Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

rózsaszín napló

    Egyéb

    Várunk

    Nyilván EGYÉRTELMŰEN megmondta a Főorvos úr, hogy csütörtökön, de inkább pénteken telefonáljak a leletért az egyébként tündér aranyos asszisztensének.

    Ha-ha.

    Nyilván már tegnap este bekészítettem a telefonszámot mára. Nyilván Medve a fejét fogta, és megpróbált a józan eszemre hatni, de nekem

    1. nem nagyon van olyan
    2. nem igazán lehet rá hatni
    3. minden férfi egy HÜLYESÉG, tehát amit mondanak, az HÜLYESÉG

    És egyébként is kész terveim vannak. Haha, nem is akármilyenek.

    Kezdhetem például azzal, hogy:

     “halló, Szilvike, jó reggelt Önnek is, milyen csodás péntekünk van, ja, még nincs péntek?sebaj, azért megkérdezem, megvan az eredmény?”

    Vagy vehetem bűnbánós könyörgősre, teljesen őszintére:

    “tudom, tudom, TUDOM, hogy még nincs péntek, de legyen, legyen, LEGYEN olyan tündér, és nézze meg mi a szar van (oké, ezen még finomítok), mert itthon elviselhetetlenül hisztérikus vagyok és már háromszor tettem vissza a szekrénybe egy utánfutó méretű tábla milkát.

    Aztán továbbgondoltam túlgondoltam a lehetséges megoldásokat, és az alábbiak merültek még fel:

    • bemegyek és zokogva az asztalra borulok
    • ugyanez meztelenül
    • éjjel leereszkedünk Medvével egy hágcsón, kilopjuk a rendkívül fontos iratot (RFI)
    • ugyanez helikopterrel, rózsaszín símaszkban. (Nekem. Neki fekete.)
    • “az épületet körbevettük. adja ki az RFI-t, és senkinek nem esik bántódása)
    • Jaj, Szilvike, gyorsan, a papírokat, már nem tudom visszatartani az ukránokat, meg akarják szerezni a mikrochipet (emelkedik a tét, naná:))
    • … és a Zsigulis Sanyiék is úton vannak.
    …………………………………………………………..
    Ehelyett kussolok és várok. Már csak 22 óra (ha csütörtökkel számolok)
    Megosztás:
    Egyéb

    Mosolyogva veszem el a kulcsot.

