rizs!
Ha hiszed, ha nem, ezen a képen nincs filter. Elképesztő íze volt!
A másik kelkáposztából rakott kelkáposzta lesz rizstejföllel és rengeteg fokhagymával, az édesburgonyákat csak simán felkockázva megpirítom némi kókuszzsíron, a fekete retek pedig ma reggelre volt isteni egy olyan ketchuppal, ami ugyan véletlenül sikerült úgy, ahogy (Medve összekeverte a gyömbérpelyhet és a fokhagymapelyhet), ha viszont így alakult, akkor petrezselyem helyett friss korianderzöldet tett bele. Virslivel ettük, a szemünk is könnybe lábadt a gyönyörűségtől.
Medve aztán sietett, ma ő volt a Waldorf pavilonban az önkéntes a karácsonyi vásáron, úgyhogy még be is tudta szerezni, ami kimaradt: Barnus megkapja az alap krétakészletet, Gergőke zsákocskájában pedig kiegészítő színek lesznek: barack, testszínű, arany, ezüst. Igen, zsákocskájában, ugyanis az angyal már nem szeretne olyan sok papírt elfecsérelni, így gyönyörű, limitált szériájú, karácsonyi patchwork anyagból zsákokat varrunk, hogy abba hozza az angyal a fa alá a meglepetést. Azaz varrnánk, ha valamit nem rontottam volna durván el. Mindegy, majd ma jön Apa,és újra befűzi a gépet. Azt hittem,megjegyzem, de nem, sajna le kell videóznom 😀
Most már biztos, hogy ez áll minden mögött: a karzsibbadás, a szédülés, ájulás, alacsony vérnyomás, fejfájás. Egy csodálatosan szép szivacsgallérban ülök, gyömbéres teát kortyolgatok és nem veszek be semmi komolyabb gyógyszert a májamra gondolva.
Már nincsenek szavak. Tényleg. Egy sor olyan esemény történt az elmúlt fél évben, amire azt gondoltam, hogy “á, ennél volt már rosszabb, azért ez nem annyira gáz” és hogy megoldok, elrendezek mindent, de túlbecsültem az erőmet: feltornyosultak a dolgok és összeroppantam alatta. A van-e tüdő- és
Ez az a pont, amikor semmi más nem segíthet, csak a szeretet.
… és a szeretet sok dolog lehet, de a legegyszerűbben, leggyorsabban és leghatásosabban mégiscsak málnalekváros palacsintával lehet kimutatni.
Medve pont ezen ügyködik.
————-
Meglett, mind egy szálig elfogyott, Gergő megtanult palacsintát tölteni és tekerni, aztán bedobtam egy cataflamot és lefeküdtem aludni.
Késő délután keltem fel, gyógytorna, gallér, tanakodás – ha eddig kibírtam, már nem fekszem be a kórházba… Mivel nem kell műteni, ott csak szteroidot és izomlazítót kapnék, amivel talán könnyebb lenne ugyan, de megjósolhatatlan, hogy hogy reagálna rá a szervezetem.
Így marad a gallér, a fájdalomcsillapítás, az izomlazító krém és McKenzie. Jó barátok lettünk, na.
Íme, idén ez Gergő listája:
1., Daniela Drescher – Gyere velem a törpék birodalmába (Casparus Kiadó), de van a Librinél is
2., Fa mozgásfejlesztő billenő félkör (Tactic Sport)
3., Ütögethető, szerelhető, csavarozható fa teherautó
+1 készítek neki kézzel egy kicsi csacsit. Barnus Villám nevű kismacskája elkészült, most még begyúrom, aztán ha megszáradt, megmutatom:) Nagyon szereti 🙂
Egyébként szépen lassan meglesz minden apróság, még a Müllerbe kell ma beugranom Medve egyik ajándékáért, de ez már az utolsó körök egyike. Kaptam 3 üzenetet, hogy írjam meg, hogy ő mit kap, úgyhogy hamarosan jön a Medvének szánt összeállítás annak biztos tudatában, hogy
1., ő nem olvassa ezt az oldalt, sosem olvasta a blogot
2., azért viszonylag kevés meglepetés van benne…
3., … mert ilyenkor már inkább a gyerekekről szól az ünnep.