    Minden rendben?- Minden, megyek zuhanyozni – Vigyázzon a kötésre, bár mindegy, lifeg a teteje, utána átkötjük, a seb ne legyen vizes – Oké, majd vigyázok.
    Hátra arc és irány az ajtó, lassan megyek, bár sose érnék oda, de sajnos csak 7 méterről van szó, hamar a kezemben a kilincs.
    Tudom, hogy nem szabad, de gondosan bezárom belülről az ajtót és felkapcsolom a zuhanyzóban is a neont. Aprólékos mozdulatokkal teszem le a cuccokat: tusfürdő, törölköző, új bugyi, hálóing, köntös, majd elmegyek pisilni. Majd az ajtóhoz, megnézem, be van-e zárva, tényleg ráfordítottam-e a kulcsot, mert bár már nagyon késő este van, mindenki alszik, de sose lehet tudni. Megint pisilni, aztán összehajtom újra a köntöst. Megmosom az arcom.
    Nem húzhatom tovább.
    Most fordítva vetkőzöm, alulról kezdem, végül csak hárman maradunk: én, az új testem és egy könnyű hálóing. Bal kéz ki, fejen áthúz, itt mintha valaki megnyomná a pause gombot – úgy maradok. Mit is mondott a nővérke? Lifeg a kötés? Ez azt jelenti, hogy…
    Átbújtatom a jobb vállamon is az anyagot, lehull a földre, és igen, pontosan azt jelenti, amire gondoltam: belátni a kötés alá és látom a mellemet. Ami maradt belőle.
    Elkapom a tekintetem. Fehéres a csempe, egy sorban mennyi is van? Aszondja egy, kettő, három, négy, az ötödik már homályos, a könnyeket nehéz megállítani.
    Lassan a hasamra siklik a tekintetem, hát, ez a Gergő gyerek alaposan helyben hagyott. Élénkpiros striák mindenhol, és hehe, három hete még ez volt a legnagyobb bosszúság. A mellem viszont nem repedt, de büszke is voltam rá, megmaradt, tömör maradt, a mellem, ó, bassza meg, a mellem…
    Mély levegő, bal kézzel kötést elhúz, benézek. Varratok. Fekete? Sötéték? Nem tudom, egy tuti, alatta sárga a fertőtlenítőtől (jód?), amit a műtőben felkennek.
    Nézem, nézem, lassan esik le, hogy ez az új testem, ez az új én, ez vagyok én.
    Édesanya vagyok, viselem a testemen a nyomokat, és hadvezér, aki harcban áll, és most csatát nyert, de a háború nyomot hagy, örökre nyomot hagy, ha a testen nem is, a lelken mindenképp.
    Fáradt vagyok, kifacsart és zokogok, nem, nem zokogok, az öklöm a számban és sikítok, nyögök, és ahhoz sincs erőm, hogy egy alaposat beleüssek a falba.
    Nem így. Nem így akartam. Harminckét évesen nem így akartam.
    Nem akartam az életemért küzdve bömbölni egy kórházi zuhanyzóban. Minden idegszálam fáradt, ugyanakkor izzik, minden porcikám sajog, a lábam remeg, és nincs pihenő, nincs választás, ha most nem tudok küzdeni, meghalok.
    Csak folynak, folynak a könnyeim, megnyitom a csapot, hogy jöjjön a meleg víz, érje a lábamat, mossa el, mossa el a fájdalmat meg a jódot, a könnyeket és a szempillafesték maradékát, ami csípi a szemem és marja a lelkem.
    Padlón. 
    Fel kell állni, Ági, ez csak az első kör.
    „Felfrissült? Jól esett? Jöjjön, átkötözöm.”

    Mosolyogva teszem vissza a kulcsot.
    Megosztás:
    Egyéb

    huh

    Negatív az a fránya nyirokcsomó. Bonthatjátok a pezsgőt.
    Durván két óra volt a műtét, a mellem jó része megmaradt (kicsit több, mint a fele), nyirokig nem jutott el.
    Az altatás remek érzés, az, hogy Medve ott várt a folyosón, még jobb.

    Örülünk, na. Nagyon örülünk.  
    Innen megyünk tovább: sugár, kemó, majd amit mondanak a nagy fehérek. Vagyis zöldek. Most valahogy azt látom, zöldben vannak a dokik.
    Megosztás:
    mindennapok

    Este minden lassabb

    Máskor rohan az idő (meg a gyerek), jön a fürdetés, cumisüveg és „anya, kakiltam!”, „hol a repülő” és a „meséld el a kandúrcicát”, de itt most nincs semmi.
    Vibrál a neon, kicsit fáj tőle a szemem. Hallom, hogy a szemben lévő ágyon megfordul Marika néni – ő már 70 felett, immáron fél mellel. Sóhajtás mellettem, Magdika készül a másnapra, őt is műtik, de nem merek a szemébe nézni, de még csak az irányába sem: alig várja, hogy előadja a meghalunk, meghalunk magánszámát. Kimegyek telefonálni, hívom a férjemet, jól vannak, minden oké velük, ne aggódjak.  „Félek?” Nem. Inkább várom.
    Meglepően jó kedvem van, zenét hallgatok és próbálom megfejteni, hogy mitől van ennyire party-érzésem, de igazából tudom: én vizsgázni is elsőnek szerettem mindig, szeretek szemtől szemben állni az ellenféllel. Oké, nem keresem én a bajt, de ha nincs más választásom, akkor inkább úgy vagyok vele, hogy essünk túl rajta.

     

    Fekszem és szól a zene, szól a zene és fekszem, hoznak nyugtatót (rutin), beveszem, és lassan beszippant az álom: látom Gergőt, hallom Barnabást; látom Barnabást és hallom Gergőt, majd már semmit, csak visz az álom, és Medve nagy meleg tenyerét érzem a vállamon.
    Megosztás:
    alma meg a fája

    Ó, ne aggódjatok: sírok eleget.

    Sírok, amikor letettem a fiúkat aludni. Sírok, amikor egyedül matatok valamit a konyhában. Sírok vezetés közben, hajmosás(!) alatt és éjszaka a teraszon. 
    Egy nagy hátulütője van a sírásnak: iszonyatosan el lehet fáradni benne. Nagyon. A végkimerülésig. Ezt a luxust viszont nem engedhetem meg most magamnak, így kifejlesztettem néhány technikát.
    1. A kocsiban a régi kedves zenéimet hallgatom, agyrohasztó hangerőn, és üvöltve énekelek vele. Úgy is kijön a feszkó.
    2. Hiába tanácsolják, hogy aludjak éjszaka, pihenjek, hagyjam Anyut felkelni a Gergőhöz, nem hagyom. Minél nyűgösebb Gergő, annál ájultabban esek be az ágyba. Alvásproblémák, elalvás előtti tipródás kizárva.
    3. Mikor ránézek Gergőre az etetések alatt, és belesajdul a szívem, hogy mennyire szép és mennyire kicsi, és mennyire védtelen, akkor gyorsan elkezdem dúdolgatni ezt, és elmúlik a gombóc a torkomból.
    …………………………………………………….
    Apropó, gyerekek. Barnus. Mivel megint kórházba megyek, és utána pedig minden megváltozik, le kellett ülnöm beszélgetni vele. Elmondtam neki, hogy kórházba kell mennem, mert van egy rossz rész a cicimben, és azt ki kell onnan venni. Nagyon fontos, hogy nem VÁGNI, hanem venni – a vágni csak feleslegesen megijesztené… és igaza van. Én is szívesebben köpném ki, ha már itt tartunk.
    Szóval anya kórházba megy, kiveszik a rossz részt és utána még jön pár vizsgálat, úgyhogy pár napig benn alszom majd, de bejöhet meglátogatni, és utána hazajövök és együtt leszünk. 
    Megkérdezte, hogy fogja-e a kezemet, mert biztos kapok majd szurit, de sebaj, ő sem szokott félni, én pedig mondtam, hogy igen, az nagyon jó lenne, ha jól megfogná a kezem, mielőtt elindulunk a kórházba. Ebben megegyeztünk, majd megetettük Gubancot.
    Megyek ma pedikűröshöz, csodálatos lesz a lábam, előre örülök neki:) 
    Megosztás:
    Egyéb

    Tartom magam ezerrel, de ezen kirobbant belőlem a sírás.

    Nem sajnállak és nem mondok hülyeségeket, de nagy harc előtt állsz, és szeretnék benne segíteni, ha tudok, de nem tudom, hogyan. Tudom, hogy sok barátod van és sokan vannak melletted, én szeretnék egy lenni a csapatodból.Bármivel.

    Hát…

    akkor hahó, mindenki a “csapatomban”:

    1. Vizsgáljátok meg a melleiteket. Kérjetek mell ultrahangot, jelentkezzetek be magán úton (van szuperjó kontaktom ám!), mert minden 10. nő érintett élete folyamán valamilyen módon. Ne, baszki, ne kezdj el számolgatni, hogy ismeretségi körödben én vagyok a 10., hanem vizsgáld át a melled.

    2. Cseréld le a dezodorod alumíniummentesre. DM, Rossmann, Müller – mindenhol lehet kapni.

    Egyébként zseniálisak vagytok: kapok mellrák ellenes sütiket, gyerekfelvigyázásokat, kemóra szállításokat és nagy odafigyeléseket. Annyira sok szeretetet és támogatást, amennyiről nem is álmodtam volna. Soha. Nagyon hálás vagyok érte.

    Megosztás: